A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 724 pontos erősödéssel 26 706 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 2,8 százalékos erősödés.
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön, az eurót fél négy tájban 249,75/85 forinton jegyezték, szemben a szerdai 251,30/40 forintos árfolyammal.
Eddig ismeretlen márkákkal, a megszokott ízek mixelésével, valamint új csomagolással próbálják többletfogyasztásra bírni a fogyasztókat az italgyártók az idei nyári szezonban.
Kifulladtak a kereskedelmi tévék nagy sikerű programjai, a kvízshow-k, Vágó Istvánról ennek ellenére nem akar lemondani az RTL Klub. Sőt, ősztől újabb vetélkedő vezetésére kérhetik fel.
A Chelsea nem csak a pályán, az üzleti életben is győztes akar lenni. Nem véletlen, hogy a klub vonzó célpont a támogatók számára – mondta a Marketing&Médiának adott interjújában a csapat szponzorációs menedzsere, Ben Wells.
Eddig ismeretlen márkákkal, a megszokott ízek mixelésével, valamint új csomagolással próbálják többletfogyasztásra bírni a fogyasztókat az italgyártók az idei nyári szezonban.
Számos vadon élő állat- és növényfaj, valamint belőlük készült termékek egyik legnagyobb importőre az EU: évi 3,5 millió példány érkezik illegálisan Európába - állítja a WWF és IUCN közös tanulmánya.
Mintegy kétezer előfizető nem kap internet- és internetes telefonszolgáltatást (VoIP) kedd óta Budaörs és a XI. kerület egy részén az MTI információi szerint.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a könyvvizsgálói szakvéleményre vár az autóreklámokkal foglalkozó Il Ferro Kft. ügyben elrendelt nyomozásban – mondta el a rendőrség sajtóügyeletese
Hazánkban évente közel 20 ezer tonna növényvédő szert használnak fel: egy lakosra tehát két kilogramm méreg jut. Az import árukban majdnem kétszer több méreg van – közölte a Levegő Munkacsoport.
A jövő adószabályokról beszélve Veres János pénzügyminiszter azt ígérte, hogy annyi biztos, hogy jövőre számottevően kevesebb darab és kevesebb sorral rendelkező adóbevallást kell a vállalkozásoknak készíteniük.
Az ausztriai, stájerországi Feldbach járási elöljárósága közigazgatási eljárást indított a településen működő Boxmark bőrgyár ellen, amely a gyanú szerint a Rába folyó elszennyezésének fő felelőse – jelentette csütörtökön a Die Presse című osztrák lap.
Az agrártárca a nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzések során megkezdi az őstermelői igazolványok felülvizsgálatát; a tényleges őstermelők várhatóan már jövőre új típusú igazolványt válthatnak majd ki.
Páratlan megérzések, gyorsaság és kötélidegzet - ezekről híresek a bankközi devizapiacon ülő kereskedők. A Figyelő két bank treasury részlegében is testközelből tapasztalhatta meg, hogyan dolgoznak azok, akiknek adott esetben több milliárd forintról kell egyetlen másodperc alatt dönteniük.