FN

Bár megvan a jogerős építési engedély a Tubesre, az események alakulhatnak mégis úgy, hogy a Tenkesen vagy a Hármas-hegyen épül meg a NATO-radar.
2007. 08. 23. 08:00
Ezzel valószínűleg eddig is tisztában volt Ben S. Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, mégis úgy vélte, változtatni szükséges a nagy előd módszerein. Greenspanről úgy hírlett, hogy minden egyes kamatdöntés bejelentése után nyomban rohant a szobájába, és a piac zárásáig figyelte annak reakcióit. Sokat beszélt, keveset mondott, és nem volt ellenére, hogy többféleképpen [...]
2007. 08. 23. 08:00
Némileg meglepő, hogy a Mol körül az elmúlt időszakban kialakult helyzetben sem a média többi szereplője, sem a politika nem kapta föl a fejét Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató lapjuknak adott interjújának (Nyomáspróba – Figyelő, 2007/29. szám) azon mondatára, amely szerint cége adott esetben akár valamely oroszországi olajtársasággal is szívesebben kooperálna, mint az osztrákokkal. Azok után pedig [...]
2007. 08. 23. 08:00
Jóllehet az indiai Tata-csoport mindinkább felzárkózik a globális élmezőnyhöz, a sikersztoriba vegyülnek kérdőjelek is. Főként elnöke, Ratan Tata közelgő távozása és az utódlás megoldatlansága okozhat komoly gondokat.
2007. 08. 23. 08:00
Nem a Távol-Keletre, hanem Svédországba viszi magyarországi termelésének egy részét az egyik multinacionális elektronikai gyártóóriás.
2007. 08. 23. 08:00
Nyerő algoritmusokA mindössze 18 éves Szebeni Szilveszter egyedüli középiskolásként indult a technológiai versenyen, az igen különleges algoritmus kategóriában. Ebben a megmérettetés megszakítás nélkül zajlott 24 órán keresztül, és összesen tíz feladatot kellett teljesíteni: a versenyzők különböző problémákra írtak mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat. A tízből kettőben Szilveszter végzett az élen. „A legtöbb pontot érő feladvány egy [...]
2007. 08. 23. 08:00
Kontinensek és kantinok között hajózott. A végtelen viszkisüveges várakozásoktól a fagyos frontig hosszú volt az út. Hosszabb, mint Pesttől Berlinen és Párizson át New Yorkig. Túl lehet élni. Van, akinek sikerül. Egy darabig a pesti zsidó fiúnak, Friedmann Endrének is sikerült, persze nem itt és nem ezzel a névvel.
2007. 08. 23. 08:00
Csak kevesen fognak üzleti vállal­­kozásba a hazai katolikus szerzetes­­­­­­rendek közül. Az ok: a profitot leg­többjük a vallással össze­­egyeztet­­hetetlennek tartja. Ám akadnak kivételek.
2007. 08. 23. 08:00
A vállalat innovatív képességeiben rejlik a Montana Zrt. ereje, amelynek vállalkozó szellemű vezetője nélkül fakóbb lenne a hazai IT-szekor.
2007. 08. 23. 08:00
A zöldek és az ipar között ismét két tűz közé került az – EU által is szorongatott – környezetvédelmi tárca a visszaváltható italcsomagolások ügyében.
2007. 08. 23. 08:00
Egyre fontosabb az ügyfelek számára, hogy ne kelljen várakozniuk a bankfiókokban, a pénzintézetek azonban a nagy forgalmú időszakokat is alaplétszámmal próbálják kihúzni.
2007. 08. 23. 08:00
A magyar tengeri nagyhajós bajnokság megrendezése segíthet talpra állni az adriai vitorlásflotta bérbeadásával foglalkozó Adriatic Challenge társaságnak.
2007. 08. 23. 08:00
Magyarországot is elérte az amerikai jelzálogpiacról induló eladási láz; a kockázatkerülés legnagyobb áldozata az OTP-részvény. Az amerikai jegybank a diszkontráta csökkentésével bizonyította: valóban nagy a baj.
2007. 08. 23. 08:00
Hetvenötezer Elvis-rajongó kereste fel a napokban, a rocksztár 1977. augusztus 16-i halálának 30. évfordulója alkalmából, a Tennessee állambeli Memphisben lévő Gracelandet,
2007. 08. 23. 08:00
Tönkrement házasságok és elromlott autók utolsó menedéke a ragacsos, esővert országúti szálló, amely ha nem is hasonlít a Psychóban látott Bates Motelre, tartalmilag ugyanazt hordozza: súlyos megpróbáltatásokat a szereplők és a nézők számára.
2007. 08. 23. 08:00
Tizenegy éve nem látott mélypontra esett a hazai növekedés üteme, s egyelőre nem is nagyon látszik a kilábalás a gödörből.
2007. 08. 23. 08:00
Az árfolyamesés miatt csaknem 40 milliárd forintot vesztett a két hónapja indult részvényvásárlási programja óta. Egyelőre azonban megvédte magát az osztrák OMV-tól, ráadásul a társaság részvényeinek negyven százaléka számára jó kezekbe került – írja a Népszabadság.
2007. 08. 23. 07:52
A Pénzügyminisztérium szerdán megküldte javaslatait a köztársasági elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen új szabályokat, elveket szeretne érvényesíteni a költségvetés tervezésével kapcsolatban - jelentette be Veres János pénzügyminiszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
2007. 08. 22. 17:03
A fogyasztónak kell megfizetnie az árampiac teljes megnyitásának és az új villamos energia törvény szabályozási anomáliáinak a költségét is - hangsúlyozták a felszólalók a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 54. vándorgyűlésén szerdán Tihanyban.
2007. 08. 22. 17:01
Olvasói sztorik