A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki az M43-as autópálya Szeged–Makó közötti szakaszának kivitelezéséhez kapcsolódó lebonyolítói mérnöki feladatok ellátására.
Némileg meglepő, hogy a Mol körül az elmúlt időszakban kialakult helyzetben sem a média többi szereplője, sem a politika nem kapta föl a fejét Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató lapjuknak adott interjújának (Nyomáspróba – Figyelő, 2007/29. szám) azon mondatára, amely szerint cége adott esetben akár valamely oroszországi olajtársasággal is szívesebben kooperálna, mint az osztrákokkal. Azok után pedig [...]
Sokan azt jósolják ugyan, hogy a GPS eszközök igazán a mobiltelefonokba építve terjednek majd el, azért szólóban, vagy egyéb ketyerékkel összeolvasztva is elég népszerűek.
Amíg le nem telepedett Dunaújváros mellé, addig körbeudvarolták, amióta itt van, támadják a Hankook Tire első Ázsián kívüli gumiabroncsgyárát. A július óta termelő üzem egyelőre nem változtat magyarországi tervein.
Jóllehet az indiai Tata-csoport mindinkább felzárkózik a globális élmezőnyhöz, a sikersztoriba vegyülnek kérdőjelek is. Főként elnöke, Ratan Tata közelgő távozása és az utódlás megoldatlansága okozhat komoly gondokat.
Nyerő algoritmusokA mindössze 18 éves Szebeni Szilveszter egyedüli középiskolásként indult a technológiai versenyen, az igen különleges algoritmus kategóriában. Ebben a megmérettetés megszakítás nélkül zajlott 24 órán keresztül, és összesen tíz feladatot kellett teljesíteni: a versenyzők különböző problémákra írtak mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat. A tízből kettőben Szilveszter végzett az élen. „A legtöbb pontot érő feladvány egy [...]
Kontinensek és kantinok között hajózott. A végtelen viszkisüveges várakozásoktól a fagyos frontig hosszú volt az út. Hosszabb, mint Pesttől Berlinen és Párizson át New Yorkig. Túl lehet élni. Van, akinek sikerül. Egy darabig a pesti zsidó fiúnak, Friedmann Endrének is sikerült, persze nem itt és nem ezzel a névvel.
Csak kevesen fognak üzleti vállalkozásba a hazai katolikus szerzetesrendek közül. Az ok: a profitot legtöbbjük a vallással összeegyeztethetetlennek tartja. Ám akadnak kivételek.
Egyre fontosabb az ügyfelek számára, hogy ne kelljen várakozniuk a bankfiókokban, a pénzintézetek azonban a nagy forgalmú időszakokat is alaplétszámmal próbálják kihúzni.
A magyar tengeri nagyhajós bajnokság megrendezése segíthet talpra állni az adriai vitorlásflotta bérbeadásával foglalkozó Adriatic Challenge társaságnak.
Magyarországot is elérte az amerikai jelzálogpiacról induló eladási láz; a kockázatkerülés legnagyobb áldozata az OTP-részvény. Az amerikai jegybank a diszkontráta csökkentésével bizonyította: valóban nagy a baj.
Hetvenötezer Elvis-rajongó kereste fel a napokban, a rocksztár 1977. augusztus 16-i halálának 30. évfordulója alkalmából, a Tennessee állambeli Memphisben lévő Gracelandet,
Kemény dilemmával szembesülnek a feltörekvő piacok az árfolyam-politika terén: egyfelől a tartós növekedéshez versenyképes – értsd: alulértékelt – fizetőeszköz szükséges, másfelől bármilyen jó hír azonnal felértékelődést von maga után, jócskán megnehezítve a versenyképesség megőrzését.