FN

Átláthatóbb elvek szerint kell a bankoknak hitelnyújtásnál a tőkekövetelményt meghatározniuk, s maguknak a vállalkozásoknak is átláthatóbbakká kell válniuk a bankok számára. Az új szabályozás eredménye hosszabb távon: az alacsonyabb kockázatú ügyfelek kisebb kamattal kapnak hitelt.
2007. 11. 21. 16:43
A nyugdíjrendszer tervezett megváltoztatása ellen tiltakoznak többek között a sztrájkolók szerdán, a Társadalmi Szolidaritás Napján. Kutatások szerint a mostani nyugdíjrendszer fenntartható ugyan, de súlyosan igazságtalan, és egyre nagyobb terhet ró a következő nemzedékekre. A jövőbeli alacsony nyugdíjakért pedig a kevés járulékot fizetők elsősorban magukat okolhatják.
2007. 11. 21. 14:25
Versenykorlátozó megállapodást kötött egymással a Magyar Posta és a Magyar Lapterjesztő (Lapker) – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A két társaság abban állapodott meg, hogy nem támadja egymás piacait. A jogsértés miatt a cégek egyaránt 468-468 millió forint bírságot kaptak.
2007. 11. 21. 14:07
Japánban 1987-ben lépett életbe a nemzetközi bálnavadászati tilalom. Ennek ellenére november 18-án kihajózott a bálnavadászflotta, hogy tudományos céllal folytassa a mészárlást. Az eladásra kész bálnahús 15 kilós kartondobozokba csomagolva visszatér a kikötőbe, amit azzal magyaráznak, hogy ebből finanszírozzák a „kutatást”. Van azonban alternatíva – állítja a Greenpeace.
2007. 11. 21. 13:28
Ugye rengeteg helyen hallotta már, hogy mennyire fontos az esélyegyenlőség? Számos cikket olvasott már arról, hogy a munkakeresés során hátrányos megkülönböztetés ért kismamákat, roma származásúakat, időseket? Úgy gondolja, fontos kérdés, de biztos, hogy semmit sem tehetünk? Az Egri Újságíró Egylet éppen ezért hirdetett képregény-, rajz és fotópályázatot Esélyegyenlőség a munka világában címmel gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában.
2007. 11. 21. 11:49
Távozik posztjáról Fodor István, az Ericsson Magyarország elnöke január 1-jétől – közölte Éry Gábor, a társaság vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A poszt betöltésén még „dolgoznak”.
2007. 11. 21. 10:43
Januárban mintegy 400 munkatárssal megkezdi működését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Az elődszervezetektől további kétszáz alkalmazottat küldenek el – írja a Napi Gazdaság.
2007. 11. 21. 07:59
Kalifornia állam több millió játék egészségügyi okokból történt visszahívását követően húsz játékgyártót perelt be, köztük olyan nagy cégeket, mint a Mattel, vagy a Toys "R" Us.
2007. 11. 20. 21:55
Mintegy százan vettek részt a Batthyány- örökmécsesnél szervezett flashmobon (spontán tömeggyűlésen), ahol újságírók letartóztatása ellen tiltakoztak. A járókelők sajnálták, hogy nem tudtak az akcióról, jöttek volna többszázan – számolt be a FigyelőNet újságírója.
2007. 11. 20. 18:31
Albrecht Ottó – megtartva a Cashline Értékpapír Zrt. elnöki pozícióját – a vezérigazgatói tisztséget, s így a társaság operatív irányítását Puskás Tamásnak adta át.
2007. 11. 20. 16:19
A lezárt eljárások alapján az állam 6,4 milliárd forintot fizet vissza a jogosulatlanul beszedett regisztrációs adó miatt, összegből 5,5 milliárd forint lesz az adókülönbözet és 900 millió forint a kamat.
2007. 11. 20. 15:54
A kormány beharangozott és törvényben biztosított 2009-es nyugdíjszigorítása több ponton megenyhült, viszont 2009-től 2013-ig a férfiak nem 59, hanem 60 évesen vonulhatnak előrehozott nyugdíjba.
2007. 11. 20. 14:22
A munkahelyteremtés körüli szolgáltatások közötti tájékozódást hivatott segíteni az a szolgáltatástérkép, amelyet a fejlesztők meg szeretnének osztani minden olyan civil vagy állami szervezettel, amelyeknek az ügyfélkörében előfordulnak álláskeresők vagy a munkahelyteremtők.
2007. 11. 20. 12:48
A Pénzügyminisztérium 172,2 milliárd forintos államháztartási hiányra számít novemberben az önkormányzatok nélkül, így az első tizenegy havi deficit a GDP 5,4 százaléka lesz – közölte Tátrai Miklós, a tárca államtitkára.
2007. 11. 20. 11:56
Akár kétszer annyi kötelező gépjármű-biztosítást is fizethet a későbbiekben az, aki nem körültekintően jár el a biztosítótársaság megválasztásakor – figyelmeztetnek az alkuszok. Idén akár 700 ezren is válthatnak biztosítót, közülük 300 ezren az utolsó héten.
2007. 11. 20. 11:46
Az építőipari termelés 2007 szeptemberében közel 25 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2007. 11. 20. 10:45
Hat erdélyi magyar közéleti személy tartott előadást a 14-18 éves fiataloknak Sepsiszentgyörgyön a civil szféráról, az élethosszig tartó tanulásról, a magyar egyetemért vívott küzdelemről és a sajtószabadságról.
2007. 11. 20. 10:20
Richard Hest, az Alexander Hughes Central Europe managing partnerét a cég igazgatósági tanácsának tagjává választották, s ugyanakkor a vállalat részvényese lett. Az Alexander Hughes történetében ő az első nemzetközi igazgató, aki a tanácsban szolgál.
2007. 11. 20. 09:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,82 pontos csökkenéssel, 26 166,37 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,16 százalékkal gyengült. A Raiffeisen Bank elemzője gyengülésre számít.
2007. 11. 20. 09:04
Olvasói sztorik