FN

A reklámblokkolást lehetővé tevő új technológiák elterjedése a tévés hirdetések eltűnéséhez vezet – nyilatkozta lapunknak Jean-Marie Boursicot, a Reklámzabálók Éjszakájának alapítója.
2007. 11. 27. 12:00
Öt év után ismét magyar díjazottja van a PR-Oscarként is emlegetett Golden World Awardsnak. A győztes környezetvédelmi kampánya a magyar lakosság 60 százalékához jutott el.
2007. 11. 27. 12:00
A pénzügyminiszter veszi át a kormányzatinegyed-beruházás irányítását keddtől a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
2007. 11. 27. 11:13
A magyar lakosság mintegy 8 milliárd forintot költ szaloncukorra, csokoládé figurára, illetve ajándékcsomagra a karácsonyi szezonban, míg az éves édesség forgalom 120 milliárd forint.
2007. 11. 27. 08:18
A dél-koreai Joszu nyerte el - a marokkói Tangert és a lengyelországi Wroclawot megelőzve - a 2012. évi Nemzetközi Kiállítás rendezési jogát a párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítások Irodája (BIE) döntése alapján - közölték a szervezők.
2007. 11. 27. 08:10
Elutasította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkaügyi szabályok sorozatos megszegése miatt a Hankook dél-koreai gumigyár 143 millió forintos képzési támogatásának kifizetését – tudta meg a Magyar Nemzet.
2007. 11. 27. 07:43
Jelentősen nőtt az elmúlt évben a számlakiegyenlítéssel elmaradók száma a Díjbeszedő Holding tapasztalatai alapján - írja a Napi Gazdaság. A társaságot ez nem érte meglepetésként, a kérdés igazából az, hogy tovább romlik-e a helyzet, esetleg egy idő után helyreáll a megszokott fizetési fegyelem.
2007. 11. 27. 07:33
Elkerülhetetlen az áremelés jövőre a kábelszolgáltatók szerint, igaz, az infláció mértékénél kisebb drágításra készülnek a cégek. Komoly lépésre szánja el magát a UPC is, a cég milliárdos beruházással elindítja digitális műsortovábbítását - írja legújabb számában a Marketing&Média.
2007. 11. 27. 07:00
Reggel - a regionális irányzatokhoz kapcsolódva - lendületesen erősödött a forint az euróval szemben, és a pénteki 257,10/20 után az árfolyam egészen 256,20-ig jutott. Az MNB várakozásoknak megfelelő kamatdöntése után azonban gyengülés kezdődött, kereskedők szerint azért, mert a piac így reagált a jegybank kedvezőtlenebb új inflációs prognózisára. Ismét voltak kötések 257 felett is, délután fél ötkor 256,80/90 volt az árfolyam.
2007. 11. 26. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,10 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 24 965,63 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma közepes volt, 25,442 milliárd forint értékben születtek üzletek.
2007. 11. 26. 17:38
Már az osztrák pénzügyi felügyelet vizsgálja, felmerülhet a bennfentes kereskedés gyanúja Wolfgang Rutterstorfer OMV-vezérigazgatóval szemben a Mol-részvényekre tett ajánlat kapcsán.
2007. 11. 26. 16:29
Újabb három forinttal emelkedik szerdától a benzin ára. A dízelüzemű kocsik tulajdonosai még rosszabbul járnak, a gázolaj hat forinttal lesz drágább – értesült a Portfolio.hu.
2007. 11. 26. 14:45
November 26-tól lottózni is lehet az OTP Bank 1700 bankjegy-automatáján (ATM) keresztül – jelentette be Csányi Sándor, az OTP és Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezére hétfőn.
2007. 11. 26. 13:55
Hétvégén mintegy 20 ezer ludat számoltak össze a tatai Öreg-tavon: városi környezetben, az emberektől kicsit sem zavartatva telelnek nálunk a Skandináviából érkező vendégek. Volt néhány, amely eltévedt, eredetileg nem Magyarországra készült – tudta meg a FigyelőNet az MME-től.
2007. 11. 26. 13:08
A határértékeket több százszorosan meghaladó nehézfémszennyezést mutattak ki a Heves megyei Lőrinc horgásztavában. Környezetkárosítás miatt az önkormányzat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
2007. 11. 26. 11:12
Olvasói sztorik