FN

Borús hangulatban közelítenek az év végéhez a világ pénz- és tőkepiacai, 2007-ben inkább csak bankbetéttel, illetve ázsiai, elsősorban kínai részvényekkel tehetett zsebre szép hozamot a magyar kisbefektető. Az amerikai jelzálogpiaci válság kifutását illetően sok még a kérdőjel, többen tartanak attól, hogy recesszióba süllyed a világ legnagyobb gazdasága.
2007. 12. 20. 08:00
Egészség és család - a magyarok boldogságának saját állításuk szerint ez a két legfőbb tartópillére. Mindazonáltal még ha e két területen jobbára rendben van is minden, hazánkfiai akkor is szívesen keseregnek; ez esetben megtaláljuk a hibát a politikában és általában a közállapotainkban, esetleg az anyagi helyzetünkben, vagy akár csak abban, hogy a szomszéd rétje zöldebb. Pedig a pozitív kisugárzás növelhetné a bldogságérzetünket, s így javíthatn
2007. 12. 20. 08:00
jut a magyar makrogazdaságnak az év végi számvetéskor. Európa 2007-ben állva hagyta Magyarországot. A növekedési ráta a 27 tagállam között éppen a 27. helyre volt elegendő. Szégyenszemre nem csak a kontinens felzárkózó, és ezért dinamikusabb felétől, hanem a jólétben kissé elkényelmesedett, lomhább „régi” Európától is lemaradtunk.
2007. 12. 20. 08:00
Előző nap érkezett New Yorkból, de nyoma sincs rajta az átállási fáradtságnak. A világpolgári lét velejárója, hogy a permanens utazások, előadások, konferenciák, szemináriumok ritmusára előbb-utóbb a szervezet is ráhangolódik.
2007. 12. 20. 08:00
Happy end - ez az a kötelező befejezés, amely nélkül közönség(es) film nem létezik. A happy endre olyan nagy a kereslet, hogy már a tőzsdei kereskedését is felfüggesztették. A forgatókönyvíró is biztosra mehet, még írnia sem kell, mert 100 befejezésből 95 kizárólag képekből és zenéből áll.
2007. 12. 20. 08:00
Bor és boldogság viszonya időtlen és érzékeny téma, melyről a pohárral változó sikerrel vívott küzdelmeink során kialakult egy nagyon határozott véleményünk.
2007. 12. 20. 08:00
Módszerei ugyan kirínak az általános gyakorlatból, a csaknem százötvenezer tagot számláló Tisztelet Társaságát mégis üzleti alapon, projektszemléletben szervezi Schmuck Andor.
2007. 12. 20. 08:00
Igaz, hogy az evés nem boldogít - de megnyugtat. Akárcsak a pénz. Bár lehet boldogan enni, ám a boldogságnak nem feltétele, csak kiegészítője. Jól enni, megfelelő körülmények között, az élet szép oldalához tartozik.
2007. 12. 20. 08:00
A politikai elit népszerűsége soha nem tapasztalt mélységekbe süllyedt 2007 végére: a 100 fokú skálán, a legjobb mutatók is csak erősen közepes elfogadottságot tükröznek. Négy párt legnépszerűbb politikusait kérdeztük a indexekből levonható következtetésekről, 2008-as várakozásaikról.
2007. 12. 20. 08:00
Az informatika és a távközlés technológiai fejlődése alig két évtized alatt olyan lehetőségeket teremtett, amelyeket korábban legfeljebb a hetvenes-nyolcvanas évek sci-fi filmjeiben láthattunk.
2007. 12. 20. 08:00
Az alkotmányos szerződést felváltó lisszaboni megállapodással az unió kilépett az intézményi reformok zsákutcájából, ám az integráció mélyítése körül sok a kérdőjel.
2007. 12. 20. 08:00
Tartós és éles konfrontációvá változott 2007-ben a magyar politikai életet korábban is jellemző kettéosztottság. A politikai szembenállás - a 2006-os választásokat követő néhány hetes nyugalmi időszak után - a megszorító intézkedések bejelentésével, a kormányfő zárt körben elmondott őszödi beszédének napvilágra kerülésével, valamint az utcai erőszak megjelenésével vált nyilvánvalóvá.
2007. 12. 20. 08:00
A fiatalokat megcélzó cégek a gyorsan változó tini-szubkultúrákat ismerő kollégákat keresnek. Igényeiknek nem könnyű megfelelni.
2007. 12. 20. 08:00
Olvasói sztorik