FN

Hiába lenne szükség szigorításra, a napokban mégis inkább tovább könnyítettek a magyarországi biztosítási ügynökök képzési kötelezettségén, hitelt pedig eleve szinte bárki, bármilyen felkészültséggel korlátlanul közvetíthet. Eközben egyre több jel utal arra, hogy az ügynökök célja nem az ügyfélnek leginkább kedvező terméket eladni, hanem azt, amely után nekik nagyobb jutalék „esik le”. A történetnek ugyanis részesei az egymással versengő bankok é
2008. 07. 12. 08:00
Az OMV osztrák és a Mol magyar olajipari cégek képviselői találkoztak az Európai Bizottsággal, hogy felbecsüljék az OMV által szorgalmazott felvásárlás lehetséges versenyügyi hatásait - mondta pénteken egy bennfentes a Dow Jones hírügynökségnek.
2008. 07. 11. 19:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206 pontos csökkenéssel, 20 353 ponton zárt pénteken, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,00 százalékos gyengülés.
2008. 07. 11. 17:59
Az eurót péntek délután fél ötkor 230,50/60 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 231,75/85 forinttal; ezt megelőzően közepes forgalom mellett 231 és 232 forint között ingadozott az euró árfolyama.
2008. 07. 11. 17:15
Meggyvásárt tartanak szombaton Budapesten: a „fair trade”, azaz méltányos kereskedelem jegyében maguk a termelők hozzák a gyümölcsöt Budapestre, és a piaci ár mintegy feléért kínálják. Meggymentő Akció a Szövetség az Élő Tiszáért rendezésében.
2008. 07. 11. 15:30
Bár a miniszterelnök szerint kedvezőtlen az erős forint az exportőröknek és egyes termelőknek, ennek ellenére nem próbálja a jegybankot a középtávú inflációs cél megváltoztatásával kevésbé szigorú monetáris politikára ösztökélni.
2008. 07. 11. 13:58
Romániában az első negyedévben 47 százalékkal nőtt a légi közlekedés, az olcsó jegyeket áruló társaságok utasforgalma pedig 20 százalékkal emelkedett, adta hírül pénteken a Rompres hírügynökség.
2008. 07. 11. 11:55
A legtöbb pénzt az ésszerűtlen számítógép-beszerzéseknél pazarolják el a cégek. Felesleges százezreket lehet költeni számítógép-vásárlásra, ha nem tervezik meg ésszerűen a beruházást - az Üzlet&Siker segít.
2008. 07. 11. 11:13
Enyhén csökkentek az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek árai. Előbbieknél az alacsonyan tartott felvásárlási árak, utóbbiaknál az erősödő forint a fő ok. Ugyancsak az erősödő forint az oka, hogy az üzemanyagárak csak 2,2 százalékkal emelkedtek.
2008. 07. 11. 11:04
Idén eddig kedvezően alakult a magyar export, ám az egyik legnagyobb felvevő, a német gép- és járműipar lassulása csökkentheti a növekedés ütemét. Jól alakulnak a kelet-ázsiai kapcsolatok, Kína mellett Korea és Vietnam a lehetőségek földje a magyar vállalkozásoknak.
2008. 07. 11. 10:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,56 pontos emelkedéssel 20 756,42 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,96 százalékos emelkedés. Pozitív hangulatot és alacsony forgalmat várnak az üüzletkötők.
2008. 07. 11. 09:15
Ha az osztrák OMV olaj- és gáztársaság felvásárolná a Molt, az komolyan korlátozná a piaci versenyt, és magasabb árakhoz vezetne, állapítja meg az Európai Bizottság egyelőre bizalmas dokumentumában, amelyről a Reuters hírügynökség közölt részleteket. Az OMV Zágrábban vehet revánsot.
2008. 07. 11. 08:30
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak július 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük a második negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel a július 12-i határidő szombatra esik.
2008. 07. 11. 07:35
Visszafogott forgalom mellett kissé gyengült a forint csütörtökön, késő délután 231,75/85 forinton jegyezték az eurót. A szerda délutáni árfolyam 230,90/231,00 forint, a csütörtök reggeli pedig 231,40/50 forint volt.
2008. 07. 10. 18:01
Az ajánlatkérők 1793 közbeszerzési eljárást folytattak le az idén az első félévben, tíz százalékkal többet mint egy évvel korábban, az 564 milliárd forintos összérték azonban 9 százalékkal alacsonyabb a 2007 első félévinél.
2008. 07. 10. 13:18
Blokád alá vonják a gyümölcstermelők a nagyfelvásárlókat és feldolgozókat, ha a még betakarítás előtt álló gyümölcsök felvásárlási árai is elfogadhatatlanul alacsonyak lesznek.
2008. 07. 10. 13:00
Olvasói sztorik