Üzleti tippek

Harmincmilliós bírság a hírközlési szolgáltatóknak

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) huszonegy hírközlési szolgáltatót összesen 30 millió forintra bírságolt, mert az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződéseik továbbra sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.

A közlemény szerint a hatóság a legmagasabb összegű, 12
millió forintos bírságot a Magyar Telekomra szabta ki, míg többek között
az Invitelt 5,5, a GTS-Datanetet 5, a Fibernetet 3,5, a
Digi Kft-t pedig 1,5 millió forintra bírságolta.

Az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződés és
az általános szerződési feltételek együtt alkotják, a szolgáltatók az
előfizetőkkel előre kidolgozott feltételek alapján szerződnek, így az
előfizetői szerződés megkötése során az előfizető nem tudja saját egyedi
szempontjait érvényesíteni – magyarázza a közlemény.

A szerződések korábbi – 2006-os és 2007-es vizsgálata során
– az ellenőrzött közel száz szolgáltató közül egynek sem volt teljes mértékben
megfelelő a szerződése. Az utóellenőrzés első körében negyvenegy helyhez kötött
telefonszolgáltatást kínáló cég szerződéseit vizsgálta újra az NHH. Az
eredmények azt mutatják, hogy a hatóság korábbi felhívásának hatására a
szolgáltatók általában igyekeztek szerződéseiket a jogszabályoknak megfelelően
módosítani és megkötni, de még mindig vannak olyan hiányosságok, amelyek miatt
a hatóság huszonegy szolgáltató esetében bírsággal, tizenhét szolgáltatónál
pedig újabb felhívással élt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik