Magyarország a 2010-ben esedékes következő választások előtt csatlakozhat az euróövezeti belépés előtt kötelező ERM-II. árfolyamrendszerhez - mondta a Financial Timesnak Gyurcsány Ferenc.
Mégsem sért vallási meggyőződést és ezzel törvényt a Klubrádió egyik hirdetése - döntött saját korábbi határozatát megváltoztatva az ORTT. A csak a közízléssel ellentétes hirdetések elleni fellépés nem hatósági, hanem önszabályozó szervezetekre háruló feladat – tette hozzá a médiahatóság.
A tőzsdeindex tovább zuhan, a forint árfolyama idegesen ugrál, továbbra is a spekuláció mozgatja az árfolyamokat. A pillanatnyi vészhelyzet kivédésére a jegybanknak van esélye: ott vélhetően játékelméleti modelleket készítenek a spekulánsok hasonló forgatókönyvei ellen. A piac hazai és külföldi intézmények mentőcsomagjára vár, piaci pletykák szerint szóba került az ERM II-es árfolyamrendszerhez történő csatlakozás.
Jegesmedve eltáncolva, napkollektor megénekelve, légszennyezés lefotózva, klíma makettezve. Vegyél vissza! néven klímaváltozás elleni programot indított az Amrop Hever, a Magyar Telekom, a Ringier Kiadó és a Vertis Zrt.
Az idei eredményszemléletű államháztartási hiány a GDP 3,4 százaléka lesz a konvergenciaprogramban rögzített 4,3 százalékkal, illetve a korábban bejelentett 3,8 százalékkal szemben, ami 103 milliárd forintos megtakarítást jelent - mondta Veres János pénzügyminiszter.
A dráguló hitelek mellett egyre több csoport kínál kockázati tőkebefektetést a rizikósabb vállalkozásoknak is, egyszerűbb feltételekkel. Bár ez a forma általában társulással jár, nem a bekebelezésről szól.
A Budapesti Értéktőzsdén a reggeli nagy zuhanások után megnyugodni látszik a piac, a részvényárfolyamok csökkenése mérséklődött, és 10.20-kor minden részvénnyel folyamatos volt a kereskedés.
Egy magyar iskola képviselte Kelet- és Közép-Európa felsőoktatási intézményeit egy nemzetközi oktatási kiállításon Németországban. A Budapesti Gazdasági Főiskola olyan neves egyetemek mellett mutatta be a képzését, mint a Yale és a londoni Richmond University.
A felkínált internetes címek harmada kelt el az első hazai doménaukción, a legdrágább darabok pedig kikiáltási áron cseréltek gazdát. A reformokra senki sem licitált.
A forint árfolyama hirtelen 3 forinttal erősödött csütörtök reggel arra a hírre, hogy a Magyar Nemzeti Bank 5 milliárd eurós repómegállapodást kötött az Európai Központi Bankkal; majd pár pillanattal később már negatívban korrigált.
A forint több mint 2 százalékkal az 266,40/euró szintre emelkedett átmenetileg azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, az eurólikviditás növelése érdekében megállapodást kötött az Európai Központi Bankkal.
Negatív figyelőlistára helyezte a szuverén magyar adósi besorolásokat a Standard & Poor's (S&P), a pénzügyi szektorban halmozódó finanszírozási nyomásra hivatkozva.
A nemzetközi pénzügyi válság magyarországi megjelenése jócskán átlépte a közvélemény ingerküszöbét. A kérdezettek 85 százaléka mondta azt, hogy találkozott az erről szóló hírekkel, és 82 százalékuk tudta a válság valamilyen jelét fejből felidézni - a legtöbben a forint- (60 százalék) és részvényárfolyamok (40 százalék) esését említették.
Gémesi György, az Önkormányzatok Egyeztető Fórumának (KÖEF) társelnöke kezdeményezte Gyenesei István önkormányzati miniszternél, hogy mielőbb hívja össze a testület ülését, mert az önkormányzatok nem fogadják el állami támogatásuk csökkentését – írja a Világgazdaság.
Az adatvédelmi országgyűlési biztos szerint a pénztárosoknak nem kell eltűrniük, hogy munkaadójuk személyi motozásnak vesse alá őket, ha nagyobb hiány mutatkozik náluk a nap végén - írja a Népszava.
A hazai kereskedelmi bankok közül az UniCredit és az Allianz Bank svájci frank alapú devizahitelt is kínál, a K and H Bank az ügyfeleket erősen szűrve. Az OTP Bank és a CIB mérlegeli a helyzetet, a Volksbank euróban hitelez, az MKB Bank viszont leállította a devizahitelezést.
A világ hét legfejlettebb ipari országát, valamint Oroszországot tömörítő G8-csoport vezetői hamarosan csúcstalálkozón egyeztetik stratégiájukat a globális pénzügyi válság leküzdése kapcsán.
A kormány a várhatóan hétfőn nyújtja be az átdolgozott 2009-es költségvetési tervet az Országgyűlésnek. A büdzsé új terve már tartalmazza az új makropálya számait.
Az izlandi jegybank szerdán 350 bázisponttal 12 százalépkra csökkentette irányadó kamatát, miközben figyelmeztetett, hogy az országot a pénzügyi válság miatt súlyos gazdasági következmények fenyegetik.
A Magyarországi Volksbank Zrt. az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró- és a forinthitelezésre koncentrál, további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank illetve dollár alapú új hitelek folyósítását.
Menekült szerdán a tőke hazánkból, miután azt híresztelik, hogy a pénzügyi válság Izland után Magyarországot küldheti padlóra. A befektetőket a félelem mozgatja, de a számok azt mutatják: gazdaságunk még csak nem is hajaz Izlandéra.
Az SZDSZ a költségvetési takarékosságra, a magyar vállalkozások versenyképességét növelő adóintézkedésekre, illetve az euróbevezetés céldátumának meghatározására koncentrálna a szombati nemzeti csúcson.