Négyéves mélypontjára süllyedt szerdán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424 pontos, 3,43 százalékos csökkenéssel, 11 916 ponton zárt szerdán; utoljára 2004 szeptemberében járt ezen a szinten a BUX.
A pártok egyetértenek abban, hogy új adócsomagot kellene beterjesztenie a kormánynak, de nagyjából ez minden, amiben maradéktalanul egyet tudnak érteni.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleménye szerint az új, átdolgozott költségvetés tervezete éppen azokra a kérdésekre nem ad választ, amelyek miatt a régit át kellett dolgozni. Az ÁSZ szerint több tartalékra van szükség.
A rövid lejáratú forinthitelek három százalékponttal emelkednek, de a hosszabb lejáratú követelések teljesítése is többe kerül majd. A jegybank adatai alapján a lakosság körében jóval nagyobb a devizahitelezés aránya, de a forinthitelek állománya sem lebecsülendő.
A kormány megállapodott a bankokkal, így mód lesz a lakossági devizahitelek átütemezésére, egyedi esetekben pedig a hitel-visszafizetés felfüggesztésére is. A kormány tagjai elfogadták, hogy jövőre nem emelkedik a fizetésük. Gyurcsány nyugalmat kért október 23-ra.
Londoni elemzők szerint a forint a héten elérte azt az árfolyam-tűréshatárt, amelynél gyengébbet a jegybank semmiképpen nem akar látni. A szakértők szerint az új, vagy annál nem sokkal alacsonyabb kamatszint akár 2009 végéig is kitarthat, ami viszont egyértelmű recessziós kockázatokkal jár.
Magyarország finanszírozhatóságához kétség sem férhet - mondta Bajnai Gordon. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint indokolatlan hisztéria és rémhírterjesztés vesz körül bennünket a pénzügyi válság kapcsán.
Egyesek szerint kapkodott a jegybank a drasztikus kamatemeléssel, mások szerint a forint rohamos gyengülése és a kétnapos itthoni ünnep indokolhatta az MNB lépését. Abban ugyanakkor egyetértés mutatkozott, hogy az csak utólag derül majd ki, mennyire ért célt a jegybank akciója.
Az Egyesült Államok 27 szövetségi államában recesszió van, és további 14 annak küszöbén áll - közölte az ABC televízió kedden. Márciusban még csak 5 államban volt mérhető a recesszió.
A brit bankrendszer az I. világháború kezdete óta nem volt olyan közel az összeomláshoz, mint e hónap elején - közölte a Bank of England kormányzója, aki szerint a brit gazdaság valószínűleg már recesszióban van. Szavaira öt éve nem látott mélypontra zuhant szerdán a font.
A monetáris tanács 11,5 százalékra emelte az irányadó kamatot szerdai rendkívüli ülésén. A forint a döntés után enyhén erősödött, de a döntés után háromnegyed órával már a döntés előtti állapotánál valamivel alacsonyabb szintre került.
Az Erste Bank Hungary Nyrt. szerdától a svájci frank alapon folyósított piaci kamatozású lakáshitelek és szabad felhasználású jelzáloghitelek korábban meghirdetett akciós feltételeit visszavonja. Ezzel párhuzamosan új, forint- és euróalapú lakáshiteleket és szabad felhasználású jelzáloghiteleket vezet be - közölte a pénzintézet.
Megcsappanhat a szponzorok érdeklődése a hitelválság nyomán a 2012-es londoni olimpia iránt. A szervezők nem várják, hogy bővülne a támogatók köre. Hétszázmillió fontnak kellett volna befolynia az együttműködésekből, de csupán azok kétharmadára számíthatnak, írja a Guardian.
A kiskereskedelmi forgalom 2008 augusztusában 1,4 százalékkal csökkent 2007 augusztusához képest. Az első nyolc hónapban két százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában.
A forint éles árfolyamvesztéssel kezdte a napot a bankközi kereskedelemben, majd erősödésnek indult. Nyitás után 283 forint felett is volt az euró, kilenc óra után pár perccel pedig már 277,95/278,25 forint volt, míg kedd délután 274,50/80 forinton jegyezték. A nap folyamán további éles árfolyamkilengésekre lehet számítani a kereskedők szerint.
Az OTP Bank Nyrt. egymillió darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2 720 forintos átlagáron október 21-én - közölte a hitelintézet szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem használja az Európai Központi Bank (EKB) 5 milliárd eurós hitelkeretét a forint védelmében - idézte Simor Andrást, az MNB elnökét szerdán a Dow Jones hírügynökség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,46 pontos csökkenéssel, 12 090,10 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záróértékéhez képest 2,02 százalékkal gyengült.