A Renault csoport tulajdonában lévő Dacia autógyár november 20-a és december 7-e között leáll a gyártással, a keresletnek a hazai és a külföldi autópiacon tapasztalható visszaesése miatt - jelentette be a cégcsoport.
Gyártulajdonos, vállalkozó, mérnök, jogász és kereskedő, részben ők vásárolnak telket Kaposvár legújabb lakóparkjában, s már a beugróra is súlyos tízmilliókat költhetnek el - írta kedden a Somogyi Hírlap.
Ingadozott kedden reggel a forint árfolyama, az eurót 268,00/20 forinton jegyezték kilenc óra után a budapesti bankközi kereskedelemben, ami 0,70 százalékos forintgyengülésnek felel meg a hétfő délutáni 266,10/40 forintos árfolyamhoz képest.
Reklámkampányt indít a magyar libahús és -máj népszerűsítésére Németországban és Ausztriában az Agrármarketing Centrum (AMC), amely erre a célra 15 millió forintot tett félre - írta keddi számában a Délmagyarország című napilap.
Az OTP Bank Nyrt. a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. november 10-én, a Budapesti Értéktőzsdén 100 ezer darab OTP-törzsrészvényt vásárolt 2905 forintos átlagáron. Ezzel a bank saját tulajdonában lévő OTP-törzsrészvények állománya 17 335 338 darabra növekedett. A csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2008. október 30-i állapot szerint 2 098 560 darab.
A szeptemberi 5,7-ről a vártnál jobban, 5,1 százalékosra csökkent októberben az infláció, elsősorban a tavalyi magas árszínvonal és az egye olcsóbb üzemanyagok miatt. A kedvező trend tartós lesz, így a túl erős forinthoz vélhetően nem ragaszkodnak majd a gazdaságpolitika alakítói.
Kedden reggel leállt az euró előző napi mérsékelt erősödése a dollárhoz képest. A szakértők azzal számolnak, hogy kedden stagnál vagy gyengül majd az euró a dollárhoz viszonyítva.
Érthetetlen, hogy a külföldi tulajdonban lévő magyarországi bankokon miért a magyar állam segít, és nem a külföldi anyavállalatok - mondta a Magyar Nemzetnek Róna Péter közgazdász.
Egy nagyobb közbeszerzésnél az esetleges korrupció leleplezésével sok milliárd forintot lehet megtakarítani, a készülő korrupcióellenes stratégia szerint viszont ebből néhány százalékra maga a korrupció felfedője tarthat igényt - írta a keddi Népszabadság.
A kormány hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek a banki mentőcsomag néven ismertté vált törvényjavaslatot, amely a befektetési alapok szabályozásának átalakítását és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogköreit is bővítené.
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 96,0 milliárd forint árbevételt és 13,959 milliárd forint adózott eredményt ért el a szeptember 30-án zárult üzleti évében nem konszolidáltan, a forgalom 3,8 százalékkal, míg a profit 82,1 százalékkal nőtt az előző üzleti évhez képest - közölte a gyógyszergyár hétfőn.
Az Országgyűlés hétfőn 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, amelynek alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek. Többen hiányoztak, és az MDF-frakcióhoz nemrégiben csatlakozó Lengyel Zoltán is igennel szavazott.
A befektetési alapokból októberben 275 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, a piaci teljesítmények pedig további 111 milliárd forinttal csökkentették az alapok vagyonát - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) hétfőn.
A postai és logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Deutsche Post 9500 munkahelyet szüntet meg az Egyesült Államokban: minden DHL expressz szolgáltatóközpontját bezárja, és megszünteti csak amerikai belső piaci légi- és közúti szállító tevékenységét, kiterjedt amerikai piaci veszteségei miatt.
Eljátszották hitelüket – mások hiteleivel együtt – a hitelminősítő cégek, nem reagált a forintpiac a Fitch leminősítésére. Az egykor nagy tekintéllyel bíró cégek értékítélete az elemzők szerint a piaci folyamatok mögött jár, s a befektetők azt sem feledik, hogy a hitelminősítők biztonságosnak ítélték a másodlagos jelzálogpiaci papírokat.
Az SZDSZ a jövő héten önálló adójavaslatokat nyújt be, mert a párt véleménye szerint a kormány tervezete csak az adóhivatalokban segíti a munkahelyek megtartását – derül ki a párt hétfői közleményéből. A liberálisok törvényi szinten alakítanák át az APEH és az adófizetők viszonyát.
Milyen adózási tényezőkkel kell számolniuk a vállalkozásoknak a válságban? A Deloitte segítségével összegyűjtöttük a társasági adó, a szolidaritási adó és az áfa adótervezési lehetőségeit.
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) rendkívüli közgyűlése pénteken tárgyalt ugyan a BHD Hőerőmű szerencsi, szalmatüzelésű erőműprojektjében való részvételről, de döntés nem született.
Az elmúlt két hónap gyors ütemű pénzkivonása és az ingatlanértékesítések időigénye más ingatlanalapokhoz hasonlóan a Raiffeisen Ingatlan Alap esetében is ellehetetlenítette a további visszaváltások azonnali teljesítését, ez indokolta a felügyeleti beavatkozást – közölte a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő hétfőn. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) november 7-i határozata értelmében a Raiffeisen Ingatlan Alap forgalmazása is szünetel [...]
A recesszió kezelése miatt a cégeknek olyan munkajogi intézkedéseket is végre kell hajtaniuk, mint leépítések vagy a munkaidő átszervezése. A munkáltatónak korrekten, megalapozottan kell döntést hoznia, és igazodnia kell a megváltozott piaci feltételekhez. Ennek próbál fórumot nyitni egy konferencia.
A köz- és a versenyszférának is szüksége van tehetséges munkásokra, bár a megszerzésükben más-más módszereket követnek. Az átlag feletti képességű dolgozók megtartása a legnehezebb feladat, kemény harc folyik értük. Ám fontos felhívni a figyelmet: „tehetségnek” nemcsak a sokdiplomás, nyelveket beszélő menedzsert hívjuk, hanem a kiemelkedő embert – akár egy adminisztrátort is.