Pénzügy

Munkajogi válaszokat keresnek a válságra

admin
admin

2008. 11. 10. 13:20

A recesszió kezelése miatt a cégeknek olyan munkajogi intézkedéseket is végre kell hajtaniuk, mint leépítések vagy a munkaidő átszervezése. A munkáltatónak korrekten, megalapozottan kell döntést hoznia, és igazodnia kell a megváltozott piaci feltételekhez. Ennek próbál fórumot nyitni egy konferencia.

A gazdasági válságra adható munkajogi válaszok címmel szervez szakmai konferenciát a Martonyi és Kajtár Baker&Mckenzie és a Karrier Hungária a DGS Global Research támogatásával november 20-án. Az esemény arra hívja fel a figyelmet: a leépítések mellett egyéb eszközök is a cégek rendelkezésére állnak, hogy a megváltozott körülményekhez alkalmazkodjanak.

Szó esik többek között a munkaidő-beosztás lehetséges átalakításáról, a korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségeiről, az átszervezések munkajogi kérdéseiről és a létszámcsökkentés kapcsán felmerülő feladatokról. Témaként szerepel ezen túlmenően az alternatívát jelentő munkaerő-kölcsönzés, illetve a leépítések negatív hatásait csökkentenő outplacement is.

A FigyelőNet által támogatott konferencián a témákat neves szakértők – dr. Kiss György (Pécsi Tudományegyetem), Hidasi László (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság), dr. Fehérváry Ákos és dr. Takács Pál (Baker&McKenzie), valamint Fürjész Beáta (Karrier Hungária) – tárják a résztvevők elé.

Részletes információ a konferencia honlapján olvasható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.