A forint megőrizte előző napi nyereségét, az eurót 285,67 forinton jegyezték kedden délelőtt kilenc órakor a bankközi kereskedelemben, közel megegyező árfolyamon a hétfő délutáni 285,80 forinttal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,69 pontos emelkedéssel, 13 645,11 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.
Több mint 20 százalékkal csökkent 2009 első három hónapjában a külföldi munkavállalók száma Magyarországon, az előző év hasonló időszakához viszonyítva - ismerteti a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) az Országgyűlés foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi bizottságának európai ügyekkel foglalkozó albizottsága számára készített tájékoztatójában, amelyet a testület hétfői ülésén tárgyalt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 737,28 pontos, 5,73 százalékos emelkedéssel, 13.609,42 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 7,52 százalékkal 11.300 forintra erősödött, az OTP részvények ára 5,26 százalékkal 3.000 forintra nőtt.
A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a közeljövőben 142 millió euró hitelt vesz föl elsősorban az IMF-hitelcsomagból, a Magyar Fejlesztési Bank közreműködésével - mondta Csillag István, az Eximbank elnöke.
Ezentúl nem a kormánnyal közösen, hanem kizárólag a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozza meg az inflációs célt, ami továbbra is 3 százalék, plusz/mínusz 1 százalékpontos toleranciasávval - közölte a jegybank honlapján hétfőn.
Hétfő este 19.05-kor jelentkezett először az RTL Klub vadonatúj műsora, a Kalandra fal! Sebestyén Balázzsal és Vadon Jánossal. A produkcióban 46 hazai híresség próbál átjutni a tetris-formákon.
A MÁV Cargo és tulajdonosa, a Rail Cargo Austria (RCA) közös válság elleni intézkedési tervet dolgozott ki, amelynek lényege, hogy az idén 15 millió euróval csökkentik a költségeket, erősítik a közös piaci fellépést, hosszú távú szerződést kötnek a stratégiai partnerekkel, illetve fejlesztéseik révén megbízhatóbb szolgáltatást nyújtanak - hangzott el a két cég közös sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Tavaly jelentősen csökkent, a bruttó hazai termék 3,4 százalékát tette ki az államháztartás hiánya, és idén is ez a szint várható Magyarországon - vélte hétfőn kiadott gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.
A legutóbb tapasztalható forinterősödés leginkább annak köszönhető, hogy a befektetők arra számítanak, hogy az amerikai gazdaság elérhette a mélypontot, és lassan erősödésbe kezdhet, míg a Bajnai-kormány nemigen javíthat a hazai deviza helyzetén. Az év második felében 280 forintos euróárfolyamra, az év végén pedig 270-esre számítanak az általunk megkérdezett elemzők.
Dél-Korea legkevesebb 10 milliárd dollárral járul hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretének bővítéséhez, közölte hétfőn az ázsiai ország pénzügyminisztere.
Az Európai Bizottság célja a jelenleg 2 százalékon álló európai mobilitási mutató növelése. A tanárok feladata kellene hogy legyen a fiatalok külföldi tanulásra, munkavállalásra való ösztönzése. A „világjárással” bővülhet a magyar fiatalok kulturális tapasztalata, és később itthon kamatoztathatják azt a tudást, amit külhonban megtanultak – mint régen a vándorlegények.
A középfokú végzettségűek – akik nem tanultak semmilyen szakmát – nehéz helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon. Most, amikor a válság miatt már a szakképzettek is alig tudnak elhelyezkedni, nekik még kevesebb esélyük van rá. Az érettségi társadalmi megítélése sincs a helyén, elveszítette a presztízsét – és nemcsak a fejekben, hanem a bérekben is.
Az ősszel elfogadhatja a parlament a magáncsőd intézményéről szóló törvényt, amely után az adós 80 napos fizetési haladékot kapna a hitelezőkkel való megegyezésre - írja a Világgazdaság.
Nincs napirenden újabb kölcsön felvétele a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ha a külső körülmények változnak, akkor a későbbiekben a legkedvezőbb feltételeket kívánja elérni az IMF-nél a kormány - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Oszkó Péter pénzügyminiszter.
A Coca-Colával folytatott versenyben alulmaradt, veszteséges magyar Pepsi egyes márkák gyártásának átadását fontolgatja - írja a Figyelő legújabb száma.