Példátlan mértékben emelkedik az euróövezeten kívül - főleg Kelet-Európában - forgalomban lévő euróbankjegyek mennyisége a valutauniós jegybank (EKB) felmérése szerint.
Minden napra jut egy cégeltűnés. Legalábbis ezt tapasztalja a DirektInfo kintlévőség-kezelő cég saját praxisában. Sajnos nincs olyan egységesített adatbázis, ahol a beszállítók utánanézhetnének annak, megrendelőjük valós cég-e, nem pedig egy már félig eltüntetett vállalkozás. De csökkenthető a rizikó némi utánjárással.
Az MSZP továbbra is azt várja el a bankoktól, hogy kövessék a devizaárfolyamok mozgását, és csökkentsék az euró- és svájcifrank-alapú hitelek törlesztőrészletét - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.
A külkereskedelmi mérleg január-májusban 456 milliárd forint (1,529 milliárd euró) aktívumot mutatott, az egyenleg 379 milliárd forinttal (1,228 milliárd euróval) javult az egy évvel korábbi 76 milliárd forintos (301 millió eurós) aktívumhoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatok alapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,08 pontos emelkedéssel, 14 567,82 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,64 százalékkal erősödött.
A tervek szerint 2011 nyarától kompjárat köti össze a sziget- és csallóközi településeket, a projekt uniós támogatással valósul meg - írta a Napi Gazdaság csütörtöki száma.
Jelentősen javították szerdán londoni elemzők a világgazdaság jövő évi teljesítményére adott előrejelzésüket, elsősorban a feltörekvő térség erőteljes élénkülésére számítva, bár a globális vállalati szektor pénzügyi helyzete a legújabb kimutatás szerint még meredeken romlik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 292,78 pontos, 1,98 százalékos csökkenéssel, 14.475,74 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,27 százalékkal 11.170 forintra erősödött, az OTP részvények ára 5,47 százalékkal 3.194 forintra csökkent.
Gyengült a forint, az eurót 276,20 forinton jegyezték szerdán délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délutáni 273,94 forinttal.
A német Ifo gazdaságkutató intézet szerdán az euróövezet összesített hazai össztermékének (GDP) 4,8 százalékos visszaesését jósolta erre az évre. Az Európai Bizottság utolsó, májusi hivatalos jóslata 4,0 százalékos romlást valószínűsített idénre.
Levélben szólította fel Bajnai Gordon miniszterelnök az államigazgatási hatóságokat, hogy a kisebb súlyú, első alkalommal történt szabályszegésekkor méltányosan járjanak el, ne szabjanak ki bírságot a kisvállalkozókra. Erről Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter számolt be a kormány szerdai ülése után. Elmondta: a kormány szerdán bírságbejelentő honlapot indított.
Az OTP Bank kölcsönportfóliója romlik, együtt a gazdasági válság mélyülésével Kelet-Európában, azonban a pénzintézet ellenőrzés alatt tartja a folyamatot, és a fejlemények nem veszélyeztetik a bank céljait, írta szerdán a Reuters hírügynökség, az OTP Bankcsoport vezérigazgató-helyettesét, Urbán Lászlót idézve.
Több tízezer adós bukta be a lakáshitelét Magyarországon, egy részük a lakását vagy a házát is elveszítette. Nálunk is bőven van tehát bizonytalan hátterű („sub-prime”) adósi kör, és egyre több a kényszerértékesítés. Ráadásul megjelentek az ingatlanpiac hiénái is: vannak, akik a banktitokkal visszaélve igyekeznek hasznot húzni a szerencsétlen adósokból – írja csütörtökön utcára kerülő számában a Figyelő.
Rekordmértékben zsugorodott az euróövezet gazdasága az idei év első negyedében a kivitel és a vállalati beruházások erőteljes visszaesése miatt. A 27 tagországban kicsit mérsékeltebb volt a visszaesés.
Összesen több mint egymilliárd euróra bírságolta az Európai Bizottság az E.ON és a GdF Suez energiacégeket, mert az uniós versenyszabályokat megszegve, több évtizedre piacfelosztásban állapodtak meg.
A médiapiacon dolgozó vezetők a szabadságuk alatt is elérhetők maradnak, van, aki mindenkinek, és akad, aki egy titkos telefonszámon csak a legközvetlenebb kollégáinak, derül ki a Marketing&Media összeállításából.
Jóváhagyta az econet.hu Nyrt. közgyűlése a cégcsoport új, médiára fókuszáló stratégiáját. Hosszú távú cél, hogy a nagy médiatulajdonosok közé kerüljenek.
Reklámblokkok nélkül közvetítették az amerikai televíziócsatornák Michael Jackson búcsúztatását. A szertartás alatt csak az interneten futottak hirdetések.
Segíthet a kisebb vételkörzetű frekvenciák beárazásában a most a Sláger és a Danubius által használt országos hullámsávokra kiírt pályázat - mondta el a médiahatóság elnöke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157 pontos csökkenéssel, 14 612 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,06 százalékkal gyengült.
A Ringier AG kivásárolja az Euromedia vegyesvállalatból a német Bauer Media Group Kiadó tulajdonrészét. Ezt követően a Ringier Magyarország egyedüli kiadója lesz 15 napilapnak és magazinnak.