FN

A korábbinál jóval kisebb mértékben, de így is a várt ütem több mint kétszeresével csökkent a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben. Az éves szintre számolt visszaesés pedig olyan nagy mértékű volt, amilyenre a negyedéves kimutatások közzétételének fél évszázaddal ezelőtti kezdete óta nem volt példa.
2009. 07. 24. 11:17
A kormány elkezdte a magyar vasút felszámolását, és ha terveit végrehajtaná, az a vasúti közlekedés végóráját jelentené - mondta Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője.
2009. 07. 24. 10:45
Három új járatot indít Bukarestből Olaszországba ősztől a Wizz Air diszkont-légitársaság, kihasználva azt, hogy az olasz hatóságok bevonták a Myair fapados légitársaság engedélyét - közölte a Wizz Air pénteken.
2009. 07. 24. 10:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,16 pontos csökkenéssel, 16460,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,46 százalékkal gyengült.
2009. 07. 24. 09:05
A forint mérsékelten tovább erősödött az euróval szemben pénteken kora reggel, miután csütörtökön több mint 1,3 százalékkal drágult a londoni bankközi devizapiacon.
2009. 07. 24. 07:32
A márciusban felszámolás alá vont Budapest Televízió tőkeemelést hajtana végre, azzal a céllal, hogy a cég minél hamarabb kifizethesse a hitelezőit - írta a pénteki Napi Gazdaság.
2009. 07. 24. 07:16
Magyarország múlt heti, euróban jegyzett kötvényeladása azt jelzi, hogy nő a befektetői bizalom a kormány politikája iránt, az országnak azonban az adósság csökkentésére kell összpontosítania - jelentette ki Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti állandó irodájának a vezetője.
2009. 07. 24. 06:33
A banki magatartáskódex betartását a bankok, szövetkezeti hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások esetében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hatósági jogkörben ellenőrzi, a kódex megsértése esetén pedig akár kétmilliárd forintig terjedő bírságot szabhat ki.
2009. 07. 23. 17:57
A piaci környezet kedvezett a térségbeli devizák erősödésének: az eurót 269,65 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi devizapiacon a szerda délutáni 271,79 forintos kurzus után.
2009. 07. 23. 17:13
A BUX 445,72 pontos, 2,77 százalékos emelkedéssel, 16 536,87 ponton zárta a csütörtöki kereskedési napot. A Mol-részvények árfolyama 2,70 százalékkal, 13 505 forintra erősödött, az OTP kurzusa 4,21 százalékkal, 3635 forintra emelkedett.
2009. 07. 23. 16:53
A monetáris tanács 9,0 százalékra csökkenti hétfőn a 9,5 százalékos jegybanki alapkamatot a Reuters elemzői felmérése szerint.
2009. 07. 23. 15:12
Válságadót tervez bevezetni a horvát kormány a recessziótól megtépázott államkincstár bevételeinek felduzzasztására. Az új, 3 százalékos adót a 3000 kuna (mintegy 120 ezer forint) feletti jövedelmekre vetnék ki.
2009. 07. 23. 10:51
Kemenes Gábor, aki korábban a Wellnél, valamint a Noe’s Arknál szerzett tapasztalatot, 3 éve igazolt a HPS-hez, mint account director, és a cég marketing-divízióvezetőjeként távozik.
2009. 07. 23. 10:20
Csökkent a legnagyobb 100 magyar cég eredménytermelő képessége – derül ki az idei Dun & Bradstreet Top 100 rangsor adataiból. Több ágazat már tavaly is megsínylette a válságot, de a hatékonyság javításáért jó ideig még nem sokat tettek.
2009. 07. 23. 08:00
A sikeres eurókötvény-kibocsátás ellenére az államadósság kezelésében inkább a forintalapú forrásokra támaszkodna a közeljövőben a kormány - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Oszkó Péter pénzügyminiszter.
2009. 07. 23. 07:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 343 pontos, 2,09 százalékos csökkenéssel, 16 091 ponton zárt szerdán.A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike gyengült az előző napi záráshoz képest.
2009. 07. 22. 17:18
Gyerekek által is hallgatható műsorsávban nem reklámozhatja új, extra hosszú termékét a brit virsligyártó. A hirdetést néhány szülő szexuálisan túlfűtöttnek találta.
2009. 07. 22. 16:45
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) teljes fogyasztóvédelmi jogkört kapott - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján. Így a felügyelet a jövőben a pénzintézetek tisztességtelen lépéseiért, kereskedéseiért akár bírságot is kiszabhat.
2009. 07. 22. 16:38
Olvasói sztorik