Üzleti tippek

A Viasatnál is beköszöntött a válság

admin
admin

2009. 07. 23. 13:50

Nem tudta tartani első negyedéves bevételnövekedését a Viasat3. A második negyedévben már csökkent az árbevétel a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Nyilvánosságra hozta második negyedéves, illetve első féléves eredményét a Modern Times Group (MTG) nemzetközi szórakoztatóipari vállalatcsoport, a VIASAT3 és a TV6 tulajdonosa. A Viasat Hungária Zrt. árbevétele 2009 második negyedévében (svéd koronában számolva) 11 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest, míg az első félévre vetítve a csökkenés 4 százalékos. (A bevételi adatok a VIASAT3 és a TV6 összes bevételét, köztük a “net-net” alapon számított hirdetési bevételeket tartalmazzák.)

A pénzügyi eredmények mellett a csatornák összesített kereskedelmi közönségaránya 7,6 százalék volt a második negyedévben, az első hat hónap átlaga pedig 8,2 százalék.

A hirdetési piac átlagos visszaeséséhez képest kimagaslóan jó eredményt értünk el a II. negyedévben. Mindeközben az MTG Csoport forgalma nőtt, üzemi eredménye stabil maradt, ami biztos alapot nyújt mind a cégcsoport, mind a magyarországi vállalkozás további fejlődéséhez” – mondta Kocsis Attila, a VIASAT3 vezérigazgatója.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.