Bizalmi válság sokkolta az érdektelennek induló napot: délután negyed ötkor 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel szemben.
A már hatályba léptetett és a tervezett államháztartási kiigazítások rövid távon ugyan növekedési áldozattal járnak, de hosszabb távon fenntartható növekedési pályára állítják az országot - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter.
A Falcon folytatja a földgáz-kitermelést előkésztő munkát a Makói-ároknál, nincs olyan új fejlemény, amely szükségessé tenné a korábbi tervek felülvizsgálatát - jelentette ki Szabó György, a kanadai cég magyar leányvállalata, a TXM Magyarország Kft. ügyvezetője csütörtökön Óföldeákon.
Januárban startol a BBC első, csak az interneten futó szappanoperája. A csatorna az EastEnders című nagy sikerű tévésorozatát vette alapul az EastEnders: E20 címet viselő online szériához.
Fidesz célja 2010 végére meghatározni az euróbevezetés céldátumát, mivel a piacoknak szükségük van támpontra - nyilatkozta Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a Fidesz vezető gazdasági szakpolitikusa a Reutersnak.
A Globus csoporthoz tartozó Békéscsabai Hűtőipari Zrt. leépíti tevékenységének egy részét a kedvezőtlen piaci körülmények miatt, amelynek következtében 125 dolgozójából várhatóan mintegy 100-at el fog küldeni.
A helyzet ugyan még "recessziósnak érződhet", a magyar gazdaság azonban már túljutott a nehezén, és 2010 elejétől egyre gyorsuló növekedés kezdődik - áll londoni felzárkózó piaci elemzők szerdán megjelent új előrejelzésében, amely szerint 2011-től költségvetési lazítás is lehetséges lesz.
Rosszul használják a politikusok a GDP fogalmát, a gazdasági növekedésnek nincs köze a jóléthez, téves úton járunk - így összegezhetők egy szerdai konferencia tanulságai.
Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány azon döntésének végrehajtását, amelyben a Nap-kelte szerződésének visszaállítására kötelezte a közmédiumot - áll egy, szerdán az MTI birtokába jutott végzésben.
Az MSZP sokra tartja a Magyar Televízió (MTV) regionális szerkesztőségeit, de ezek működését nem befolyásolja, hogy az Országgyűlés többségi szavazással nem ítélt plusz forrásokat az intézmény jövő évi működéséhez - mondta Gúr Nándor országgyűlési képviselő, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke óvta az állami támogatásban részesülő bankokat attól, hogy az állami hitelek visszafizetésével újra visszatérjenek a magas bónuszkifizetésekhez.
Nagyjából ugyanazokat a számokat látja az MNB is, mint a Pénzügyminisztérium, és a szerdán kiadott inflációs jelentésben megjelent jövő évi államháztartási deficit megegyezik a költségvetési törvényjavaslatban előirányzott összeggel - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter.
Se szeri, se száma a televíziókban sugárzott főzős műsoroknak, többek között ennek a hatására a szakács szakma ismertsége, a szakemberek, mesterek iránti kereslet dinamikusan növekszik – nemcsak itthon, de szerte a világban. Aki erre a pályára lép, az elhelyezkedési esélyei lényegesen jobbak, mint sok diplomaköteles hivatásnak.
Októberben a szeptemberi 767 ezerről 803 ezerre emelkedett a hazai mobilinternet-előfizetések száma. Az egy előfizetőre jutó adatforgalom a szeptemberi 1,43 GB-ról 1,56 GB-ra nőtt.
A jövőben a Havas és a Publicis kezelik a brit Reckitt Benckiser 800 millió fontos globális médiaköltését. A két ügynökség, többek között az Omnicom és a WPP elől halászta el a megbízást.
Az alacsony fogyasztás fékezi a gazdaság kilábalását a recesszióból, és a politikusoknak még sok dolguk lesz az állami vállalatoknak a GDP 2,7 százalékát kitevő adósságával – állítja a Magyar Nemzeti Bank. Jövőre nem lesz sokkal jobb: 3 százalékkal csökkennek a fogyasztási kiadások.
Kedvezőbben alakul az infláció, mint várták. Az idei GDP arányos államháztartási hiány 4 jövőre 4,3 százalék lehet - jelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB).