Csökkenti bruttó két forinttal a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A felvettek közül 3550 fő mesterképzésben, 417 fő felsőfokú szakképzésben, 412 fő pedig költségtérítéses alapképzésben kezdheti meg februártól tanulmányait.
Tovább nőtt az előző évhez képest azon kis- és középvállalkozások (kkv) aránya, amelyek csökkenő karácsonyi forgalomról számoltak be 2009-ben - derült ki egy kutatásból.
Korábban a négy- vagy hatórás munkákat főként a diákok, a nyugdíjasok és a gyermekükkel otthon lévő anyukák választották. Az egyre kevésbé emelkedő bérek miatt azonban sok teljes munkaidős dolgozó is mellékjövedelem után nézne. A hirdetéseket böngészve érdekes részmunkaidős állásokkal találkozhatunk.
Magyarország minden idők egyik legnagyobb költségvetési kiigazítását hajtotta végre a tágabb értelemben vett felzárkózó térség történetében, és ennek révén államháztartási pozíciója a legerősebbek között van az egész világon - áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében.
Miért van rossz pénzügyi helyzetben a BKV? Mire elegendők a jegybevételek? Érdemes lenne privatizálni a vállalatot? Az fn.hu igyekszik megválaszolni önnek az alapkérdéseket.
Csapatjáték, hatékony kommunikáció, elkötelezettség a tanulásra, lojalitás, problémamegoldó képesség és alkalmazkodó készség. Ez az a hat alapkompetencia, amelyről egy menedzserútlevélben szöveges értékelést kapnak majd az egyik főiskola végzős hallgatói. Ezzel az elhelyezkedésben szeretnének segíteni nekik.
A távfűtés áfája péntektől öt százalékra csökken, miután az Európai Unió nem emelt kifogást január 15-ig a döntés ellen - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő. Így mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő csaknem kétmillió ember kiadásai csökkenhetnek.
31 panasz érkezett az ORTT Panaszbizottságához 2009. október 1. és december 31. között. Az ezt megelőző negyedévben mindössze 14 panaszt nyújtottak be.
Az ajánlott minimális vállalási árak közlésével segítenék a vállalkozókat az egyes szakmák azért, hogy kísérletet tegyenek a nyomott árak visszaszorítására. Ez azonban tilos a versenytörvény szerint. A közbeszerzés kizárja az irreálisan alacsony árakat, de a piac jelentős részén így is ezek az árak tarolnak, és gerjesztik a feketegazdaságot.
A Rafinanz Service nyerte el az Adwalker reklám- és promóciós eszköz kizárólagos magyarországi forgalmazását. Az eszköz használható rendezvényeken, gerilla kampányokban vagy akár áruházi-, reptéri promóciókhoz is.
Tartható lesz a 2010-es költségvetés, de ehhez a mostani szigorú költségvetési politikát kell folytatni az országban - mondta Bajnai Gordon csütörtökön a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) tett látogatását követően tartott sajtótájékoztatón.
Az egész Európai Unióban nálunk volt a legnagyobb az infláció novemberben, ami meglepő, hiszen a magyar árakat „pórázon tartotta” az uniós összevetésben is mély recesszió. Az év közbeni adóemelés azért megtette a hatását.
Felmérések szerint az alapszakos hallgatók csaknem kétharmada tanulna tovább valamilyen mesterképzésen. Ennek részben az az oka, hogy a bachelor diploma piaci értéke bizonytalan. A természettudományi képzést pedig nem reklámozni kéne, hanem a szakembereket megfizetni - vallja a szakértő.
A legnagyobb mértékben a háztartási rezsiköltségek emelkedtek tavaly. Az átlagos áremelkedés 4,2 százalék volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentéséből.
A válságra válaszul egyre rugalmasabbá válik az unióban a foglalkoztatás a 2009-es európai vállalati felmérés szerint, Andor László magyar biztosjelöltnek meghatározó szerepe lehet abban, hogyan alakulnak az unió e kérdésben érintett politikái.
A világ legtöbb tőkepiacán a belföldi eseményeknél sokkal erősebben hatnak a globális hatások. Mit lép a Fed, mennyi az olajár, hogyan alakul a dollár árfolyama? Nézzünk néhányat a legfontosabb hatásmechanizmusok közül.
Vannak olyan környezeti adottságok, amelyek alapvetően meghatározzák a hazai tőzsde egy vagy több cégének megítélését. Olyan tényezőket szedtünk össze, amelyek a magyar tőkepiac áraiban is lecsapódnak!
A piac most már kockázatosabbnak tartja a fejlett európai gazdaságok szuverén adósságát, mint a vállalati adósságot - ez derül ki az egyik vezető londoni piacfigyelő cég új kimutatásából.
Az STT finn hírügynökség megvásárolja a Lehtikuva Oy képügynökség részvényeinek száz százalékát a Sanoma News médiacégtől - tájékoztatta tagjait az európai hírügynökségek szövetsége, az EANA.