Az öt legnagyobb romániai szakszervezet elutasítja a Traian Basescu román államfő által meghirdetett drasztikus intézkedéseket, amelyek értelmében csökkentik a közalkalmazottak béreit és a nyugdíjakat.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) utolsó ülését tartotta pénteken, ahol megválasztották a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat 82 tagját.
A Párizsi Autószalonon mutatják be az Audi A7-et, írja audis belső informátorra hivatkozva az Autocar. A brit lap úgy tudja, az autó 4950 milliméter hosszú karosszériát kap, alapját ugyanaz az új padlólemez adja majd, amelyre a jövőre érkező A6 is épül. Az A7 megjelenésében hasonló lesz az A5 Sportcoupéhoz. Amellett, hogy az autóba V6 és [...]
A sikeres euróbevezetés záloga a fenntarthatóság, a gazdasági stabilitás, ami az árstabilitás és a fiskális fegyelem területén megvalósuló kézzelfogható eredményekre támaszkodva érhető el - írta Simor András, a jegybank elnöke az Indexen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai április végén újabb csúcsra, 34,220 milliárd euróra emelkedtek, március végéhez képest 368 millió euróval nőttek.
Májusban elmarad az IMF-fel és az EU-val kötött hitelmegállapodás negyedévente esedékes felülvizsgálata. A Bajnai-kormánnyal már nem tudnak miről tárgyalni, az új pedig még nem állt fel - írta pénteki számában a Népszabadság.