FN

Az Európai Unió érvényes előírásai szerint a távközlési szektorban külön illeték csak azzal a céllal vethető ki, hogy az abból származó bevételeket az ágazat szabályozása során felvetődő költségekre fordítják - emlékeztetett Neelie Kroes informatikai és távközlési EU-biztos szóvivője pénteken Brüsszelben.
2010. 10. 15. 14:25
Az Országos Kereskedelmi Szövetséget váratlanul érte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai 30 milliárdos válságadóról szóló bejelentése, mivel az ágazat szereplőivel semmiféle előzetes egyeztetést nem folytatott a kormány. Szövetségük Matolcsy Györggyel tárgyalna a részletekről. Árbevétel helyett nyereséghez kötnék az adó sávhatárait.
2010. 10. 15. 14:10
Több mint duplája pénzt szedne az állam a gyártóktól a környezet védelmére a tervek szerint. Azt még nem tudni, pontosan hogyan fog januártól átalakulni a hulladékhasznosítási és termékdíjrendszer. A bizonytalanság miatt év végére összeomolhat a hulladékhasznosítás, ami mintegy tízezer munkahelyet veszélyeztethet.
2010. 10. 15. 12:33
A dohányosoknak rossz hír, de úgy tűnik, legalább 790 forint lesz egy most 600 forintos cigaretta ára 2018-ban. Sőt, még az sem kizárt, hogy aki szívni akar, annak ezer forint fölötti árat kell majd leszurkolnia egy csomag füstölnivalóért. Az ár háromnegyed része adó.
2010. 10. 15. 06:43
Akadnak olyan vad értelmezései a magánnyugdíj-pénztári átutalások felfüggesztésének, hogy az állam „ellopja a nyugdíjakat”, de ezek aligha felelnek meg a valóságnak. Bár a kormány lépésének sok a kritikusa – még például a jobboldali érzelmű közgazdász, Mellár Tamás is -, a magánnyugdíj-pénztári pillér teljes megszüntetése is védhető álláspont lenne, de egyelőre erről nincs szó.
2010. 10. 15. 06:30
Olvasói sztorik