FN

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos moszkvai tárgyalásain abban állapodott meg orosz partnereivel, hogy lezárják a Malévot érintő eddigi együttműködést, és szakértői tárgyalások során rögzítik a pénzügyi elszámolás módját.
2010. 11. 25. 12:19
Lengyelországban tízezerrel nőtt ugyan a munkanélküliek száma októberben, a munkanélküliségi ráta azonban nem változott az egy hónappal korábbihoz képest, 11,5 százalékon stagnált a csütörtökön megjelent adatok szerint.
2010. 11. 25. 11:25
A magánnyugdíjpénztárakat úgy tűnik, megfojtják, de szakértők szerint abban bízni, hogy az állam majd gondoskodik rólunk, önbecsapás. Több gyermek, stabil családok, növekvő, többcélú megtakarítások, ezekhez megfelelő ösztönzők és bizalom kell ahhoz, hogy szélesebb körben terjedjen az öngondoskodás.
2010. 11. 25. 11:00
A német versenyhivatal jóváhagyta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. megvásárolja a németországi Grünenthal GmbH fogamzásgátló termékportfólióját. A versenyhivatali engedély feltétele volt a tranzakció zárásának - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
2010. 11. 25. 10:52
Mégsem lehetne december elsejétől SMS-ben adatot bejelenteni, ha az Országgyűlés elfogadja a fideszes Koszorús Lászlónak az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítására csütörtökön benyújtott javaslatát.
2010. 11. 25. 10:16
Leváltják a Rail Cargo Hungaria (RCH) tulajdonosának, a Rail Cargo Austriának (RCA) két vezetőjét, mert nem tudtak megfelelő takarékossági tervet összeállítani - jelentették csütörtöki osztrák napilapok.
2010. 11. 25. 10:09
A kiskereskedelmi forgalom volumene szeptemberben és a harmadik negyedév egészében is elmozdult valamelyest a holtpontról a korábbi többéves csökkenést követően - áll a KSH adataiban.
2010. 11. 25. 09:08
Akinek jövőre csökken a bére a közszférában, az extra fizetésemelést kap – mondta a FigyelőNetnek adott interjújában Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter közölte: a Költségvetési Tanács rosszul működött, ezért kell mostani formájában megszüntetni, és a válságadók tényleg megszűnnek 2013-tól, mert uniós adók váltják őket.
2010. 11. 25. 06:30
A nemzetgazdasági minisztert meggyőzte a kormány, és bár ma még magán-nyugdíjpénztári tag, de vissza fog lépni az állami rendszerbe – mondta Matolcsy György az MTV Az Este című műsorában. Igyekezett közérthetővé tenni a változásokat.
2010. 11. 24. 21:31
Olvasói sztorik