Gazdaság

GYIA: stagnált a gazdaság novemberben

A gyorsulási irányadó (GYIA) novemberben 0,06 százalékkal csökkent, ami azt jelzi, hogy a gazdaság nem tudott kitörni a stagnálásközeli helyzetből.

Októberben a a Világgazdaság és az Ecostat közös mutatószáma még 0,1 százalékos emelkedést jelzett, ugyanakkor jelentősebb növekedést az év eleje óta alig lehetett tapasztalni. Így hiába sikerült viszonylag hamar, már 2009 második felére kijönni a mély recesszióból, egyelőre nem kapcsolt a válság előttinél magasabb fokozatba a gazdaság.

A GYIA összetevői közül a legtöbb a csökkenés irányába hatott, csak kettő fékezte a negatív hatásokat.

A pénzügyi mutatók közül a reálkamat emelkedése fékezőerőt jelent, ugyanúgy, mint a hosszú és rövid futamidejű állampapírok hozamkülönbsége. Három hónap emelkedés után szűkült a gazdaság pénzigénye is, ugyanakkor megfordulni látszik a válság mélypontján tapasztalt zsugorodó trend – olvasható az elemzésben. A német üzleti várakozások a nyári csúcspont óta romlani kezdtek, bár a hangulat még mindig inkább optimista, mint pesszimista, s ez érezhető a magyar exportfolyamatokon is.

Novemberben a BUX index is gyengén teljesített, így hozzájárult a GYIA csökkenéséhez. A reálkeresetek is estek havi összevetésben, ami nem kecsegtet a belső kereslet gyors helyreállásával. Ugyanezt mutatja az ipar belföldi eladásainak alakulása, amely a termeléssel ellentétben ezúttal csökkent az előző hónaphoz képest.

Az egyik tényező, amely a növekedés irányába mutatott, a fogyasztási hitelek állománya, a másik ilyen GYIA-összetevő pedig az ipari termelés volt, amely mutatja, hogy az exportszektor még mindig a legfőbb húzóerőnek számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik