Az euróövezetben a munkanélküliségi ráta 13 havi mélypontra, 9,9 százalékra csökkent februárban a januári 10 százalékról - közölte pénteken az Eurostat.
A tavalyi költségvetési hiánycélt nem sikerült elérni, idén viszont többlet lesz – közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium. A többlet a magán-nyugdíjpénztári vagyonnak köszönhető. Miért kellett stabilitási tartalékot létrehozni?
Januárban a külkereskedelemi termékforgalom volumene jelentősen nőtt, az exporté 21,2 az importé 22,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, euróban a kivitel 26,1 százalékkal, a behozatal 30,2 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 400,8 millió eurót tett ki, 61,1 millió euróval kevesebbet, mint 2010. januárban - közölte a KSH pénteken.
Közel 100 ezer látogatót vonzott Magyarország második Virtuális Állásbörzéje. Az érdeklődők a meghirdetett közel 1500 állásajánlat között böngésztek, és átlagosan 60 percet töltöttek az oldalon.
Szabályozott közjegyzői díjszabást javasol a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) a kormány adósmentő csomagjához kapcsolódóan; a szerződésminták egységesítésével ezeket a jövőben 10-15 ezer forintért hitelesíthetnék a hivatalos személyek - írja a Magyar Nemzet.
Egy hónappal azután, hogy Wisconsinban a tiltakozási hullám és helyi törvényhozás tüntetők által történt megszállása ellenére is megszavazták az állami alkalmazottakat tömörítő szakszervezetek jogainak korlátozását, csütörtökön az ohiói honatyák is hasonló törvényt fogadtak el.
Igény lenne a rugalmas munkahelyek létrehozására, ami a kormányt is közelebb vihetné az egymillió új munkahely ígéretéhez. Csak pénz nincs elég. Ezért függesztették fel egy hónapja az atipikus foglalkoztatási formák támogatását. A másfél éve indított 2,5 milliárdos rugalmas foglalkoztatási projekt szintén áll, eredményeit homály fedi.
Országa gazdasági és politikai függetlenségének visszaszerzése érdekében a külföldi államadósság teljes visszafizetése mellett döntött Nicolae Ceausescu. Akaratát népszavazással törvényesítette, amelynek nyomán az eladósodás megtiltását előíró passzus került a román alkotmányba. A Kárpátok Géniusza végrehajtotta tervét, bár évente 15 ezer ember halt éhen vagy fagyott meg.
Az eurót csütörtökön délután négykor 266,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggeli 266,06 forint és a szerda délutáni 267,17 forint után.