Gazdaság

Versenyeznek a szolgáltatók a volt Emfesz-ügyfelekért

Több fogyasztó távozik a Tigáztól, mint a Főgáztól a volt Emfesz-ügyfelek közül - tudta meg az InfoRádió a szolgáltatóktól.

Az Emfesz januári felfüggesztése mintegy 130-135 ezer fogyasztót érintett. A Magyar Energiahivatal döntése szerint a Tigáz mintegy 60 ezer ügyfelet vehetett át a Főgáz szolgáltatási területén, és a Főgáz 75 ezret a Tigáz szolgáltatási területén – írja az InfoRádió.

A két szolgáltató egyúttal kérte a hatóságtól a másik szolgáltatási területére is az egyetemes szolgáltatási engedélyt. Így most már mindkét területen, mindkét szolgáltató áll az ügyfelek rendelkezésére.

A Tigáz közlése szerint az érintett 60 ezer fogyasztó közül 55 ezer már aláírta a szolgáltatási szerződést, azaz mintegy öt ezren nem kívántak a Tigáz ügyfelei maradni. A Főgáztól kapott adatok szerint viszont nyolc ezer Tigáz fogyasztó jelentkezett be náluk ügyfélnek, akik egyébként a Főgáz eddigi területén laknak, míg a Tigáz területéről mindössze 1500-an lépnének vissza a Tigázhoz.

Bár a két adatsort összeadva nem ugyanazokat a számokat kapjuk, az arány így is egyértelmű: a volt Emfeszes fővárosiak egy része inkább a Főgáz ügyfele kíván lenni.

Az elmúlt 90 napban egyébként mindkét gázkereskedő cég olcsóbban adta a volt Emfesz-ügyfeleknek a földgázt, de a 90 nap lejártával gyakorlatilag azonos áron hirdetik szolgáltatásaikat, azaz a hatóság által meghatározott maximális áron. Ennek ellenére valamiféle verseny elindult a fogyasztókért.

AJÁNLOTT LINK:

Melyik gázszolgáltatót választják az Emfesz volt ügyfelei? (InfoRádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik