Időben lefoglalni a szállást, a repülő- vagy vonatjegyet, kinézni a látványosságokat, beszerezni az útikönyvet: mind-mind a nyaralással kapcsolatos édes vesződés. Mivel arra vállalkoztunk, hogy pénzügyi tanácsokat osztogassunk, így hát nézzünk még egy fontos dolgot a múlt heti külföldi kártyahasználat után!
A Vjesnik című zágrábi napilap internetes honlapja szerint a horvát kormány esetleg megvizsgálja annak lehetőségét, hogy felmondják a korábbi kormány és a Mol közötti, az INA többségi részesedéséről szóló szerződést.
A Fidesz-frakció szerint az útzárakat és tiltakozó demonstrációkat szervezők ismét bebizonyították, hogy ők nem akarnak dolgozni, és politikai céljaik érdekében attól sem riadnak vissza, hogy a munkába jutásban másokat is akadályozzanak.
Az induló nyugdíjak átlagos szintjének jelentős csökkenésére készülhetnek az aktív korúak, amennyiben helytállóak a kormány terveiről kiszivárgott információk. Az eddigi hírek egy legális munkavállalást ösztönző, de szociálisan érzéketlen rendszert vetítenek előre.
Ha nyaralásunk során elveszítjük a pénztárcánkat vagy balesetet szenvedünk, a helyzethez képest csak akkor járunk jól, ha utazás előtt megfelelő biztosításokat kötünk.
Nem támogatják a népegészségügyi termékadóról szóló javaslatot előterjesztő fideszes képviselők indítványuk „fellazítását". Kijelentették: marad a szeptemberi hatálybalépés.
A sikeres béta időszak lezárásával élesben is útnak indult a Microsoft legújabb üzleti szoftverszolgáltatása. A mától elérhető Office 365 csomag a legkisebb vállalkozásoknak is nagyvállalati szintű informatikai megoldásokat biztosít, kiegészülve a Microsoft jól ismert irodai szoftvereivel.
Milliárdokat fizetnek a hivatásos érdekvédelemért. A szakszervezetek 2002-ben 300 millió forintot kaptak munkaidő-kedvezményként, az összeg tavalyra 900 millióra emelkedett - írja a Magyar Nemzet.
Egy 16-20 milliárd forintot is meghaladó projekt keretében a magyar agrárágazat köré szerveződő üzleti, logisztikai és kereskedelmi park létrehozása kezdődött el a Budapesttől 38 kilométerre lévő Bagon - írja a Világgazdaság.