Gazdaság

Nem tartott ki a forint lendülete

Estére már gyengült a magyar valutaa svájci frankot 229 forint közelében, az eurót pedig 268 forint körül jegyezték 18 órakor.

Az előző nap tartott euróövezeti csúcs eredményeinek hatására megnyugodtak a piacok, a forint így csütörtök estétől egészen péntek délutánig erősödött, a nap folyamán azonban egyre romlott a csúcson kidolgozott megállapodás elemzői, szakértői megítélése, a befektetők ezért ismét óvatosabbak lettek.

Hans-Werner Sinn, a tekintélyes német ifo gazdaságkutató intézet elnöke például egy televíziós interjúban arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás révén csupán időt nyernek az eurót használó uniós országok, a problémákat pedig görgetik maguk előtt. Az új görög csomag ugyan rendelkezik egy hitelprogram jellemzőivel, de hosszabb távon szemlélve úgy tűnik, mintha Athén ajándékba kapná a pénzt, “olyan Európát viszont nem engedhetünk meg magunknak, amelyben egyes országok tartósan finanszíroznak más országokat” – mondta Sinn.

Az elemzői kommentárok délutánra gyengítették az eurót, és gyengült a forint is.

Este 18 órakor a svájci frankot 228,73 forinton jegyezték, a reggeli 227,57 forint és az egy nappal korábbi 228,49 forint után.

Az euró 267,97 forinton állt péntek este. Reggel 267,74 forint, előző este pedig 268,06 volt az euró.

Az amerikai dollárt 186,64 forinton jegyezték pénteken 18 órakor, a reggeli 186,09 forint és a csütörtök esti 186,49 forint után.

Száz japán jen 237,69 forint volt péntek este, a péntek reggeli 236,69 forint és a csütörtök kora esti 237,14 forintot követően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik