Gazdaság

A hazai építőipar elmúlt évi teljesítménye majdnem ugyanakkora volt, mint egy évtizeddel ezelőtt. Pedig az iparágban ma már alig 140 ezren dolgoznak: közel egynegyeddel kevesebben, mint 1985-ben. A hatékonyság tehát javult; a képet azonban "árnyalja" az a 35-38 ezer feketemunkás, akinek a teljesítményét nem igazán lehet felmérni.
1997. 08. 13. 00:00
Élénk találgatás folyik az OTC-piacon a tekintetben, melyik is lesz az az áramszolgáltató társaság, amelyiket először vezethetnek be a Budapesti Értéktőzsdére. Természetesen minden befektetőnek megvan a maga tippje. A Figyelő ehhez csak annyit tud hozzátenni, hogy az utóbbi időben két társaság, a Titász és a Dédász bevezetésével kapcsolatosan erősödtek fel a piaci pletykák, de nyíltan [...]
1997. 08. 13. 00:00
Együttműködési megállapodás született a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum és az Ajka Térsége Innovációs Központ között. A két közhasznú társaság közös fejlesztési stratégia kidolgozásába kezd, annak érdekében, hogy szűkös anyagi forrásaikat jobban kihasználhassák. Az Ajkán 1996 áprilisában létrehozott inkubátorház ez év márciusától innovációs központként működik. Jelenleg 8 megtelepedett vállalkozást tartanak nyilván, amelyek kedvezményes díj ellenében iroda-, [...]
1997. 08. 13. 00:00
A londoni tőzsde rekordokkal üdvözölte, hogy a szigetország jegybankja negyed százalékponttal megemelte az irányadó kamatlábat. A központi bank döntése egyértelműen jelzi, hogy az infláció elleni szigorú fellépésé a prioritás a monetáris politikában.
1997. 08. 13. 00:00
* Ha a bűncselekménnyel jogtalan előnyt szereznek, illetve befektetési szolgáltatónak, tőzsdének, elszámolóháznak vagy másnak hátrányt okoznak Tevékenység Szankció Jogosulatlan pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatás bűntette 1-5 évig terjedő szabadságvesztés Jogosulatlan befektetési vagy kiegészítő befektetési szolgáltatás bűntette 1-5 évig terjedő szabadságvesztés Értékpapírtitok megsértésének vétsége a) 2 évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés b) 3 évig [...]
1997. 08. 13. 00:00
Az elmúlt hetekben a délkelet-ázsiai térség valutáinak megmentéséért folytatott harc a moralitás-játékok fekete-fehér színeit öltötte magára. Thaiföldön, Malajziában és a Fülöp-szigeteken az ostromlott kormányok a nemzetközi spekuláció erői ellen harcoltak, mondván: a spekulációs láz túlfűtötte a régió valutáit. Nyílt kérdés, hogy ez csak rövid távú gondokat jelent-e, vagy messzebbható következményekkel is járhat.
1997. 08. 13. 00:00
Az elmúlt évtized során az integráció mélyülésével az Európai Unió (EU) regionális politikája egyre markánsabbá vált, az Egységes Európai Okmány elfogadásakor a regionális politika bekerült az unió közös politikái közé. A bővülés kapcsán az EU részéről az egyik legkritikusabb területet a regionális politika alkalmazásának kiterjesztése jelenti, hiszen alacsony fejlettségi szintjük miatt a leendő tagok kivétel nélkül jogosultak lennének a támogatá
1997. 08. 06. 00:00
3 Lengyelország: nem regisztrált nettó exportForrás: WIIW Reál GDP-növekedés (százalékban) Infláció1 (százalékban) Munkanélküliség2 (év végén, százalék) Folyó fizetési mérleg3 (egyenleg millió dollár) 1996. 1997. 1998. 1996. 1997. 1998. 1996. 1997. 1998. 1996. 1997. 1998. Bulgária -10,9 -7 3 123 1200 30 12,5 17 20 -22 300 200 Horvátország 3,8 5,0 5 3,5 4,5 5,5 15,9 [...]
1997. 08. 06. 00:00
A Matáv Rt.-nek az Európai Beruházási Banktól (EIB) felvett hiteleire ezentúl nem az állam, hanem kereskedelmi bankok vállalnak garanciát. A távközlési társaság az EIB-vel közösen kiválasztott 13, legalább “A” kategóriás hitelminősítéssel rendelkező bankot, amelyek az ABN Amro Bank vezetésével létrehoztak egy nemzetközi bankkonzorciumot. Ezzel a konzorciummal írt alá szerződést a Matáv 168 millió ecu összegű, [...]
1997. 08. 06. 00:00
Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodott annak a készenléti hitelnek a nagyságáról, amelyet az ország költségvetési deficitjének fedezésére kívánnak fordítani. Az IMF feltételei lehetővé teszik azt is, hogy Ukrajna eurókötvényekkel jelenjen meg a nemzetközi pénzpiacokon.
1997. 08. 06. 00:00
Nem szegte vásárlási kedvét a Picknek az, hogy a Ringára kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánította az ÁPV Rt. A Pick a vezetés elképzelése szerint helyi szállítóval közösen indulna az új tenderen. Ha ezt megnyeri, akkor azonnal tőkét emelne. A cég vezetésének tájékoztatása szerint a Pick első féléves nyeresége a tervezettnek megfelelő volt, azonban azt is jelezte, [...]
1997. 08. 06. 00:00
MILLIÁRD DOLLÁR 1. William H. Gates III. USA 36,4 2. Walton család USA 27,6 3. Warren E. Buffett USA 23,2 4. Li Sau-ki Hongkong 14,7 5. Paul Sacher, Oeri és Hoffman család Svájc 14,3 6. Paul Gardner Allen USA 14,1 7. Haas család USA 12,3 8. Kwok testvérek; Walter és Thomas Raymond Hongkong 12,3 9. [...]
1997. 08. 06. 00:00
Hosszú távú villamosenergia és -kapacitáslekötési szerződést írt alá a Magyar Villamos Művek Rt. és a Mártai Erőmű Rt. Mint arról június 19-i számunkban tudósítottunk, a német RWE Energie-EVS konzorcium a tulajdonában levő egykori Gagarin Hőerőmű meglévő blokkjainak felújításába akar kezdeni. A három 200 megawattos blokkot a konzorcium tervei szerint 2015-ig további 15 megawattos teljesítménynöveléssel működésben [...]
1997. 08. 06. 00:00
Újraindítja az országban a búza- és burgonyakeményítő gyártását a Szabolcs Gabona Rt. Az ehhez szükséges berendezéseket a 4,7 milliárdos forgalmú társaság a Szamár Rasio Protein Kft. felszámolása során vette meg. A mátészalkai finn-magyar cég négy évvel ezelőtt csak a próbaüzemig jutott el. A Szabolcs Gabona 1997 őszén indítaná újra a termelést Mátészalkán 120 embert foglalkoztatva.
1997. 08. 06. 00:00
Egymástól függetlenül két gazdasági kutatóműhely is a lakossági bizalmi index javulásáról adott hírt legfrissebb jelentésében. Bár a két számsor között tapasztalhatók eltérések, lényegében mindkettőből az olvasható ki, hogy 1997 első félévében a korábbinál optimistábban tekintettek a jövőbe az emberek.
1997. 08. 06. 00:00
Rendszer neve Bank Fejlesztő cég Bankfon MHB Banksoft Kft. Bankvonal Kereskedelmi és Hitelbank Saját Bankvonal Konzumbank Banktitok Business Terminál Budapest Bank Foton-2000Kft. DB-direct International Deutsche Bank Saját EKB Electronic Banking Európai Kereskedelmi Bank BSC Praha Electra Takarékbank Cardinal Kft. Electronic Banking Általános Értékforgalmi Bank Saját HOBO Magyar Külkereskedelmi Bank Banksoft Kft. Home-Banking Postabank Terra Soft [...]
1997. 08. 06. 00:00
Elérte az ágazati önszerveződési láz a piackutatókat is, akik létrehozták szövetségüket. A magyar cégek piackutatásra fordított kiadásai ugyan elmaradnak a lengyel vagy cseh hasonló célú költésektől, azonban még így is négymilliárd forintnyit meghaladó bevételt remél idén az új szervezet tizenegy tagja.
1997. 08. 06. 00:00
IDÉN ÖTMILLIÓ TONNÁS BÚZATERMÉS VÁRHATÓ. Ugyanakkor elhúzódik a betakarítás: eddig csupán a termés 70 százalékát aratták le a kombájnok. A kalászos gabonák közül az őszi árpa betakarítása befejeződött, a tavaszi árpa felét szintúgy learatták, a rozs többsége viszont még a földeken van. JÚNIUSBAN TOVÁBB NŐTT AZ IPARI TERMELÉS. Előzetes KSH-adatok alapján az ipari termelés 1997 [...]
1997. 08. 06. 00:00
Érlelődik bennem a vélemény: vigye kánya, ez a nőszemély, ez a Tocsik, még azt is megérdemelné, hogy megtarthassa a 804 millióját! Az általa felvett sikerdíj természetesen nem azért járna neki, mert bármit is elintézett volna az önkormányzatok és az ÁPV Rt. közötti vitában. Azért érdemelné meg a pénzt, mert díjazásra méltó a blazírtsággal vegyített önfegyelem, [...]
1997. 08. 06. 00:00
Váratlan bejelentéssel borzolta a népjóléti miniszter a dohánycégek kedélyét. Kökény Mihály azt javasolta, hogy amerikai mintára a cigarettagyárak fizessenek egészségügyi hozzájárulást a dohányzás egészségkárosító hatása miatt. A kijelentés egyelőre pusztába kiáltott szónak tűnik, hiszen a példát adó országgal szemben hazánkban nincs olyan dohányzásellenes lobby, amely kierőszakolná ezt a lépést.
1997. 08. 06. 00:00
A rendelkezésre álló adatok alapján az idén nem következik be külgazdasági egyensúlyromlás, ám középtávon korántsem hárult el ennek veszélye. Magyarországnak éppen ezért továbbra is stratégiai érdeke, hogy minél több külföldi befektetést vonzzon, valamint megakadályozza a nagyobb mértékű nyereségkiáramlást. Versenyképességi szempontból kedvező fejlemény, hogy az export húzóágazata a gépipar, s a legtöbb ágazat magyar exportjában feldolgozottabb á
1997. 08. 06. 00:00
Az idén és jövőre több mint 600 milliárd forint tőke áramlik a mezőgazdaságba. A földművelésügyi miniszter az összeg részleteiről például elmondta: az idén 101 milliárd állami támogatást kap az agrárium, míg a bankok 100 milliárd forint hitelt helyeznek ki. Az idén és jövőre 50-50 milliárd forint tőke-, forgóeszköz-pótló kedvezményes hitelt kap az ágazat, s 50 [...]
1997. 08. 06. 00:00
Olvasói sztorik