A MÁV Rt. első hat havi vesztesége 8,1 milliárd forintot tett ki, a múlt év azonos időszakához képest 4,6 milliárddal, a tervben rögzítettnél pedig 0,6 milliárddal többet. A kedvezőtlen helyzet ellensúlyozására a vasúttársaság 6,4 milliárd forinttal csökkentette, illetve átütemezte kiadásait. Elhalasztotta például 50 személyvagon főjavítását, tovább szűkítette a karbantartásra fordított összegeket. Az áruszállítás terén az [...]
Érdemes még az idén ingatlant apportálni gazdasági társaságba, ha valakinek a közeljövőben ilyen szándéka van. Információink szerint ugyanis jövőre megszűnik az ily módon szerzett ingatlan illetékmentessége, feltéve persze, ha az Országgyűlés is áldását adja a jelenlegi illetéktörvény módosítására. A pénzügyi tárca szakértői szerint ma már semmi sem indokolja e téren a mentesség fenntartását, különösen annak [...]
Három évi küszködés után a British Airways (BA) és az American Airlines (AA) letett arról a tervéről, hogy globális légi közlekedési szövetségre lépjen, miután az amerikai közlekedési minisztérium nem adott helyt azon kérelmüknek, amelyben mentességet igényeltek a versenyhatósági eljárás alól. Az ügynek politikai háttere is van, mivel London és Washington közt évek óta folynak – [...]
Legalább 6, de akár 8 ezer fővel is csökkenti 70 ezres alkalmazotti létszámát a világ legnagyobb PC-gyártója, az amerikai székhelyű Compaq, miután a második negyedévben tetemes veszteséget szenvedett el a brutális árversenyben. A vállalat 9,4 milliárd dolláros – az előző negyedévivel azonos szinten maradó – árbevétel mellett 184 millió dolláros negatív eredményt volt kénytelen elkönyvelni; [...]
Annak, hogy a cég vezetői együtt sírjanak, együtt nevessenek a részvényesekkel, a legjobb eszköze a részvényopciós program. A hazai tőzsdei társaságok többsége nem használja ezt a lehetőséget, az éllovas cégek csúcsvezetői viszont évente akár százmilliós pluszjövedelemhez is juthatnak így.
Amint az már korábban is sejthető volt, Frajna Imre, a tb-alapokat felügyelő politikai államtitkár az első adandó alkalommal megszabadult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) még elődje, Selmeczi Gabriella által kiválasztott főigazgatójától. A kormány múlt heti ülésén döntött Mikó Tivadar főigazgató felmentéséről, s helyére addigi helyettesét, Lampé Zsoltot nevezték ki. Ezt kisvártatva újabb személycsere követte, másnap [...]
John F. Kennedy Jr., a meggyilkolt és halálában ilegendává nemesedett elnök fiának tragikus pusztulása az óceán jéghideg parti vizeinek mélyén néhány napra félresöpörte a világ leghatalmasabb országának profán belpolitikai viaskodásait. A gyász sem volt azonban politikamentes. Az ország egyik igen tekintélyes liberális publicistája így írt a Washington Post hasábjain: “Ez nem csak emberi tragédia, hanem [...]
Az elemzők a legtöbb tőzsdei cégnél nem számítanak a bázisadatokat érdemben meghaladó első féléves eredményre. A kérdés inkább az, hogy az elmúlt két negyedévhez képest sikerült-e felfelé mozdulni.
*Összevonandó jövedelemnél a jog gyakorlásakor adóelőleget kell fizetni MUTATÓK Részvényopciós program Természetbeni juttatásként adott értékpapír Dolgozói részvényjuttatás Személyi jövedelemadó (szja) Adóalap Piaci ár, csökkentve a jegyzési, illetve a vételi árral Szokásos piaci árból az a rész, amelyet a magánszemély a kifizetőnek nem térít meg A dolgozó saját befizetésén felüli rész Mérték Progresszív szja 44 százalék [...]
Egyelőre csak nagy vonalakban kidolgozott, de kétségkívül ambiciózusnak tetsző terv elfogadásával zárult a világ mintegy 40 országa vezetőinek Balkán-konferenciája. A Szarajevóban aláírt stabilitási paktum nem csupán általánosságban foglal állást a térség békés és demokratikus újjáépítése mellett, hanem konkrét segítséget is ígér a háborúk sújtotta régiónak. A paktumnak a gazdasági fejlesztéssel és együttműködéssel foglalkozó része – [...]
LONDON. Az értéktőzsde Európában elsőként, 1986-ban alakult át kvázi részvénytársasággá (private limited company); a vállalat tulajdonrésze a tagok birtokába került. FRANKFURT. Az ottani börze a szó klasszikus értelmében is részvénytársaság – 1993-ban lett azzá -, ám a Deutsche Börse AG csak 1994-ben szerezte meg az értéktőzsde részvényeinek többségét, a német opciós piacéval együtt. PÁRIZS. Tőzsdéje, [...]
“Részvényt juttatni háromféleképpen lehet; a pontos meghatározás nagyon fontos, mert aszerint kell utána a különböző közterheket megfizetni” – hangsúlyozta Andrási Jánosné, az APEH munkatársa. Lehet részvényt adni részvényopciós program keretében. Ilyenkor az alkalmazott számára a cég a szerződésben meghatározott áron, opciós jogot biztosít részvényvásárlásra vagy -jegyzésre. A magánszemély ekkor a szerződésben rögzített áron juthat egyoldalú [...]
Mindössze 1,7 százalékkal, 845 millió márkára tudta növelni első félévi nettó nyereségét a tavalyi azonos időszakhoz képest a német Volkswagen-csoport. A jelentés azonban egy lábjegyzetben hozzáfűzi, hogy a profit 32 százalékkal, 1,09 milliárd márkára emelkedett volna, ha nem szól közbe az idei, a vállalatot igencsak kedvezőtlenül érintő adóreform. Az adózás előtti eredmény 10,1 százalékkal, 2,2 [...]
A magánnnyugdíjpénztár-választásról szóló címlaptörténetük (Profit a palettán, Figyelő, 1999/27. szám) igen informatív volt, kiváltképp a közölt táblázat. S bár a szerző nem jósol átlépési rohamot az elkövetkező egy hónapra – és amint azt a napilapokban olvasom, maguk a pénztárak sem -, úgy vélem, a potenciális és a már belépett tagok további szakszerű tájékoztatása igen fontos [...]
FAKTORING ÁLTALÁBAN. Elsősorban forgóeszköz-finanszírozási eszköz, amely a hitelállományt nem növeli, a vállalkozás saját tőkéjét pedig nem csappantja meg. Pénzügyi szolgáltatási csomag, mely az alábbi négyből legalább kettőt tartalmaz: finanszírozás; követelésállomány nyilvántartása és kezelése; kockázatátvállalás; beszedés. BELFÖLDI FAKTORING. A finanszírozás után a hazai pénzpiachoz igazodó kamat fizetendő a megelőlegezés napjától kezdve a vevő fizetésének időpontjáig. A [...]
Fölöttébb hasznosnak tartom azokat az írásokat – főként egy gazdasági irányultságú lapban -, ahol a manapság már-már mindennapossá váló brókercég-, netán bankbotrányok kapcsán a károsult ,,kisembereket” igyekeznek tájékoztatni. Esetenként felcsillantva egy-egy apró reményt, amely nem ritkán az utolsó szalmaszálat jelentheti az érintetteknek. Éppen emiatt szívesen láttam múlt heti számukban a Bevarrták a bukszát című cikket [...]
A kormánynak augusztusban újabb pályázatot kell kiírnia az önkormányzati gázközmű-vagyon felmérésére, mert július végéig csak egyetlen cég jelentkezett, amely elvégezné a munkát. Az igen szűkre szabott teljesítési határidő ellenére érvényes pályázatot benyújtó társaság végül azért nem nyerte el a munkát, mert többet kért az e célra előirányzott 350 millió forintos összegnél. A sikertelen tendereztetés miatt [...]
Lassan ismét régiónk és azon belül Magyarország felé fordul a közép- és kelet-európai tőzsdéket az év eleje óta hanyagoló és más ígéretes célpontokat (Görögország, Izrael) felfedező befektetők figyelme, hiszen e térségben továbbra is olcsó, stabil és kitűnő növekedési kilátásokkal rendelkező cégeket találni. Ráadásul mind több jele van annak, hogy az európai növekedés újra helyreáll, ami [...]
Örülök, hogy az APEH sajtószóvivője büszke arra, hogy eddig “nem vádolták azzal az adónyomozókat: politikai indíttatásra jártak volna el valakivel szemben” (Adórendőrség, Figyelő 1999/30. szám). Csak azt nem tudom, jogos-e a büszkeség. Én ugyanis hallottam már olyat, hogy ellenzéki képviselőket, akiknek saját vállalkozásuk van, megfenyegettek: ha továbbra sem kímélik felszólalásaikkal a kormányt, kivonul hozzájuk az [...]