Gazdaság

A nagyobb cégek beszerzési szövetségei súlyuknál fogva befolyásolhatják a piaci folyamatokat, akár a versenyt is korlátozhatják. Ezért, ha a közös beszerzési tevékenység az adott termék piacának 10 százalékát meghaladja, akkor a Gazdasági Versenyhivatal engedélye kell a megállapodáshoz. Kanizsai Nagy Andrásné, a hivatal kereskedelmi irodavezetője elmondta, hogy a versenytörvény általában tiltja a vállalatok tevékenységének olyan összehangolását, [...]
1999. 02. 10. 00:00
ADÓZÁSI ELKÉPZELÉSEK. A 2000. évi költségvetés összeállításakor 7 százalékos inflációval számol a pénzügyi tárca. Járai Zsigmond miniszter tájékoztatása szerint a jövőben csökkentenék a személyi jövedelemadó sávjainak számát, növelnék az adóalapot, emellett megmaradnának a családi kedvezmények, a többi preferencia viszont jelentősen szűkülne. Az egyik kidolgozott változat szerint lenne 0 százalékos sáv is, amelynek felső határa a [...]
1999. 02. 10. 00:00
Folyamatosan lefele tartott az euró árfolyama az elmúlt héten, mind a dollárral, mind a közös valuta bevezetésének első köréből kimaradt európai uniós fizetőeszközökkel szemben. A közös valután az sem segített, hogy az Európai Központi Bank (ECB) nem csökkentett az irányadó kamatlábon, miközben Nagy-Britannia és Dánia lazított a monetáris gyeplőn.
1999. 02. 10. 00:00
Hatéves hivatali ideje alatti legmerészebb és valószínűleg legjelentősebb szociálpolitikai kezdeményezésével Bill Clinton az "Unió helyzetéről" tartott beszámolójában kísérletet tett arra, hogy a történelemkönyvekben ne csak mint alkotmányos vád alá helyezett elnök szerepeljen. Az Egyesült Államokban folyó politikai csatározás más mederbe terelésére irányuló próbálkozásnak is tekinthető az a javaslata, hogy az elkövetkezendő 15 évben több ezer mi
1999. 02. 10. 00:00
Az Európai Bizottság 2,4 millió euróval támogatja a közép- és kelet európai országok harcát a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. A napokban útjára indított Octopus II program a jogrendszerek reformjára helyezi a hangsúlyt. Hasonló kezdeményezéseket korábban mások is tettek, Magyarországon már folyik is a jogrendszer átvilágítása.
1999. 02. 10. 00:00
NYUGDÍJ – A következő 15 évben várható költségvetési többlet 62 százalékát (2,7 billió dollárt) átutalnák a tb számlájára, hogy 2055-ig megőrizzék a rendszer fizetőképességét; ennek az összegnek a 25 százalékát a magasabb hozam érdekében a részvénypiacon fektetnék be – A többlet 15 százalékát (650 milliárd dollárt) félretennék a Medicare program megsegítésére – A többlet 11 [...]
1999. 02. 10. 00:00
A magyarországi menetrend szerinti forgalomban futó autóbuszok közel kétszer annyi idősek, mint az európai átlag. Többségükben sem a környezetvédelmi előírásoknak, sem a gazdaságos üzemeltetés követelményeinek nem felelnek meg. Ráadásul - s ez tragikus valósággá vált az ausztriai Deutschlandsbergben - közlekedésbiztonsági szempontból időzített bombák, a karbantartók és az üzemeltetők soha nem tudják, mikor fárad el végzetesen valamelyik alkatrész
1999. 02. 10. 00:00
Végre mozgásba lendült Ausztria gazdasága. A több évig tartó átlag alatti növekedés után 1998-ban - előzetes adatok szerint - éves szinten csaknem 3 százalékos volt a bővülés: ez hat év óta a legjobb teljesítmény lenne. Elemzők szerint az euró-régió 2,8 százalékos átlagának immár megfelelő növekedés elsősorban az export élénkülésének, valamint az idegenforgalom és az építőipar vártnál jobb teljesítményének köszönhető.
1999. 02. 10. 00:00
A tavaly szeptember végi állapot szerint 15 hazai hitelintézet jelezte a hivatalos szervek felé, hogy áruvásárlási hitellel foglalkozik. Nem vall üzletszerű működésre annak a négynek az ilyen tevékenysége, amelyek 10 millió forint alatti összes hitelállományról számoltak be, s azon további négyé sem kiemelkedő, amelyek 10 és 100 millió forint között “forgalmaztak”. Az e fölöttiek közül [...]
1999. 02. 10. 00:00
Ha nem is gyerekjáték, de az egy-két évvel ezelőttihez képest ma már összehasonlíthatatlanul könnyebb áruvásárlási hitelhez jutni. Még ha ennek az ügyfelek szemszögéből meg is van az ára, a bankoknak pedig számos buktatóval kell szembenézniük. A hitelintézetek az üzletág kockázatos jellegére hivatkozva magasan tartják a kamatszintet, ez azonban korántsem riasztja el a potenciális igénylőket, akiknek [...]
1999. 02. 10. 00:00
Tömegesen, egyszerűsített formában vizsgálja az adóhatóság az idén a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók személyi jövedelemadóját (szja). Amúgy pedig valamennyi adózói körben igyekszik fokozni az ellenőrzöttséget. Ennek érdekében egy, a dél-amerikai országokban már jól bevált kiválasztási rendszert vezetnek be, amely segítségével igen könnyen kiszűrhetők lesznek az adóelkerülők.
1999. 02. 10. 00:00
A nemzetközi kereskedelmi láncok piaci súlya összefogásra kényszeríti a konkurenseket - ezért jöttek létre a beszerzési szövetségek. Ma már nem csak a kis, közepes üzletek hoznak létre közös szervezeti formát, de olyan nagy kereskedelmi vállalatok, mint a Metro és a Spar is együttműködésre léptek a még nagyobb árkedvezményért.
1999. 02. 10. 00:00
A kormány végleg rendezni szeretné a szövetkezeti részarány-tulajdonosok ügyét. Még mintegy 170 ezer aranykoronányi részarány kiadása van hátra, de ehhez nincs elegendő föld. Ezért a kormány döntése szerint erre a célra fel kell használni minden lehetséges termőföldet – a művelésből kivont területektől a halastavakig -, ami az érintett szövetkezetek birtokában van; még a védett, vagy [...]
1999. 02. 10. 00:00
Csaknem a kétszeresére nőtt a biológiailag tisztított szennyvíz mennyisége a fővárosban azzal, hogy február 10-én átadták az Észak-budapesti Szennyvíztisztító Telep rekonstrukciós beruházását. A 220 millió forintos felújítással a jelenlegi 55 ezer köbméterről 140 ezerre nőtt a tisztított szennyvíz mennyisége. A fővárosban naponta keletkező mintegy 570 ezer köbméter szennyvízből egyelőre ugyancsak 55 ezer köbmétert tisztít a [...]
1999. 02. 10. 00:00
Ismét eggyel kevesebb papír szerepel a tőzsdén kívüli piacon (OTC), kedden vezették be ugyanis az Antenna Hungária részvényét a BÉT-re. A papír az utóbbi napokban tapasztalt OTC-árfolyamnál jóval drágábban forgott, a nap elején 3500 forintot is adtak érte, majd a kurzus 3200 forint körül állapodott meg. A jövő hétfőtől ugyancsak a tőzsdei szereplők számát gyarapítja [...]
1999. 02. 10. 00:00
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytatja az együttműködést Ukrajnával. Ezt Valerij Pusztovojtenko, a kijevi kormány feje jelentette be washingtoni tárgyalásait követően. A nemzetközi pénzintézetektől jelentős összegeket váró országban a napokban belföldi államadósság átütemezésével egyenértékű állampapír-kibocsátást hajtottak végre.
1999. 02. 10. 00:00
*Az MFB tulajdoni részesedése 48,33 százalék; **A PM tulajdoni részesedése 86,77 százalék Forrás: ÁPV Rt. Intézmény neve Részesedés a jegyzett tőkéből (százalék) (millió forint) Eximbank 100,00 6 500 Mehib 100,00 3 500 MFB 100,00 21 513 Szerencsejáték Rt. 100,00 3 000 Hitelgarancia Rt. 50,02 2 407 FHB* 36,67 1 100 K&H 28,95 7 639 BB [...]
1999. 02. 10. 00:00
Napok óta önvizsgálatot tartok. Egészen pontosan azóta, amióta a miniszterelnök az ország helyzetét ismertető évadnyitó beszédében erre felszólított. Most azért tartok önvizsgálatot, mert nem csupán otthon, a vasárnapi leves mellett, de újságíróként – tehát közszereplőként – többször is kiálltam a Bokros-csomag mellett. Orbán Viktor szerencsére arra is felhívta a figyelmemet, hogy tanúsítsak önmérsékletet. Ennek jegyében [...]
1999. 02. 10. 00:00
**Az Ecostat becslése; ***A rendkívüli tételekkel 6,8 Forrás: KSH, Ecostat VÁLTOZÁS AZ ELŐZŐ ÉVHEZ KÉPEST,SZÁZALÉK 1997. 1998.* 1999.** GDP 4,4 4,8-5,3 3,5-4,5 Állóeszköz-felhalmozás 8,8 12,0-13,0 8,0-9,0 Fogyasztói árindex (százalék) 18,3 14,3 10,0-11,0 Államháztartási hiány (a GDP százalékában) 4,6 4,6*** 4,5
1999. 02. 10. 00:00
Bár a társadalombiztosítási alapok tulajdonában lévő, mai árfolyamon több mint 40 milliárd forint értékű OTP Bank-részvények márciusi eladásából származó bevétel nem az értékesítést lebonyolító Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-t gyarapítja majd, az állami holding összesen több mint 50 milliárd forintot kitevő hitelintézeti részesedései még így is tekintélyesnek minősíthetők. Legelőbb a Kereskedelmi és Hitelbankban (K&H) meglévő álla
1999. 02. 10. 00:00
Olvasói sztorik