Nem csalatkoznak, akik a premiert követően immár jóval kevesebb szöveghibával megjelenített Übü királyt megtekintik az Új Színházban. Az örök emberi ostobaságról, bujaságról és falánkságról szóló abszurd tanmese ugyanis merőben más tanulságok levonására késztet, mint a jelenlegi interpretációval minőségben összemérhető hajdani Katona József Színház-beli előadás. Az akkor nagyon is helyénvaló européer megközelítés idejétmúltnak tűnhetett Kiss Csaba rendező számára, ami már önmagában is abszurd kronológiai helyzet. Ám ahogyan kiperegnek a már jól ismert tirádák az élete egyik legjobbját alakító Gáspár Sándor száján, a nézőnek az a kellemetlen érzése támad, hogy ezek a szövegek valamiképpen a hazai politikai és gazdasági élet szereplőinek acsarkodását idézik fel. A magyar Übü immár nem ügyel a sallangokra, nem játssza el, hogy gondolkodik. Ha kell, kilóra megveszi a színházat is, úgyhogy addig örüljünk, amíg élvezhetjük Bánsági Ildikó buja horkantásait, Derzsi János és Nagy Mari trágyadombon virágzó tragikomikumát, Berzsenyi Krisztina tévés kvízjátékok világát idéző díszleteit és jelmezeit. –
- 17:41 Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisbabák ügyében
- 17:38 Varga Mihály: az élelmiszer-árstop kivezetése nem okozna jelentős változást
- 17:17 Vinícius arcplasztikával sokkolta a rajongóit
- 17:06 Kizuhant a harmadikról és meghalt egy férfi Kecskeméten
- 17:00 Lázár János az NKA-botrányról: Az ügyészség fideszes adatokban matat jelen pillanatban
- 16:42 Pitbull útja a világsikerig: hogyan lett egy minden szempontból atipikus popsztárból igazi bulikirály?
- 16:30 Tűz volt a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén
- 16:30 Tisza-frakcióvezető a Polgár-bukta után: A többi párttal is egyeztetünk majd a köztársasági elnökről
- 15:54 Elsodort egy embert a vonat Vecsésnél, az illető felállt és elhagyta a helyszínt
- 15:51 Varga Mihályék megint vágtak egyet az alapkamaton
- 15:46 Apáti Bence: Orbán János Dénes a saját megítélésem szerint zseniális
- 15:39 Felgyűlt a papírhulladék Újbudán: a Mohu elismerte, hogy fennakadások vannak a hulladékszállításban
- 15:39 Kapitány István bejelentette, ki vezeti a Magyar Turisztikai Ügynökséget
- 15:27 „Hogyan vonod felelősségre azokat, akik felelősek a jogállamiság megsértéséért? A vállalati szereplőkkel vagy a kormánnyal kezded?”
- 15:10 Vodkát is követelt a pénz mellé a férfi, aki kirabolta a benzinkutat
- 07:29 Nyomozás indult a 25 milliárdba került, de soha meg nem épült Fradiváros ügyében
- 13:43 Előállították a Seuso-kincsek nyomában kutató fideszes propagandistát, Dézsy Zoltánt
- 12:48 Emberi csontokat találtak Miskolcon, egy régi mobil, és egy télikabát volt az erdőnél fellelt maradványok mellett
- 07:58 Kapu Tibor: Fejet hajtok Polgár Judit hihetetlen méltóságáért, amellyel a lehetetlenül méltatlan helyzetet kezelte
- 14:23 „Nem tudom úgy bekapcsolni a tévét, hogy ne ismerjem fel valakin a hatását” – meghalt John Kirby, Hollywood leghíresebb színésztanára
- 13:13 Ruszin-Szendi Romulusz feljelentést tesz a honvédség eltűnt, félmilliárdos beszerzése miatt
- 14:31 Puzsérék Laczó Adriennt látnák szívesen az államfői székben
- 08:53 Jön az iskolakezdési támogatás; Magyar Péter Orbán Viktorral vitázna Tusványoson, ha meghívnák
- 12:53 Császár Előd Friderikuszról: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni, és mondtam, hogy akkor szevasz!”
- 11:41 Lánczi Tamás elmondta, hogy szerinte miért veszített a Fidesz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
