Gazdaság

NEMZETKÖZI SZÓRAKOZTATÓIPAR - "Forrásban" a lemezcégek

1994-ben a világon 35,5 milliárd dollár értékben adtak el zenei felvételeket tartalmazó hagyományos és CD-lemezeket, valamint kazettákat. Az 1994. évi 16,5 százalékos forgalombővülés után 1995-ben sem lehetett ok a panaszra, az ágazat cégei ebben az évben az előzetes számítások szerint 41,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak le. A kétszámjegyű növekedés tehát továbbra is fennmaradt, ilyen mértékű [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

BANKÜGYEK - Variációk a megszűnésre

Az óév utolsó napjaiban két kisbank jövőjét is rendkívüli közgyűlés volt hivatott eldönteni. Míg azonban az Iparbankház sorsa gyakorlatilag megpecsételődött, addig a Dunabank újabb haladékot kapott. Mégsem lenne meglepő, ha a két végeredmény hasonlítana egymáshoz. Korántsem volt meglepő az Iparbankház december 29-ei rendkívüli közgyűlésének az a döntése, hogy a bank fokozatosan megszünteti pénzintézeti tevékenységét, hiszen [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

ÚJ VILÁGBANK-ADATOK - GDP/fő: Az első tíz és a többiek

Újévi nemzetközi dossziénk (12-17. oldal) GDP/fő összehasonlító adatai a Világbank 1993. évre vonatkozó statisztikái alapján készültek. Közvetlenül lapzárta előtt kerültek nyilvánosságra a Világbank 1994-es adatsorai. Ennek alapján az egy főre jutó GDP “Top 10″ országának sorrendje a következő: A közép-kelet-európai régió ehhez képest rendkívüli lemaradást mutat, de természetesen a világ összes országait – tehát az [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

SIKERES AKCIÓK

Szakértők szerint az eddigi legsikeresebb internetes marketing-akció a Pizza Hut nevéhez fűződik, amely vagy másfél évvel ezelőtt bevezette az on line pizzarendelést. A közvetlen haszon mellett óriási ingyenreklámot, jókora hírverést is jelentett az ötlet az étteremláncnak, mert nem volt olyan hét, amikor ne foglalkozott volna ezzel a rendelési módszerrel a rádió, a tévé, valamely újságcikk, [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

PRIVATIZÁCIÓS BEVÉTELEK - Kié legyen a föle?

Az 1995-ös nagy privatizációs tranzakciók révén az állami vagyon közel 70 százaléka került magánkézbe, és a privatizációs bevételek is jelentősen meghaladták a tervezetett mértéket. Az idénre már csak kisebb magánosítási akciók várhatók, az előírt bevétel is szerényebb, 100 milliárd forint. Az egyik – az ÁV Rt. – előkészítette, a másik – az ÁPV Rt. – [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

MASINISZTÁK A VILÁGGAZDASÁGBAN

Amerikában lassú konjunktúra mellett az elnök és a kongresszus között a deficitcsökkentés üteméről folyik a vita; a japán gazdaság “leült”; Németország még mindig el van foglalva a keleti tartományok irtózatos pénzeket követelő átalakításával. Az Európai Unió országai fokozatosan búcsúznak a jóléti államtól. Talán Délkelet-Ázsia az egyetlen még működő “lokomotív” a síneken. Ám ahhoz nem lehet [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

ADATVÉDELEM ELMÉLETBEN ÉS GYAKORLATBAN - Csak a fejben tartott adat van biztonságban?

Ha arra kíváncsi emberek egy felmérés során megvizsgálnák, vajon a hazai vállalkozások, intézmények számítógépes nyilvántartásai, kimutatásai, címlistái, könyvelési és egyéb adatai közül mennyit tárolnak teljesen védtelenül, a legelemibb biztonsági, adatvédelmi szabályok betartása nélkül, alighanem igen magas százalékos arány lenne a végeredmény. Vannak fogalmak, amelyek a rendszerváltás során a kiöntendő fürdővízbe kerültek: ilyen például a munkavédelem [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

4 GIGABÁJT ADAT MENTÉSÉNEK KÖLTSÉGEI (EZER FORINTBAN) ÉS IDŐIGÉNYE

A videomagnetofon ára 40-80 ezer forint Egyes adattárolók árában benne foglaltatik a vezérlőkártya is, más típusokhoz külön kell megvásárolni Eszköz Adattároló készülékek ára Vezérlő kártya ára Adathordozó költsége Vezérlőszoftver költsége A mentés ideje Merevlemez kb. 30 perc 840 megabájtos (IDE) 5×27 8 az árban az árban 1 gigabájtos (SCSI) 4×39 15-25 az árban 10 2 [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

POSTACÍMEK

Aki figyelemmel kívánja kísérni az internetes marketingmódszerek alakulását, annak ajánlunk egy angol nyelvű levelezési listát, amely elérhető az “internet-marketing@popco.com” címen. Az erre a címre küldött elektronikus levelet a listára feliratkozott minden érdeklődő megkapja. A listára való feliratkozáshoz azonban nem erre, hanem előbb az “im-sub@popco.com” címre küldjön levelet.
admin

1996. 01. 03. 00:00

PRIVATIZÁCIÓS BEVÉTELEK - Fordítási gondok

Decemberben hatalmas vitát váltott ki a terven felül beérkezett privatizációs bevételek felhasználása. Összességében körülbelül 100 milliárd forint sorsáról folyik a vita. A privatizációs miniszter által bejelentett 453 milliárd forintnyi bevételből ugyanis 150 milliárd az 1995-ös, 100 milliárd forint pedig az 1996-os költségvetési törvény alapján a költségvetést illeti. A privatizációs szervezet fenntartása és egyéb költségei további [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

A KERESKEDELMI BANK ÉS AZ IBUSZ BANK - Egyben másodikok

Január 1-jével eggyel csökkent a hazai pénzintézetek száma, vagy ha úgy tetszik, egy univerzális bank született. A Kereskedelmi Bank ugyanis magába olvasztotta az addig amúgy is száz-százalékos tulajdonában lévő Ibusz Bankot. Ezzel az immár Kereskedelmi és Hitelbank névre hallgató bank mérleg-főösszege alapján az OTP Bank után a második legnagyobb hazai pénzintézet lett, s személyében a [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

AZ EVS AG. - Minden vágyuk teljesült

Németország első és ötödik legnagyobb energiatermelőés szolgáltató vállalata, a rajna-vesztfáliai RWE és a baden-württembergi ESV részvételével alkalomszerűen összeállt konzorcium örülhetett a legjobban, amikor az ÁPV Rt. kihirdette a villamosipari privatizáció eredményeit. A délnémetek már csak azért is elégedettek lehettek, mert szinte minden vágyuk teljesült: megnyerték az Elektromos Műveket, az Észak-Magyarországi Áramszolgáltatót és a Mátrai Erőművet, [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

ÚJ ÁLLAMTITKÁR AZ FM-BEN - Rablóból pandúr?

“Nem tudom, és nem is akarom magam függetleníteni a szövetkezetben szerzett élményeimtől. Kormányhivatalnokként viszont az agrárgazdaság általános érdekeit kell szem előtt tartanom.” Többek között ezeket mondta Benedek Fülöp, aki az új év elejével Szerdahelyi Pétert váltotta fel a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkári székében. A 48 éves agrármérnök pályáját termelőszövetkezetben kezdte, majd csaknem másfél évtizedig [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

A HÉT GRAFIKONJA

A kiskereskedelem és vendéglátás első tíz havi forgalma 1995-ben megközelítette az 1900 milliárd forintot. Ez folyó áron 17 százalékkal több, összehasonlító áron pedig 7 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A forgalom csökkenése az év folyamán egyre nagyobb lett. Az első negyedévben 1 százalék, a másodikban 8 százalék, a harmadikban 9 százalék, októberben pedig [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

HATÁRIDŐS DEVIZAÜGYLETEK A BÁT-ON - Nekibátorodtak

Három hónap híján három éve lehet határidős devizaügyleteket kötni Kelet-Közép-Európa első határidős tőzsdéjén, a Budapesti Árutőzsdén (BÁT). A kezdet óta folyamatosan és látványosan növekvő forgalom mára nemzetközi mércével mérhető likviditást és üzletmenetet eredményezett. A folyamatos forgalom- és likviditásbővülés újabb és újabb résztvevőket vonz a piacra, így biztosítva a tőzsdei alku során elérhető legversenyképesebb árakon történő [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

ELTÖRÖLT TURISTAKERETEK - Szabad a valutavásár

A kormány karácsony előtti ülésének legfontosabb terméke, hogy eltörölte az addigi évi 800 dolláros lakossági valutakeretet. Január elsejétől utazásonként 1250 SDR-nek megfelelő valuta vásárolható forintért a pénzváltó helyeken. Igazolás nélkül 50 ezer forintig, igazolással efelett korlátlanul kivihető külföldi pénznem, emellett 200 ezer forintot is ki-be lehet hozni. A 161/1995. (XII. 26.) Kormányrendelet utazásonként 1250 SDR-ben [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

BANKÜGYEK - Variációk a megszűnésre

Az óév utolsó napjaiban két kisbank jövőjét is rendkívüli közgyűlés volt hivatott eldönteni. Míg azonban az Iparbankház sorsa gyakorlatilag megpecsételődött, addig a Dunabank újabb haladékot kapott. Mégsem lenne meglepő, ha a két végeredmény hasonlítana egymáshoz. Korántsem volt meglepő az Iparbankház december 29-ei rendkívüli közgyűlésének az a döntése, hogy a bank fokozatosan megszünteti pénzintézeti tevékenységét, hiszen [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

ELTÖRÖLT TURISTAKERETEK - Szabad a valutavásár

A kormány karácsony előtti ülésének legfontosabb terméke, hogy eltörölte az addigi évi 800 dolláros lakossági valutakeretet. Január elsejétől utazásonként 1250 SDR-nek megfelelő valuta vásárolható forintért a pénzváltó helyeken. Igazolás nélkül 50 ezer forintig, igazolással efelett korlátlanul kivihető külföldi pénznem, emellett 200 ezer forintot is ki-be lehet hozni. A 161/1995. (XII. 26.) Kormányrendelet utazásonként 1250 SDR-ben [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

HAZAI ELLENVÉLEMÉNYEK

Korántsem nyerte el a magyar bankárok tetszését a Világbank országtanulmányának bankrendszert boncolgató fejezete. A Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgatója, Erős János elsősorban a magyar bankok számítástechnikai színvonalára tett kritikai megjegyzésekkel nem értett egyet. Vitatta a pénzintézetek növekedésének visszafogására tett Világbanki javaslatot is, mondván, ha egy bank visszavonul egy területről, negyvenen lépnek a helyére. Azt is megjegyezte: [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

"Költészet és valóság", avagy mit mutatnak a makrogazdasági prognózisok és a tények?

A fejlett nyugati piacgazdaságokban a gazdasági szereplők igénylik azt, hogy több forrásból kapjanak tájékoztatást a makrogazdasági helyzetről, a rövid, a közép-, sőt a hosszú távú gazdasági kilátásokról. E kereslet kielégítésére nagy számú állami intézmény, bank, értékpapír-kereskedő, tanácsadó cég, kutatóintézet stb. készít gazdasági helyzetelemzéseket, különböző időtávra szóló makrogazdasági prognózisokat. A tapasztalatok alapján a kormányzat és a [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

MAGYARORSZÁG A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA - Ellentmondásos évek

A Központi Statisztikai Hivatal összefoglalót készített azokról a gazdasági és társadalmi folyamatokról, amelyek a magyarországi rendszerváltást kísérik. Az elemzések ugyan az 1995. március 12-i stabilizációs kormányintézkedésekig követik csak nyomon a történteket, ám ezekből is kibontakozik a rendszerváltás szinte minden ellentmondása. A hazai beruházások volumene 1994-ben 11 százalékkal kisebb volt, mint 1989-ben. A csökkenés 1990-91-ben volt [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

ADATARCHIVÁLÁS - Mentsük, ami menthető!

Adataink, szoftvereink elvesztésénél, megsérülésénél bosszantóbb és veszélyesebb dolog kevés adódik számítógép-alkalmazói életünkben, mégis ritkán gondolunk a megelőzésre. Pedig az adatállományok őrzésére, mentésére többféle kivehető, cserélhető háttértároló eszköz és a hozzájuk illeszthető szoftver közül választhatunk. Kezdetben vala a hajlékonylemez – a floppy – , mint a biztonsági adatállomány-másolatok készítésének egyetlen, mindenki számára rendelkezésre álló eszköze. Amíg [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

LAKOSSÁGI BIZALMI INDEX - Optimizmust hozott az év vége

A lakosság hangulata érezhetően javult az év utolsó hónapjában, amit a lakossági bizalmi index értékének 6 pontos emelkedése jelez. Ezzel a mutató a (-67)-es szintre kúszott fel, ami már megközelíti a kormány márciusi intézkedései előtti értéket. Decemberben az index számításához használt kérdések csaknem mindegyikére kedvezőbb válaszok érkeztek, mint a múlt hónapban. A lakosság optimizmusát főként [...]
admin

1996. 01. 03. 00:00

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.