Gazdaság

Az Egyesült Államokban november 24-én teszik közzé a harmadik negyedévre vonatkozó GDP-adatot, e statisztikai közleményt számos ország tőke- és pénzpiacán kísérik kitüntetett figyelemmel. Egy nappal korábban a tartós fogyasztói javak rendelésállományának októberi változását bemutató számok kerülnek publikálásra. Még előbb, november 18-án a nemzetközi kereskedelmi forgalom szeptemberi változását bemutató adatokat, valamint az M2 november első hetében [...]
1999. 11. 17. 00:00
A Postabank új vezetése tavaly indította el a hitelintézet önkormányzati üzletágát, amely az első évet lezárva, jelenleg 17 települési ügyfelet mondhat magáénak – jelentette be Zupkó Gábor, a terület igazgatója. A szerződő önkormányzatok – köztük egyebek mellett Szeged, Gyöngyös és Paks – együttesen mintegy 100 milliárd forintos folyószámla-forgalommal rendelkeznek. Ez a teljes önkormányzati forgalomban 4,5 [...]
1999. 11. 17. 00:00
Az Európai Bizottság a következő hónapokban lényegesen egyszerűsíti, átláthatóbbá teszi és jobban összehangolja a külső országokkal folytatott együttműködés keretében kiírt pályázatokkal kapcsolatos tennivalókat – jelentették be a múlt héten Brüsszelben. Ez például a közép- és kelet-európai tagjelöltek felkészülésének segítését szolgáló Phare-programot érinti. Magyarország jövőre 250-300 millió euró Phare-támogatásra számíthat az idei mintegy 130 millióval szemben. [...]
1999. 11. 17. 00:00
Újabb négy fejezetet nyitottak meg az Európai Unió (EU) és Magyarország között folyó csatlakozási eszmecseréken, így a tárgyalások alá vont dossziék száma immár 21-re emelkedett. A legsimábbnak az energetikai témakör ideiglenes lezárása tűnik, annál ugyanis Magyarország nem jelzett derogációs igényt. Az adópolitika és a szolgáltatások szabad áramlása terén két-két átmeneti felmentésről tárgyaltak a felek, amelyek [...]
1999. 11. 17. 00:00
Sikerült a megcélzott közönségre a megfelelő díjakat kidolgozni – állítják egybehangzóan a társaságok. Ám ha azt vesszük alapul, hogy a kívánatos ügyfélkör a lakossági és a vállalkozói szegmensben egyaránt valamennyi társaság számára közel azonos, kétkedve fogadjuk, hogy mind versenyelőnyt biztosító tarifát kalkulált-e. Az elmúlt három évben reálértéken, az utóbbi két esztendőben pedig a kelet-magyarországi nagyvárosokban [...]
1999. 11. 17. 00:00
TEJTERMÉKEK. Uniós piacukon 2005 után a termelési kvótákat 1,5 százalékkal növelik, az intervenciós árakat pedig 15 százalékkal csökkentik. HÚS. Intervenciós árát 2000-től három lépcsőben összesen 20 százalékkal lefaragják. GABONA. Felvásárlási árát két lépcsőben – először 15 százalékkal, majd a piaci folyamatok figyelembevételével további, egyelőre nem meghatározott hányaddal – mérséklik.
1999. 11. 17. 00:00
Három dimenzióban integet a Miki egér azon a képernyőn, amelyet a Holografika nevű cég kutatói fejlesztettek ki Budapesten. Balogh Tibor villamosmérnök megoldotta azt, ami eddig senkinek sem sikerült: valós háromdimenziós monitort szerkesztett. A találmány nem mozgó hologram, a feltaláló csak kihasználta a hologram-geometria jellegzetességeit. Kiemelte a holográfiából azokat az elemeket, amelyek a térbeli láttatáshoz szükségesek [...]
1999. 11. 17. 00:00
MEGSZERZÉSRE FORDÍTOTT ÖSSZEG. Adásvételnél az átruházásról szóló szerződés szerinti, csere esetén a csereszerződésben rögzített érték, ezek hiányában pedig az, amit az illeték megállapításához figyelembe vettek. Ugyancsak ez utóbbi számít szerzéskori értéknek az örökölt vagy ajándékba kapott ingatlanok értékesítésekor. LAKÁSSZERZÉSI KEDVEZMÉNY. “Megspórolt” adó; az ingatlan átruházásából származó jövedelem azon részét terhelte volna, amelyet a magánszemély saját [...]
1999. 11. 17. 00:00
Különösebb meglepetést nem okozott a Danubius-csoport esetében – a vártnál árnyalatnyival rosszabb – harmadik negyedéves jelentés, nem úgy, mint a csehországi akvizíció négy nappal későbbi közzététele. Ez az első alkalom ugyanis, hogy a szállodaüzemeltető külföldön vásárolt ingatlant és egyben piacot is. A Danubius Rt. profiljába kitűnően illeszkedő, Marienské Lazne-i (marienbadi) fürdőszállót 3,6 millió dollárért vásárolta [...]
1999. 11. 17. 00:00
A fejlett világban mindenütt csökken a mezőgazdaság súlya. Az OECD-országokban jelenleg is több reform zajlik, melyek célja a mezőgazdaság “racionalizálása”, a gazdák tisztességes jövedelemhez juttatása, persze a lakosság élelmiszer-ellátásának biztosítása mellett. Ilyen például az Egyesült Államokban az agrárium fejlődését 1996 és 2002 között meghatározó szövetségi mezőgazdasági reform okmány, valamint a Japán által 1998-tól elindított új [...]
1999. 11. 17. 00:00
Az utód személyéről az IMF 24 tagú igazgatótanácsának kell majd döntenie. Az IMF eddigi hét vezérigazgatója közül három francia, kettő svéd, egy belga, egy pedig dán volt. A jelek szerint ezúttal Németország kívánja képviseltetni magát a szervezet élén, mégpedig Caio Koch-Weser pénzügyminisztériumi államtitkár személyében. Az 55 esztendős Koch-Weser az idén került e tisztségbe, előzőleg csaknem [...]
1999. 11. 17. 00:00
DÍJMINIMALIZÁLÁS. Az intézmények a lehető legalacsonyabb díjakra törekednek, amelyet költségeik lefaragására alapoznak, nem ritkán a szolgáltatások fejlesztésének visszafogása árán is. Ez utóbbi mellett azt az érvet sorolják, hogy kárrendezés esetén úgysem a saját ügyfelükkel állnak kapcsolatban. SZOLGÁLTATÁSOK JAVÍTÁSA. Erre alapoz például a Hungária, amely évente százezer olyan károsulttal kerül kapcsolatba, aki nem a saját ügyfele [...]
1999. 11. 17. 00:00
Emile Zola egy 1889-es royani nyaralás alkalmával ismerkedett meg a fényképezés technikájával. Az író a profi makacsságával művelte az új művészeti ágat is. Hét év alatt 7 ezer klisét készített, közülük nyolcvanat mutat be a Magyar Fotográfusok Háza, december 5-ig nyitva tartó kiállításán. A képeket Jean Dieuzaide hívta elő, az eredeti negatívokat pedig az író [...]
1999. 11. 17. 00:00
Nagyobb lesz az összes eddiginél – legalábbis papíron – az évtized kilencedik gazdaságösztönző csomagja, amelyről most döntött a japán kormány. Az Obucsi Keizo miniszterelnök megfogalmazása szerint a “gazdasági újjászületést” szolgáló intézkedések együttes értéke 18,1 ezer milliárd jen (171 milliárd dollár), a számot azonban erős fenntartással kell kezelni, mivel az összegből “csak” 6,5 ezer milliárd jent [...]
1999. 11. 17. 00:00
Talán csak a véletlen hozta így, de e heti filmajánlónk is ír alkotást kínál. A Lottózsonglőrök című mozialkotás mindazonáltal csak szereplőiben és helyszínében kötődik a zöld szigethez; főszereplője internacionális és úgy hívják: szerencse. Megnyerni a lottóötöst, ez mindenki álma, de vannak bizony sötét lelkű figurák, akik arra játszanak, hogy megfejik a boldog nyertest. Ez történik [...]
1999. 11. 17. 00:00
*Ecostat-előrejelzés Forrás: KSH, Ecostat Megnevezés 1996. 1997. 1998. 1999.* 2000.* Kiadott engedélyek száma 30,46 30,47 23,44 29,00 32,00 Épített lakások száma 28,26 28,13 20,32 24,50 27,00 Ebből természetes személy 26,07 25,42 17,53 21,50 23,95 Gazdasági szervezet 01,72 02,09 02,37 02,75 02,80
1999. 11. 17. 00:00
*Kerekített adatok Részt vevő országok Együttes GDP (milliárd dollár) NAFTA Kanada, Mexikó, USA 8 486,0 MERCOSUR Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay (Chile és Bolívia társult tagok) 1 058,0 Andok Közösség Venezuela, Ecuador, Bolívia Peru, Kolumbia, 226,0 Közép-amerikai Közös Piac Costa Rica, Guatemala, El Salvador, Honduras, Nicaragua 61,0 CARICOM A Karib-térség anglofón országai 19,0 FTAA (előkészületben) 34 [...]
1999. 11. 17. 00:00
A WestLB Hungária tisztán üzleti alapon, mindenfajta állami vagy német tartományi támogatástól mentesen működik – mondta a Figyelő kérdésére a bank illetékese. Ebből az következik, hogy a magyar pénzintézet tevékenysége nem függ a brüsszeli bizottság vizsgálatától, végső soron pedig a németországi tartományi és állami támogatások esetleges megnyirbálásától. A kinti eljárásnak amúgy is csak másfél-két év [...]
1999. 11. 17. 00:00
Megjegyzések: Cégcsoportoknál konszolidált adatokból számoltunk; változás a Danubiusnál adó előtti eredményből számolva; bankoknál üzemi eredmény helyett szokásos vállalkozási eredmény; OTP-nél a nettó eredmény a tartalékképzés és az osztalék előtti eredmény; az EPS saját számítás, a Danubiusnál saját adózott eredménybecslés alapján Mutatók BorsodChem danubius Démász Egis Fotex Graboplast IEB Matáv Mol OTP Pannonplast Pick Primagáz Rába [...]
1999. 11. 17. 00:00
Olvasói sztorik