Transzgenerális, transzszexuális és transznemzeti – e három jelzővel hirdeti magát a Műcsarnokban még február 28-ig látható dél- és közép európai, illetve dél- és észak-amerikai művészeket felvonultató kiállítás.#<# A Trans Sexual Express Budapest 2002 című válogatás elsősorban a szex, a szexualitás, a nemi szerepek aktuális értelmezésére vállalkozik, nem titkolva a homo-, transz-, bi-, pedo-, anima- vagy legyen az bármilyen előtagú párkapcsolatok brutális valóságát, sem azok nosztalgikus, naiv romantikáját, amelyeket mindannyian kitartóan keresünk bennük. S noha botrányról szó sincs, a művek többsége gyomorforgató, undorító és leleplezően változtatja át a sokat megélt toleráns és nyitott kiállítás-látogatót fintorgó, álszent prűddé.
Janine Antoni képein például egymásba karoló szülei láthatók, akiket a művésznő hol két férfinak, hol két nőnek, hol meg csak magukkal ellentétes neműeknek maszkírozva ábrázol, s közben komoly önanalízisbe kezd, amikor rájön, micsoda erők gátolják abban, hogy anyját férfiként, apját pedig nőként jelenítse meg. Míg a kiállítás legtöbb művésze az ellenkező nem testébe bújásának csatáját vívja, a szintén amerikai Patty Chang saját testének, arcának válik foglyává; a Szökőkút című videómunkájában mintha önmagával csókolódzna galamb módra, miközben egy tükör fölé hajolva vizet szürcsöl. A legradikálisabb, és egyben a legemlékezetesebb módon az orosz Oleg Kulik dolgozza fel a nemiség határai kitágításának témáját, amikor egy kiskutyával való együttélésének hétköznapjait mutatja be. Közös, egymás szájába, nyelvébe akadó dinnyeevésüket, a boldog üzekedéseket a réteken és az ólszerű lakásban, ahol Kulik maga is meztelenül, négykézláb jár-kel, akárcsak pajkos élettársa.
Nem kevésbé kedélyborzoló Chris Korda munkája, aki az abortusz és a genetikai manipuláció körüli pro és kontra hadjáratokat állítja élére, nem kis gúnnyal utalva bennük a (szülő vagy nem szülő) nő hatalmára az emberi élet felett. Az Eutanázia Temploma című megaprojektje egy tüntetés fotó-, és sajtódokumentációjának gyűjteményéből áll, ahol a felvonulók a Föld megmentésének jegyében többek között az abortusz kötelezővé tétele mellett vonulnak fel, és a magzatok Jézus nevében történő kannibalisztikus megsemmisítését hirdetik.
A nemek egymással vívott csatáját, illetve a küzdelem kimenetelének egy patriarchális társadalomban eleve elrendelt voltát mutatja be Elahe Massumi videója, ahol egy fiatal, gyönyörű lány szüzességét veszik el virágba borult hókusz-pókusz közepette, miközben a lány érzéketlenül maga elé bámul. Végül, Salla Tykka videója a kiállítás azon ritka munkáinak egyike, amely a nemek egymás iránti elvárásainak, illetve a másik nemnek való megfelelni vágyásnak lírai etűdje: egy lány kilesi, ahogy egy izmos, félmeztelen fiú, lasszót pörgetve ugrál keresztül az ide-oda hulló hatalmas hurkokon, s közben Morricone zenéje szól a Volt egyszer egy vadnyugatból.
