A gyenge májusi lengyel ipari termelési és termelői áradatok hatására a jegybank, a korábban már beárazott 25 bázispont helyett akár 50 bázisponttal is csökkentheti az alapkamatot.
Az euró bevezetésének 2010-es céldátuma elvileg elérhető, de csak gazdaságpolitikai reformmal, amely a választások után kezdődik meg – mondta a jegybank elnöke a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Az idén 15 éves jubileumát ünnepli a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A rendszerváltást követő 42 évi szünet után, 1990. június 19-én az alakuló közgyűlésen Bokros Lajost választották elnökké.
A száz lépés több mint 90 százaléka még az idén érvényre jut, és az egészségügyi intézkedések 3 éves folyamatát kivéve mindegyik életbe lép 2006 januárjától.
Bár nem jött létre Brüsszelben megállapodás a következő hétéves periódus uniós költségvetéséről, a magyar igényeket senki sem vitatta - közölte szombaton Veres János pénzügyminiszter Sarudon.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) pénteki ülésén megtárgyalta Bombardier jogorvoslati kérelmét, amelyet a MÁV motorvonat tender eredménye ellen adott be, a testület legkésőbb július 14-ig hozza meg döntését.
A brüsszeli uniós költségvetési vita árnyékában találkoztak a hazai politika és gazdasági élet prominensei egy üzleti konferencia keretében, amelyet Budapesten rendezett a Közép-Európai Üzletközpont (CEBC).
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogszabálysértés miatt 5 millió forint bírságot szabott ki a Cashline Értékpapír Rt.-re, a BUDA-CASH Rt.-nek pedig 800 ezer forintot kell fizetnie.
A Bank of America 3 milliárd dollárért 9 százalékos részesedést vásárol Kína második legnagyobb pénzintézetében, a China Construction Bankban (CCB). A szerződést várhatóan pénteken írják alá.
A Fővárosi Bíróságon pénteken reggel 9 órakor kezdődött a Mol 1998-2000 közötti árképzési gyakorlatának tárgyalása. A FigyelőNet értesülései szerint kérdéses, hogy határozat születik-e az ügyben.
A rendes ügymenethez képest csúszásban van a jövő évi költségvetés tervezése. Ennek oka, hogy egy „átlagos" évben májusban a PM-ben már ismertek a következő évi adó- és járuléktörvény-változások, ám az idén erről közel sem lehet beszélni – írja a Világgazdaság.
Pénteken a korai reggeli órákban a nyersolaj szabadpiaci ára megközelítette a kéthavi rekordot a hordónkénti 56 dollár feletti szinten. Emögött az erőteljes amerikai üzemanyag iránti kereslet áll, ami a benzinárakat is felfelé mozgatta.
Bár kedvező a tőzsdei hangulat jelenleg egyetlen társaság a TVNetwork Rt. jelentette be, hogy bevezetteti papírjait a parkettre. Az eredetileg tervezett őszi időponthoz képest azonban a cég tőzsdei megjelenése is csúszik – adta hírül a Napi Gazdaság.