Gazdaság
Ellentmondásos folyamatok voltak megfigyelhetők tavaly a magyar gazdaságban, és ezek – a kormányzat fordulatot hirdető törekvései ellenére – 2005 első hónapjaiban is folytatódtak. Egyfelől az elmúlt évben helyreállt a jövedelemtermelés és a bérek közt 2001-ben megbomlott egyensúly, így a gazdaság beruházás- és exportvezérelt pályára állt. Másfelől viszont a fizetési mérleg GDP-hez viszonyított hiánya a 2003. [...]
Ha Franciaország elutasítja az európai alkotmányt, akkor sem reked meg az integráció - állítja Josep Borrell, aki múlt heti magyarországi látogatásakor villáminterjút adott a Figyelőnek.
Személyi ellentétek, komoly érdekkonfliktusok fűszerezik a New York-i tőzsdéért folyó küzdelmet. Az eszközökben egyik oldal sem válogat.
Az új rakodójármű. 8 méterre felér. Jócskán meghosszabbítja a repülőutak időtartamát a feladott poggyászra való várakozás. Ennek oka, hogy a gépek rakteréből még mindig emberi erővel pakolják le a csomagokat, amelyek csak ezután kerülnek az utasokat kiszolgáló futószalagokra. Dán fejlesztők viszont nemrég olyan – az ismert gyermekjátékhoz, a bűvös kígyóhoz hasonló – járművet szerkesztettek, amely [...]
Miközben idehaza ellentmondásos az ország versenyképességének megítélése, hazánk öt helyet lépett előre a svájci IMD most közzétett,2005-ös versenyképességi világranglistáján.
A polgároktól elszakadt uniós döntéshozók a kommunikáció megújítására készülnek. Az erről szóló Fehér Könyv júniusban jelenik majd meg.
Húszméteres vitorla. Űrbéli próbák előtt. Akár egy évtizeden belül megépülhet az első napvitorlával működő űreszköz – állítják tesztjeikre hivatkozva a NASA és az ATK Space Systems nevű vállalat mérnökei. A kutatók nemrég két 20 méteres napvitorlás meghajtó rendszert készítettek el, amelyek szerintük a világűrben is működnek majd. A napvitorlás járműveket a napfény nyomása, azaz a [...]
áremeléssel kívánja megakadályozni Rusznák Imre, a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnöke. Az ártörvény tavaly októberi módosítását kihasználva ugyanis fix árat szabna a taxizásra (korábban csak ármaximálásra volt lehetőség), s ez a fix ár a mostani legmagasabb tarifával volna egyenlő. A telefonos megrendelésekre ráadásul 300 forintos pluszdíjat rendelne el. Jönne tehát az áremelés.Mindez – [...]
AZ ELP lejátszója. Múlt és jövő találkozása. Úgy tűnik, a CD, a DVD és újabban az mp3, vagyis általában a digitális hangrendszerek elterjedése nyomán a bakelitlemezeknek örökre bealkonyult. A ma már felhasználóknak hívott zenehallgatók otthonaiban azonban világszerte még ma is legalább 30 milliárd korong található, így talán még mindig érdemes erre a piacra koncentrálni. A [...]
lapzártánkig a parlamentben a Gyurcsány-kormány, de még nem tudni, hogy a határozott helyváltoztatási szándék mikor érik konkrét cselekvéssé. A kísérlet mindenesetre izgalmas: a kormányfő és környezete az állami szféra működésének szerkezeti változtatásait, a reformpolitikák természetrajzától eltérően, kis lépésekben kívánja végrehajtani. Szlogenszerűen kijelölik az irányokat – kifehérítenék a gazdaságot, átalakítanák az egészségügy struktúráját -, majd következnének [...]
Úgy kezdődött, hogy Calais-t ezúttal sem láttam. Viszont fölfedezhettem végül az óceán, vagyis a csatorna partján Boulogne-sur-Mert és vidékét.A pályaudvar ugyanis, hol a Londonba tartó gyors megáll, mielőtt a Csalagútba futna, csak nevében Calais. Kint áll, csupa üvegből, a pusztában. A hely pedig, hova onnan igyekeztünk, az egyetem campusa, szintén a városon kívül fekszik. A [...]
Feketemunkával, embercsempészéssel, a járulékok meg nem fizetésével vádolnak a német hatóságok Németországban tevékenykedő magyar vállalkozásokat. A gyanú igazolására a minap nagyszabású razziasorozat zajlott le, amely az itthoni telephelyeket is érintette. A magyar államigazgatás hitelessége is megkérdőjeleződött.
Philips PSS110 Mi is beszámoltunk a közelmúltban megalkotott SleepSmart nevű készülékről, amely az agyhullámok vizsgálatával kelti fel viselőjét akkor, mikor az a legéberebben alszik (Figyelő, 2005/17. szám). Emellett számos más megoldás is létezik, amelyek célja a minél kellemesebb ébredés.A Philips PSS110-es kódszámot viselő készülék személyes hangrendszere ugyan jóval többet tud, mint egy szokásos ébresztőóra, de [...]
A héten a parlament elé kerül a cégfantomizálás megakadályozására született javaslat. Csakhogy a „Lex Kaya Ibrahim" számos kiskaput hagy nyitva.
Márciusban lendületet vett az export, így az első negyedévi áruforgalmi passzívum sokkal kisebb az egy évvel korábbinál.
Ébenfekete borító, gyásztáviratra emlékeztető ezüst felirat – mindez nem hagy kétséget afelől, hogy a háromlemezes mű egy koporsós misét, egy ministránsokkal és siratóasszonyokkal kiegészült halotti szertartást, és egy halottas kalácsos, házi pálinkás tort tartalmaz. A gyászmunka ideje pedig 69+76+75 perc. Ennyi idő elég a sírkő megrendeléséhez, a megsüllyedt sír földdel való feltöltéséhez, és az árvácskák [...]
Civil társadalmakról, polgári hagyományokról elmélkedve leggyakrabban Angliát hozzuk fel jellemző, sőt gyakorta követendő mintának. Azt az egykori birodalmat, amelynek alapjait kalandorok és kereskedők rakták le, amelynek társadalmi rendje – ahogyan Roger Scruton kitűnő esszéjében olvashatjuk – szinte teljes egészében magánkezdeményezésekre épült. A konzervatív angol filozófus mélységes nosztalgiát tükröző könyvének címe – Anglia, egy eltűnő ideál [...]
Életünk mintegy egyharmadát alvással töltjük, így nem csoda, hogy erről az élettani folyamatról számos információt halmoztak fel: ezek jó része az interneten is elérhető. A Budapesti Műszaki Egyetem ergonómia és pszichológia tanszékének weblapjain (www.erg.bme.hu/emania/2000/hollosid/Main.htm) az alvás ergonómiájával kapcsolatban kaphatunk tanácsokat: a hálószoba kialakításától a matrac megválasztásáig. A Sleepnet (www.sleepnet.com) nem kevesebbet állít magáról, mint hogy [...]
A „csikós, gulyás, puszta" szentháromság helyett tizenegy hazai talentummal reklámozza az országot a Magyar Turizmus Rt.
A versenyelőny megszerzésének egyik módja a vállalati adat- és elemző rendszerek fejlesztése: az információ hatékonyabb felhasználása jobb döntésekhez vezethet.
Várhatóan négy nemzetközi konzorcium jut a BKV csipkártya-tenderének napokon belül induló, utolsó fordulójába. A rendszert jövő márciusban a kampányoló politikusok már át akarják adni.
Ellentmondó európai üzenetek. London a centrumot ünnepli, Berlin balra hárít, Párizs megváltoztathatja az unió jövőjét. Ha van e zavarnak közös oka - akkor azaz iraki háború.
- 10:09 Nagy Dávid: 76 jelölt tegnaptól jogerős! – Ott lesz a szavazólapon a Kutya Párt
- 10:06 Erkélyeken keresztül menekült a ferencvárosi tolvaj, de a harmadikon úgy megijedt, hogy lekucorodott a terasz sarkában
- 09:54 Hadházy Ákos és Tompos Márton egyszerre talált rá egy félbehagyott faluszéli hűtőházra, amire százmilliót költöttek
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 09:34 Így emlékeztek a tavaly meggyilkolt Rob Reinerre az Oscar-gálán
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 09:05 Meteorológia: 24,4 fok volt a napi hőingás Zabarban
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 08:55 Sosem látott fotóval emlékezett meg Diana hercegnéről Vilmos herceg
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 07:49 Hol a legolcsóbb a bevásárlás?
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén