Különbözően vélekednek a fuvarozók és a kormány a versenyképesség javítása érdekében megteendő intézkedésekről kötött tavalyi megállapodás időarányos teljesítéséről. Az érdekképviseletek március 31-ére elvárják a megvalósulást – írja a Világgazdaság.
Hét milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jut 662 kis- és középvállalkozás, melyek a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program műszaki-technológiai fejlesztésre adták be pályázati anyagaikat – jelentette be hétfőn Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter.
Az AT&T a hétvégén bejelentette vásárlási szándékát a BellSouth Corp.-ra. A 67 milliárd dolláros ügyletre az elemzők már régóta számítottak a telekommunikációs piac változása miatt- írja a Financial Times.
A CIB Bank csoport 2005-ben 18,6 milliárd forint, az előző évinél 13 százalékkal nagyobb adózott profitot ért el az auditált, konszolidált, nemzetközi számviteli szabványok szerinti (IFRS) adatok alapján - jelentette be Török László vezérigazgató.
Várhatóan szerdától a jelenlegi 10 millió forintról 15 millióra emelkedik a mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak szóló Mikrohitel Plusz hitel felső összeghatára – jelentették be a Budapesti Tanácsadók Konferenciáján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 189,45 pontos csökkenéssel, 23 297,49 ponton zárt hétfőn, ami 0,81 százalékos gyengülés a pénteki záráshoz képest.
Alig változott a forint jegyzése a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót fél négy tájban 254,70/80 forinton jegyezték, ami néhány filléres eltérés csupán a pénteki 254,65/75 forinttól.
A brit Vodafone Group Plc döntése a japán piac elhagyásáról és egyben fejlődő piacokon történő beruházásai annak az egyre erőteljesebb irányzatnak a jelzései, amelyek során a szolgáltatók fejlesztési forrásaikat kivonják a korlátozott növekedési lehetőségekkel rendelkező területekről.
Megjelent a módosított építési törvény a Magyar Közlöny legújabb számában. A megváltozott szabályok többségét május 1-jétől, a többit csak jövő év elejétől kell alkalmazni.
Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter a mai napon bejelentette, hogy 7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jut 662 kis- és középvállalkozás (kkv).
A Zala megyei Iklódbördőce térségében található termálvízre alapozott geotermikus erőmű megépítésére alakított konzorciumot a Mol, az ausztrál tulajdonú Vulcan Kft. és az izlandi Enex hf.
Januárban több mint 50 ezren, a múlt évben mintegy 269 ezren váltották ki az alkalmi munkavállalói könyvet – tájékoztatta a Foglalkoztatási Hivatal hétfőn az MTI-t.
Európa legnagyobb, a világ harmadik legnagyobb bankcsoportja, a brit–hongkongi HSBC hétfőn 15,873 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett a tavalyi évről IFRS szerint, 11,3 százalékkal többet a 2004-es 14,258 milliárdnál.
Egy hét múlva indítja első szállítmányát az ország ötödik magánvasútcége, a Train Hungary Magánvasút Kft. A cég két hét múlva már a Deutsche Bahnnak is dolgozik, ám működését nehezíti, hogy a bérelhető mozdonyok és vagonok száma szűkös.
Hétfőn reggel nem változott a forint jegyzése a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama a péntek délutáni árfolyammal megegyező 254,65/75 forinton állt.
2005. december 31-én Magyarországon 112 ezer vállalkozás összesen 166,7 ezer kiskereskedelmi üzletet működtetett. A négy negyedév összesített adatai szerint 24,9 ezer új üzlet kezdte meg a működését, míg az üzletbezárások száma 24,4 ezer volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,60 pontos emelkedéssel, 23 501,54 ponton nyitott hétfőn. A piaci várakozások szerint régiós hatások érvényesülhetnek a tőzsdén.