Gazdaság

Húszmilliárd forintos beruházással bővíti jászfényszarui televíziógyárát a Samsung. A gyártókapacitás teljes felfuttatásakor a jelenlegi 2 ezerrel szemben 3 ezer ember dolgozik majd a gyárban.
2007. 01. 12. 14:13
Az orosz-belorusz olajárvita valamint az eddigi „forró” január mindenképpen elősegítette, hogy az Európai Unió új energiastratégiája a figyelem középpontjába kerüljön. Vajon valóban forradalmi fordulat következik az öreg kontinens energiatermelésében és -felhasználásában?
2007. 01. 12. 12:18
Az elmúlt évben 9,9 százalékkal kevesebb gabonát takarítottak be Magyarországon, mint 2005-ben – derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Kukoricából viszont immár 8 millió tonnára duzzadt a felesleg.
2007. 01. 12. 12:01
Oroszország nem zár ki egy újabb olajcsatát Fehéroroszországgal, és tovább keresi a Barátság (Druzsba) vezeték alternatíváit – írta egy moszkvai lap pénteken, miközben Mihail Fradkov miniszterelnök folytatta a tárgyalást fehérorosz kollégájával, Szjarhej Szidorszkival.
2007. 01. 12. 11:58
Nagyjából 120 milliárd forint áll rendelkezésre a komplex kistérségi programok fejlesztésére 2007 és 2013 között – közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hátrányos helyzetű kistérségek és önkormányzati szövetségek vezetőivel folytatott megbeszélésen pénteken.
2007. 01. 12. 11:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,61 pontos csökkenéssel, 23 700,11 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,02 százalékos gyengülés, gyakorlatilag stagnálás. Az MTI által megkérdezett szakértők a pozitív hangulat megtorpanását várják pénteken.
2007. 01. 12. 09:15
Csütörtökön kezdték folyósítani a megemelt összegű nyugdíjakat: átlagosan négy, de sok esetben akár tíz százalékkal is magasabb lett a havi járandóság. Az intézkedés összesen 3,1 millió embert érint, ám másként változtak az öregségi és az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályok.
2007. 01. 12. 07:30
Az Abramovics érdekeltségébe tartozó Airbridge és a litván LAL maradt versenyben a Malév 99,95 százaléknyi részvényének megvásárlásáért – közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV).
2007. 01. 11. 19:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 490,36 pontos emelkedéssel, 23.704,72 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,11 százalékos erősödés.
2007. 01. 11. 18:01
Az egy évvel ezelőtt bevezetett babakötvény program keretében minden hetedik újszülött számára nyitott a családja Start-számlát - tette közzé a kormányszóvivő.
2007. 01. 11. 17:43
A század közepéig világátlagban 50 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Magyarországon nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a földhőre és a napenergiára – nyilatkozta a miniszter.
2007. 01. 11. 17:24
A húszas lett Európa száma: 2020-ra húsz százalékkal több megújuló energiát használna, 20 százalékkal növelné az energiafelhasználás hatékonyságát, és húsz azázalékkal csökkentené az üvegházgázok kibocsátását az unió.
2007. 01. 11. 14:36
Befektetők és politikusok is féltik a lengyel jegybank függetlenségét, miután az intézmény csütörtökön hivatalba lépő új elnöke inkább kitűnő politikai kapcsolataival, mintsem monetáris ismereteivel hívta fel magára a figyelmet. Ráadásul elődje, Leszek Balcerowicz személyében térségünk egyik legjelentősebb közgazdásza távozik a lengyel gazdaságpolitika formálói közül.
2007. 01. 11. 13:05
Folyamatosan érkezik az orosz olaj Magyarországra, a Barátság vezeték teljes csúcskapacitással működik, óránként 1100 tonna olaj érkezik rajta – mondta Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
2007. 01. 11. 10:41
Olvasói sztorik