Az enyhülő spekulációs nyomás hatására gyengült a forint a bankközi piacon, az eurót fél négy tájban 247,50/60 forinton jegyezték a kedd délutáni 246,40/60 forint után.
A nyugdíjpénztárak teljesítménye versenyképes: 2002-2006. között éves átlagban a magánnyugdíjpénztárak 4,2, az önkéntesek 4,08 százalékos reálhozamot értek el - mondta Juhász Istvánné, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ügyvezető igazgatója.
Érdemi szerepet kaphatna az Állami Számvevőszék a 2009-es büdzsé elkészítésében akkor, ha a kabinet tervei szerint a költségvetés már a programalapú tervezés első példányaként készülne. A bürokraták képzettségének hiánya és ellenállása azonban egy hasonló kísérletet már megbuktatott a Pénzügyminisztériumban.
Illegális húsfeldolgozó ügyében nyomoznak a szegedi rendőrkapitányság munkatársai hulladékgazdálkodás rendjének megsértése gyanúja alapján – tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
Oroszország és Magyarország kölcsönösen előnyös projekteken dolgozik, amelyek terítékre kerülhetnek Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök moszkvai látogatása során – közölte egy Kreml-szóvivő a csütörtöki vizit előestéjén.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az állami támogatásra vonatkozó szabályok kapcsán hivatalos vizsgálati eljárást indított a csoporton belüli ügyletekből származó kamat magyarországi adóztatásáról.
A klímaváltozás hatására már most háromszorosára nőtt az árvizek gyakorisága Magyarországon - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője.
A Linamar Corporation nyilvános vételi ajánlatot tett a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt. összes törzsrészvényének megvásárlására, így a teljes tulajdonosi ellenőrzéssel Magyarországra helyezné európai központját.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 139,28 pontos emelkedéssel, 23 311,67 ponton nyitott szerdán, ami 0,60 százalékos erősödés a keddi záróértékhez képest.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatot indított a február végén eladott TVK-pakettel kapcsolatban. A csomagot megvásárló Mol áll a vizsgálat elé.
A Bush-kormány egy volt vezető tisztviselője elismerte, hogy politikai szempontok alapján cenzúrázott több klímaváltozási tudományos jelentést, „hozzáigazítva” azokat a Fehér Ház hivatalos politikájához.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,85 pontos csökkenéssel, 23.172,39 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,53 százalékos gyengülés.
Négy évig terjedő börtönbüntetést, vagy akár 300 ezer euró bírságot is kiszabhatnak arra, akit termékhamisításon kapnak az Európai Unióban - döntött kedden az Európai Parlament illetékes bizottsága.
Árnyalatnyit gyengült, de tartotta erejét kedden a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót fél négy tájban 246,40/60 forinton jegyezték a hétfői 246,00/10 forint után.
Elsőként gyakran a bíróság jut eszünkbe, ha a gazdasági életben vagy egyéb területen felmerült vitánkat rendezni szeretnénk. A bíróság gondolata sokszor el is tántorít attól, hogy jogosnak vélt érdekeinket jogi úton érvényesítsük, hiszen az eljárási idő elhúzódása, a magas költségek talán arányban sem állnak az elszenvedett sérelemmel. Ezúttal a mediáción túl a választott bírósági eljárást mutatjuk be, mint a pereskedés alternatíváját.
A tervezett 6,8 helyett 6,7 százalékos lesz az államháztartás GDP-arányos eredményszemléletű hiánya 2007-ben, miután a deficit az év első két hónapjában GDP-arányosan 0,2 százalékkal alacsonyabb volt a tervezettnél – jelentette be kedden Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Jelenleg nincs olyan javaslat a kormány és a jegybank részéről, amely a forint jelenlegi árfolyamsávjának eltörlésére vonatkozik – jelentette ki Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. bankcsoporthoz tartozó Magyar Követeléskezelő (MKK) Zrt. hajthatná be a szabálytalanul felhasznált uniós támogatásokat.
Vasárnap óta mintegy 500 ezren töltötték le a gazdasági tárca energiatakarékossági pályázatának tájékoztatóját – a gazdasági minisztérium honlapját egész délelőtt nem lehet megnyitni.
A károkozó vagyonára terhelhető jelzálogjog intézményének bevezetése az egyik legfontosabb eleme a környezetvédelmi törvények módosításának – hangsúlyozta Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára.