Gazdaság

Nem bánnám, ha többpólusú lenne a kajaksport, a monopolhelyzet ugyanis minden sportág rákfenéje - mondja a Fábiánné kontra Janics-ügy kapcsán a sportági szövetség elnöke.
2007. 05. 31. 08:00
Hozzájárul a ragályok terjedéséhez a légi közlekedés, miként azt a 2003-ban pusztító SARS járvány története is egyértelműen megmutatta.
2007. 05. 31. 08:00
Bonyolult folyamat a költségek helyes meghatározása, ám érdemes túljutni rajta, mert így a profit és a dolgozók elégedettsége is növekedhet.
2007. 05. 31. 08:00
Mint a Bokros Lajos és hét egyetem gazdasági tanácsa által javasolt vitaanyagban (Figyelő, 2007/17. szám) olvasható, „sokan dolgoznak olyan állásban, ami nem felel meg diplomájuk által tükrözött formális képzettségnek”, és persze még többen tanulnak olyan helyen, ahová nem valók.
2007. 05. 31. 08:00
Úton-útfélen igyekszünk jó hírét kelteni azoknak a nagyobb (nem kis- és közepes családi) pincészeteknek, melyek képesek megújulni és minőséget produkálni, mi több, e mögé még mennyiséget is tudnak tenni.
2007. 05. 31. 08:00
Heves tüntetéseket és összecsapásokat váltott ki Caracasban, amikor Hugo Chávez venezuelai elnök úgy döntött, nem hosszabbítja meg az RCTV sugárzási jogát,
2007. 05. 31. 08:00
Elérésénél már csak elviselni nehezebb a sikert. Dolores O’Riordan, az egykori The Cranberries énekesnője a popszínpad helyett elvonult egy szívélyesebb univerzumba, valami tanyára, hogy családjának szentelhesse életét, és hogy tejet és új számokat köpülhessen.
2007. 05. 31. 08:00
A közvélekedéssel ellentétben a stressz fő elszenvedői nem a menedzserek, viszont ők is tehetnek érte, hogy a velük dolgozók kevesebb feszültséget éljenek át. Igaz, a stressz nem is feltétlenül és mindig negatív. A jó stressz edzi alkalmaz­kodó­képességünket, fokozott teljesítményt hoz ki belőlünk.
2007. 05. 31. 08:00
Van-e nagyobb öröm egy lottóötösnél? A váratlan szerencse, a mindent megváltoztató ölünkbe hullott lehetőség talán mégsem az, aminek hisszük.
2007. 05. 31. 08:00
A munkavállalók szívesen harcolnak a csalások és a korrupció ellen, de elvárnák cégük támogatását. A visszaélések többségét azonban vezetők követik el, és közülük is kiemelkedő a felső vezetők aránya. Az elkövetési számokat tekintve egyébként nincs nagy különbség Nyugat és Kelet-Európa között.
2007. 05. 31. 07:00
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán; a sanghaji tőzsde hat százalékos zuhanásának hatását a feltörekvő piaci valuták is megérezték. Az eurót fél négy körül 251,30/40 forinton jegyezték a keddi 249,50/60 forint után.
2007. 05. 30. 16:27
Még nem tetőzött a hónapok óta tartó benzinár-emelkedési hullám, a fogyasztók számára legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint idén nyáron is elérheti a 95-ös benzin literenkénti ára a 300 forintot. A forgalmazók túl sok kockázatot nem vállalnak: itthon nem tankolunk kevesebbet, bármennyibe is kerül az üzemanyag.
2007. 05. 30. 14:09
Nincs konszenzus a megkezdett társadalmi átalakítások céljaiban, és ez teszi igazán törékennyé a reformfolyamatot – vélte egybehangzóan több neves közgazdász a Magyar Közgazdasági Társaság által szervezett fórumon. A jegybank volt alelnöke leginkább a hitelfelvételi kedv növekedésétől tart az euró hazai bevezetése kapcsán.
2007. 05. 30. 13:56
Az árstabilitás, azaz a 3 százalékos infláció a korábban várt 2008 vége helyett 2009 elejére állhat helyre – mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a K and H Bank szerdai budapesti konferenciáján. A jegybank második embere szerint a legnagyobb gazdasági probléma az, hogy kevesen dolgoznak.
2007. 05. 30. 12:55
Az unió közös agrárpolitikája (KAP) 2013 után, azaz a mostani költségvetési időszak végén akár meg is szűnhet – hangzott el szerdán Budapesten azon a szakmai tanácskozáson, amelyet az EU közös agrárpolitikájának lehetséges alakulásáról rendeztek.
2007. 05. 30. 11:48
Szerdán gyengébben nyitott a forint a bankközi devizapiacon; a sanghaji tőzsde hatszázalékos zuhanásának hatását a feltörekvő piaci valuták is megérezték. Az eurót kilenc óra körül 251,10/20 forinton jegyezték a keddi 249,50/60 forint után.
2007. 05. 30. 10:25
2007 júniusában tagadhatatlanul jobb állapotban vannak a magyar gazdaság teljesítménymutatói, mint a kormány hivatalba lépésekor. Adós maradt viszont a kabinet a hosszú távon fenntartható egyensúly és növekedés megalapozásával. A munkaerőpiac a kifehéredés irányába mozdult, a befektetőket nem rázta meg a kamatadó bevezetése, az agrárium elégedett. A FigyelőNet évértékelő sorozatában ezúttal a gazdasági szektort, a munka, az agrárium szféráját, va
2007. 05. 30. 07:00
Olvasói sztorik