Az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta azt az indítványt melynek értleméebn bankkártyával és egyéb elektronikus úton is kiegyenlíthető lesz az APEH-hivatalokban a befizetendő adó.
A következő hat évben összesen 850 milliárd forint jut logisztikai fejlesztésre, így a logisztika a magyar gazdaság motorja lehet – közölte a gazdasági tárca illetékese egy keddi konferencián. Legnagyobb riválisunk a versenyben Szlovákia: szomszédunk Pozsonyig hajlandó megnövelni az ukrán széles nyomtávú vasútvonal hosszát.
Bár a jegybank működésének nem fokmérője a nyereségesség, a Magyar Nemzeti Bank 2006-os auditált beszámolója szerint tavaly 14,6 milliárd forint profitot ért el. Az MNB keddi közgyűlésén úgy döntöttek: a nyereséget az eredménytartalékba helyezik, és a központi bank új könyvvizsgálója a KPMG lesz.
Az év első négy hónapjában 46,2 milliárd forint volt az illetékbevétel, ami 1,9 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál – közölte Szikora János, az APEH elnöke kedden.
Az ország egyik legjelentősebb epertermelő faluja a hét végi vihar áldozatául esett. A Somogy megyei Csököly rendkívül zamatos ízű gyümölcsöt adó ültetvényeire a hét végi vihar során csaknem húsz percen át zuhogott a jég, kezdetben dió nagyságú.
A brit Barclay’s közel 70 milliárd eurós ajánlata után a szintén brit Royal Bank of Scotland vezette konzorcium 71,1 milliárd eurót ajánlott a holland ABN AMRO részvényeiért; ennyit bankért még soha nem fizettek. A holland bank vezetése ennek ellenére az olcsóbb ajánlatot támogatja.
A Szlovák Nemzeti Bank a keddi kamatdöntésével változatlanul, 4,25 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak.
Egy évtized után először emelt minimálbért az amerikai kongresszus; a legrosszabbul kereső amerikaiak órabére 5,15 dollárról (960 forintról) 7,25 dollárra (1350 forintra) nő. Az intézkedést az iraki és afganisztáni háborús költségvetésről szóló törvény keretében fogadta el a washingtoni törvényhozás.
A világ hét tengeri teknős fajából hatot a kihalás veszélye fenyeget: évente 300 ezer állat pusztul el a halászok hálóiban. A Rainbow Warrior fedélzetéről élőben lehetünk tanúi egy Földközi-tengeri teknős megmentésének.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 192,27 pontos emelkedéssel 26 035,43 ponton nyitott kedden, ami 0,74 százalékos erősödés a pénteki záróértékhez képest.
Nem változott hazánk relatív versenyképessége az Egyesült Államokhoz képest az elmúlt két évben – derül ki a svájci IMD kutatóintézet jelentéséből. Szlovákia és Csehország már versenyképesebb hazánknál, Lengyelország és – meglepetésre - Szlovénia gyengébben teljesít – derül ki a Népszabadság összefoglalójából.
A BKV Budapesti Közlekedési Zrt. bár tavaly az előző évinél 20,175 milliárd forinttal több, 32,14 milliárd forint támogatást kapott az üzemeléshez, a vesztesége mérleg szerint 11,44 milliárd forinttal 11,02 milliárd forintra csökkent - közölte a közlekedési társaság.
A humán tényező alulértékeltségét nevezi a magyar gazdaság legnagyobb problémájának frissen megjelent könyvében Gazdag László. Az egyetemi docens szigorú monetáris politikával és általános fizetésemeléssel orvosolná a bajt, és úgy véli: az összes eddigi megszorítás teljesen értelmetlen volt. A Bokros-csomag mítosza és a valóság című könyv nemcsak eredeti, de sajnálatosan szerkesztetlen és indulatos is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,82 pontos veszteséggel, 25 843,16 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,40 százalékos gyengülés.
"Feltűnően egészséges összképet" mutatnak az első negyedévi közép-európai fizetésimérleg-adatok, és jóllehet Magyarországé a legnagyobb külső hiány, a helyzet itt is annyival javult az elmúlt időszakban, ami a deficit- és forintárfolyam-előrejelzés javítását indokolja - áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken kiadott térségi elemzésében.