Csendes kereskedésre, nulla körüli nyitásra számítanak részvénypiaci elemzők hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, miután az amerikai tőzsdék zárva tartanak.
A kormányzati szektor 2010. I. negyedévi hiánya az előzetes adatok szerint 259 milliárd forint, a GDP 4 százaléka volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa 913,2 millió euró (1,1 milliárd dollár) újabb hitelrészlet átutalásáról döntött Romániának - közölte az IMF még péntek éjjel. A folyósítás a döntés után azonnal megtörtént a kormány újabb takarékossági intézkedéseinek a hatására.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Ukrajna 14,9 milliárd dollárról szóló előzetes hitelmegállapodást kötött. Az összeg alacsonyabb az ukránok által elvárt 19 milliárdnál, és komoly megszorításokra is szükség lesz az országban.
Az idén 3,7, míg jövőre 9,9 százalékkal bővülhet a közép-kelet-európai országok építési teljesítménye, míg a régi uniós 15 Euroconstruct tag teljesítménye az idén még 4,4 százalékkal csökken, és jövőre is csak 0,6 százalékkal növekszik.
A társadalmi felelősségvállalásból a pénzügyi felügyeletnek és a közvetítőrendszernek is ki kell vennie a részét Szász Károly szerint. A PSZÁF csütörtökön kinevezett régi-új elnöke a prioritások közé sorolta a rendelkezési jog megszerzését, és a felügyelet alárendelt szerepének megszüntetését a Pénzügyi Stabilitási Tanácson belül. . Szász Károly elmondta: az 5 milliárd forintos elvonás a felügyelet működését [...]
Nemcsak a bankok a hitelek adása kapcsán, hanem az ingatlanokra jelzálogjog bejegyzést végző földhivatalok is tanácstalanok egyelőre a devizaalapú hitelek nyomán július 1. után érkező bejegyzési kérelmeket illetően, iránymutatást ugyanis egyelőre nem kaptak az ügyben.
Válságmegelőző szerepet szánnak a Nemzetközi Valutaalapnak, amely a jövőben nemcsak akkor segítene, ha egy állam bajba jut, hanem előzetesen is segélyeket nyújtana a piacok megnyugtatására és a komolyabb gondok megelőzésére.
Nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság, hogy 2009-ben kik részesültek uniós forrásokból olyan szakpolitikai területeken, mint a kutatás, az oktatás és kultúra, az energiaügy és közlekedés, illetve a külső segélyezés.