Gazdaság

Az IMF nem a bankadót ellenzi, hanem a magyar változatát

A budapesti iroda vezetője szerint az ad hoc adók nem jelentenek jó megoldást.

Iryna Ivaschenko szerint nemcsak a bankadó, hanem a költségvetési pályával kapcsolatos bizonytalanságok miatt sem sikerült megegyezni a Valutaalappal. Az IMF budapesti irodájának vezetője a Népszabadságban azt mondja, nem szakadtak meg a tárgyalások, “a felülvizsgálat lezárása egy későbbi időpontra halasztódott”.

Az interjúban Irína Ivaschenko többször is megerősíti, hogy általánosságban az IMF-nek nincs problémája a bankadóval, a magyar módszer ellen emeltek kifogást. A magyar irodavezető emlékeztetett arra, hogy a szervezet elsőként vetette fel egy ilyen adó lehetőségét a G20 csoport számára. A bankok fenntartható és nem torzító módon történő megadóztatásával nincs baj. Azonban ha túl nagy terhet tesznek a pénzügyi szektorra, az lefojthatja a gazdaságot.

Az IMF nem tud róla, hogy a kormány az energiaszektorra, illetve az infokommunikációs cégekre is extraadót vetne. Az átmeneti időre bevezetett, ad hoc adók azonban Ivaschenko szerint nem jelentenek jó megoldást hosszú távra.

Azt mondta, hogy a mostani hitelszerződés október elején lejár, ettől függetlenül az Orbán-kormány egyeztetést kezdeményezhet egy újabb megállapodásról, de erről eddig szó sem volt a megbeszéléseken, mivel először a jelenlegi kérdéseket kell megoldani. Az IMF nyitott marad az együttműködésre bármilyen szinten – beleértve a technikai segítségnyújtást – tette hozzá a budapesti irodavezető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik