Gazdaság

300 milliárdos infrastruktúra-fejlesztést vállal a kormány a Mini-Dubajjal kapcsolatban

300 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztést vállal a kormány az 1900 milliárd forintos, Mini-Dubajnak nevezett beruházásban Rákosrendezőn – derül ki abból a megállapodás-tervezetből, amelyet a Hvg.hu vett észre a kormány honlapján. A projektet egy, az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektető építi.

A tervezet szerint a kormány vállalja, hogy a területet közbeszerzés vagy pályáztatás nélkül eladja az Egyesült Arab Emírségek által kijelölt és 5 milliárd euró, azaz 1900 milliárd forint értékben befektető beruházónak, azzal stratégiai együttműködési megállapodást köt, és a projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősíti.

A kormány ezen felül vállalja, hogy a projekt megvalósításához szükséges állami infrastrukturális fejlesztéseket, például gyalogos felüljárót, vasút feletti közúti felüljárót, a vasúti pálya fejlesztését és az 1-es metró meghosszabbítását vállalja, és ehhez 800 millió euró, azaz több mint 300 milliárd forint forrást biztosít. Arra is ígéretet tesz, hogy a reptéri gyorsvasút jövőbeni fejlesztése esetén közvetlen kapcsolatot biztosít a projektben létrehozott vasútállomás és a repülőtér között és törekszik arra, hogy a fejlesztések 5 százalékos áfakulccsal valósulhassanak meg.

Korábbi értesülések szerint egy dubaji üzletember, Mohamed Alabbar már bejelentkezett a projektre a kormánynál. Alabbar építette a világ legmagasabb és Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik