Gazdaság

Transparency International: Mészáros Lőrinc az új tenderbajnok

Vörös Szilárd
Vörös Szilárd

Mint a Transparency International (TI) Magyarország írja, Tenderbajnok projektjének célja, hogy nyilvánosan elérhető információk – közbeszerzési, céginformációs és tulajdonosi adatok, valamint közhatalmi pozíciók és sajtómegjelenések – összekapcsolása révén nagyobb átláthatóságot teremtsenek a közpénzek elköltésének módjáról. A projekt két jelentős problémára hívja fel a figyelmet:

  • a közbeszerzési piac koncentrációjára és
  • az összeférhetetlenségek gyanújára.

Ez a két tényező nagyban befolyásolja a közbeszerzési verseny élénkségét, vagyis azt, hogy mely szereplők férnek hozzá kiemelkedő mértékben közbeszerzési megbízásokhoz, és milyen előnyökhöz juthatnak egyéb pozícióikból fakadóan – írják összefoglalójukban.

A Tenderbajnokot 2023. májusában mutatta be a TI Magyarország. Új elemzésükben a friss, 2023. november 23-án közzétett második adatsor eredményeit összegezték. Az új adatsor révén több mint 2500 cégről és az általuk 2019 és 2021 között elnyert mintegy 34 ezer közbeszerzésről, valamint a nyertes cégek végső tulajdonosairól érhető el információ felületükön.

Figyelmeztető jelzésekkel (úgynevezett red flagekkel) jelölték azokat a vállalatokat és tulajdonosokat, amelyek és akik magas kockázatot jelentenek. A kockázati mutatók a legtöbb és legértékesebb közbeszerzést elnyert vállalatokra, az ilyen vállalatok végső tulajdonosainak koncentrációjára, nyereségükre, a végső tulajdonosok állami vagy önkormányzati szervezetekben betöltött pozícióira, valamint a sajtóemlítések számára vonatkoznak.

A végső tulajdonosok koncentrációjára vonatkozó kockázati mutató ebben a felmérésben is rámutatott a legszorosabb politikai kapcsolatokkal rendelkező két oligarcha kiemelkedő szerepére. Ugyanakkor az előző időszakhoz képest felcserélődött a sorrend:

  • Mészáros Lőrinc cégei a megelőző három évben a közbeszerzések összértékének 8,9 százalékát nyerték el, míg
  • Szíjj László érdekeltségei 6,6 százalékot.

Szíjj László Duna Aszfalt Zrt.-je nyerte el ezúttal is a legtöbb közbeszerzést, az eljárások értékét tekintve összesen mintegy 580 milliárd forint értékben. Két cég szorosan a nyomában járt: Kis-Szölgyémi Ferenc B+N Referencia Zrt.-je több mint 532 milliárd forintnyi közbeszerzéssel, és Mészáros Lőrinc V-Híd Zrt.-je 511 milliárd forintnyi megbízással. Az utóbbi vállalkozás a cégeknek adható összes figyelmeztető jelzést bezsebelte – jegyzik meg.

Azt is írják, hogy a kormányzó elittel szimbiózisban működő politikai vállalkozók mellett az adatok számos, „radar
alatti” szereplő jelentőségére és közhatalmi összefonódásra is rávilágítanak. Elemzésük szerint

  • a vizsgált tulajdonosok 2 százaléka (127 személy) legalább egy közhivatalt tölt vagy töltött be.

A Tenderbajnok ugyan kizárólag a tényleges tulajdonosok koncentrációját és közhatalmi kapcsolatait összegzi, elemzésükben azonban jelentőségük és a közpénzek elköltésének átláthatóságára gyakorolt negatív hatásuk miatt kitérnek a magántőkealapok közbeszerzéseket elnyerő érdekeltségeire is. Azzal ugyanis, hogy a magántőkealapok közbeszerzéseket nyernek el, nem teljesül az Alaptörvény 38. cikkének (4) bekezdésében, valamint a 39. cikk (2) bekezdésében foglalt követelmény, miszerint a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni – fejtették ki.

A vizsgált vállalkozások közül 22 cégben 15 magántőkealap volt közvetve vagy közvetlenül tulajdonos 2022-ben. A magántőkealapok által tulajdonolt vállalkozások összesen 608 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket, amely összeg az összes vizsgált tender értékének 4,8 százalékát teszi ki. A magántőkealapok kezelői között az Orbán
Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cégek is feltűnnek a tulajdonosi adatokban
nevesített oligarchák mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik