Bankválságot legutóbb 2008-ban látott a világ, és azt gondoltuk, a szabályozás annyit szigorodott azóta, hogy nem fordulhatnak elő újabb bankcsődök. Most viszont Amerikában a Silicon Valley Bank és a Signature Bank is csődbe ment, és a Credit Suisse-t is ki kellett menteni, sőt egy pillanatig a Deutsche Banknál is rezgett a léc. Mi volt ennek az oka?
A 2008 és a mostani időszak közötti nagy különbség, hogy akkor az Egyesült Államokból kiindulva egy rendszerszintű bankválság söpört végig az egész világon. Eszközoldalon – a kockázatos másodlagos jelzáloghiteleken keresztül – számos bank össze volt kötve, amelyek így megfertőzték egymást. Bizalmi válság alakult ki, ami likviditási válságot, „lefagyást” okozott a nemzetközi bankpiacon is. Most viszont egyedi eseteket látunk: az idei év nem 2008! Amerikában az alapvető problémát az okozta, hogy fellazították a szabályozói követelményeket, köztük azokat, amelyek a likviditásra vonatkoznak. A Silicon Valley Bank (SVB) emiatt jóval több állampapírt, kötvényt tudott vásárolni következmények nélkül, mint ami egy európai, s ezen belül egy magyar banknak megengedett. Amikor a betétesek ki akarták venni a pénzüket, az SVB – gyorsan mozdítható pénztartalék hiányában – ezeket a hosszú lejáratú állampapírokat csak veszteséggel tudta eladni. Ez felgyorsította a negatív folyamatokat, és végül a bank eljutott arra a szintre, hogy nem tudta már magát finanszírozni és a betétesek kifizetési igényeit kielégíteni.
A Credit Suisse-nél ilyen nem volt.
A Credit Suisse a likviditásra, az eszközminőségre, a koncentrációra vonatkozó alapvető szabályokat betartotta. A vesztét alapvetően a korábbi időszakból eredő reputációs problémák okozták. A bankot „rossz fiúnak” tartották a piacon, miután az elmúlt három-négy évben botrány botrányt követett nála. Mozambikban volt egy problémás esete, a Greensill-ügyben is benne volt, pénzmosási és felügyeleti jelentési nehézségek is voltak a banknál. Emiatt azt gondolta a piac, hogy a következő bank, amelyikkel gond adódhat, a Credit Suisse lehet. Amikor pedig megkérdezték a tulajdonosokat, hogy ha kellene, tennének-e további tőkét a bankba, akkor nem mondtak erre egyértelműen igent. Ez felerősítette a bizalmatlanságot a bank iránt, s így végül be kellett avatkozni. Hasonló negatív hírverés támadt a Deutsche Bank körül is, csakhogy e hitelintézet teljesítménye az elmúlt három évben sokat javult, stabil a menedzsment, az eredmények, fő mutatószámok javulnak.
Magyarországon mi a helyzet? Mit tud tenni az MNB annak érdekében, hogy ne forduljanak elő hasonló történetek?
A 2008-as válság tanulságaként a korábbinál sokkal szigorúbb szabályozói, felügyelési követelmények születtek. 2013 óta, mióta a pénzügyi felügyelés a jegybankhoz került, szigorúan elvárjuk a különböző mutatószámoknak való megfelelést, nem engedjük, hogy bármelyik piaci szereplő felpuhítsa ezeket. Ha valahol kockázatot látunk, azonnal kezeljük.
A mostani külföldi bankválságoknak nincs közvetlen hatása a magyar bankrendszerben.
A magyar hitelintézeteknek, sőt, az egyéb felügyelt szektorainknak sincs érdemi kapcsolatuk sem e problémás piacokkal, sem az érintett pénzügyi cégekkel, működésük pedig sokkal egészségesebb.
Bankcsődök így is előfordulnak, például tavaly a Sberbank esetében, amelynél az osztrák anyacég orosz anyacégével voltak gondok, de a hatását Magyarországon is megérezte a bank. Magyarországon több hitelintézet van külföldi tulajdonban, mi történik, ha ezek anyacége megroggyan?
Ha a nemzetközi pénzügyi piacokon bármilyen problémás jelet látunk, mi rögtön áttekintjük az itteni lehetséges hatásokat, és ha kell, a teendőket. A másik oldalról, a magyar bankok felől nézve a hazai piaci szereplők stabilan állnak mindkét alapvető mérőszámukat, a tőkét és a likviditást tekintve. A magyar bankrendszer tőkéje ma 6500 milliárd forint, a tőkemegfelelési mutató több mint 18 százalék, messze az elvárt szabályozói limit fölött áll. A likviditási megfelelési mutató az előírt 100 százalék helyett 168 százalék, és a bankrendszer likviditási tartalékának egy igen jelentős része (mintegy 8000 milliárd forint) azonnal, veszteség nélkül mozgósítható bankközi betét, amelynek meghatározó része ráadásul a jegybanknál elhelyezett betét. Mindez azért van így, mert a jegybank és a szabályozó hatóság az elmúlt évtizedben „elvégezte a házi feladatát”, szigorított a banki szabályozói elvárásokon. Miközben Amerikában a szabályok felhígítása, Svájcban pedig a bizalmi válság okozott kockázatot, e korábbi lépéseknek köszönhetően itthon semmi ilyesmivel nem kell számolni.
Ha mégis megtörténne egy nagybank csődje, akkor mi történne, mit tudna tenni a jegybank?
Van forgatókönyvünk arra az esetre, ha bajba kerülne egy bank. Ráadásul – a másfél évtizeddel ezelőtti válság tanulságaként – részletes szanálási keretrendszer jött létre, és az akkorihoz képest megnőtt a betétbiztosítás összege is. Ezek alkalmazása helyett viszont itthon most egy biztonságos bankrendszer előnyeit élvezheti a piac és az ügyfelek. Válságok idején viszont azonnal cselekedni kell a felügyelő hatóságnak, mint történt ez a Credit Suisse problémájánál is.
Ott a svájci jegybank ezt végül megoldotta.
Így van. Ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag piaci megoldás született. Nem gondolnám, hogy e megoldást ott is egyetlen éjszaka találták ki, nagyvonalakban valamilyen forgatókönyv ott is létezett már ilyen esetekre. Valamennyi felügyelet modellezi azt, hogy milyen kockázat, kihívás merülhet fel az egyes szereplőknél, s ezeket hogyan kell megelőzni, kezelni.
Tehát most nem fordulhatna elő olyan helyzet, mint 2008-ban, amikor a Fed elengedte a Lehman Brothers kezét?
Nem. Itt van például a magyarországi Sberbank esete is, amely külső ok miatt, az orosz-ukrán háború nehezen modellezhető, váratlan eseménye nyomán pattant ki. Mégis sikerült olyan döntéseket hozni, amelynek eredményeként a hazai betéteseket nem érte kár, száz százalékban vissza tudták kapni a pénzüket.
Sőt, még a bankok is az Országos Betétbiztosítási Alapnak adott pénzüket.
Így van. Egyes sajtóorgánumokban már az merült fel, hogy akkor valószínűleg nem is volt baj a bankkal, miért kellett egyáltalán beavatkozni? Ezt a tévhitet szeretném határozottan cáfolni. A hazai Sberbanknak kezdetben likviditási problémája volt a háború és az ahhoz kapcsolódó szankciók miatt, de aztán az osztrák anyabank engedélyét felfüggesztették az ottani hatóságok, ahol a magyar leánybanknak volt egy befagyott bankbetétje, ami így tőkeproblémát okozott. Likviditási segítséget ebben a helyzetben nem tudott kapni. Ha ebben a helyzetben nyitva tartottuk volna a bankot, megrohanták volna a betétesek, és nem tudott volna mindenki hozzájutni a betétjéhez. Az osztrák betét visszaszerzésével, körültekintő végelszámolói munkával viszont időben eltolva ugyan, de mindenki megkapta a pénzét.
A magyarországi bankrendszer eléggé speciális, kissé olyan, mintha a kormány „kihelyezett szociális hivatala” lenne. Rengeteg támogatott hitelt közvetít, ezeknek a kamatát az állam fizeti, amely így növeli a bankok bevételét. A másik kezével pedig hatalmas extra terheket ró a bankokra különadók, kamatstop és más intézkedések formájában. Ebben mekkora kockázatot lát az MNB? Mi vár a bankokra, ha például eltűnnek a támogatott hitelek, amelyek több száz milliárd forint bevételt hoznak, vagy tovább nőnek az extra terhek?
Tévedés azt hinni, hogy csak támogatott hitelekből áll a bankok tevékenysége. Bár természetesen ez kormányzati döntés, de ha netán megváltozna az ilyen konstrukciók aránya, az nyilvánvalóan alkalmazkodási kényszert jelentene a bankok, illetve az érintett vállalatok számára is, de ez a fajta rugalmasság benne van a rendszerben. Mindez tehát nem okozna jelentős banki problémát.
Milyen következményekkel járna az olyan intézkedések kivezetése, mint a kamatstop vagy a moratóriumok?
A törlesztési moratórium kapcsán az MNB folyamatosan hangsúlyozta, hogy az vegye igénybe, akinek tényleg szüksége van rá. Most azt látjuk, hogy ennek lejártát követően a hitelüket nem fizető ügyfelek aránya csak minimálisan nőtt, a teljes érintett lakossági hitelállományra vetítve továbbra is 5 százalék körül maradt, ami egészséges érték. A bankok megtalálták a problémás ügyfeleket, kezelik szerződéseiket, és megfelelően céltartalékolták is a veszélyben lévő hiteleket. A magyar jelzáloghitel-állomány 80 százaléka emellett fix kamatozású, vagyis a törlesztőrészletek minimum 5-10 év alatt változhatnak csak. Kellően hosszú idejük van tehát az ügyfeleknek felkészülni az esetleges kamatváltozásra, netán a törlesztőrészlet emelkedésére. Ráadásul az elmúlt években jelentős béremelkedés is történt, aminek köszönhetően sokan várhatóan könnyebben tudják majd fizetni a magasabb törlesztőket. Az is csökkenti a kockázatot, hogy 2015 óta él az MNB által életbe léptetett jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó szabály, ami gátat szabott az ügyfelek túlzott eladósodásának.
Mennyibe kerül most a bankoknak a kamatstop és a többi extrateher?
Ez kétségtelenül pluszteher a bankszektor számára, ők ezzel járulnak hozzá a közös teherviseléshez. De azért ne feledjük, hogy a bankok tőkére vetített nyeresége tavaly körülbelül tíz százalékos volt, ami megegyezik az EU átlagával, vagyis nem zártak rossz évet.
Hogyan látja az MNB, meddig fokozhatók még biztonságosan ezek a terhek? Kikéri a kormány a jegybank véleményét, amikor ezeket az intézkedéseket hozza?
Egyeztetünk a fontos kérdésekről a kormányzattal, s természetesen előfordulhat olykor, hogy máshogy látunk egyes kérdéseket. Abban mindenki egyetért, hogy Magyarország számára érték, hogy a pénzügyi rendszer stabil lábakon áll, s ezt egyebek közt a hitelminősítők is elismerik. Ha ebben esetleg változást látnánk, azonnal beavatkoznánk.
Akár a kormány ellen is?
Nem valaki ellen, hanem együtt valamiért kellene egy ilyen helyzetben cselekednünk a szabályozói, törvényhozói oldallal. Közös érdek mindenki számára, hogy a pénzügyi rendszer stabil maradjon és biztos finanszírozói hátteret nyújtson a gazdaságnak.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter újabban a biztosítókat is elővette, a tavaly kivetett különadó jelentősen visszavetette a szektor nyereségét, a lakásbiztosításoknál is új szabályok léptek életbe. Ezeket az intézkedéseket hogyan látja az MNB?
Itt nincs elvi ellentét a kormány és a jegybank között. A biztosítási szektornak valóban dinamizálnia kell magát: igenis van mozgástér arra, hogy fejlesszék a szolgáltatásaikat, nagyobb hozzáadott értéket közvetítsenek a társadalom felé, növeljék a biztosítási piac jelenlétét a GDP-hez viszonyítva. Mindezeknél le vagyunk maradva számos uniós tagállamhoz képest. A lakásbiztosítási piac kapcsán mi is többször elmondtuk, hogy lanyha versenyt látunk, s pontosan a verseny ösztönzésére vezettük be az MFO-t, a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást. A mostani kormányzati szabályozás ezt erősíti tovább azzal, hogy a lakásbiztosítási szerződéseknél évente egyszer megteremt egy kampányszerű újrakötési időszakot, kicsit hasonlót ahhoz, amely régebben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál is volt.
A többi felügyelt szektorban látnak-e kockázatokat? Melyek ezek?
Az egyéb biztosítási üzletágakban például a casco piac élénkítésével lehetne fokozni a versenyt és a lefedettséget. Itt és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál A mezőgazdasági biztosításoknál az aszálykárok kapcsán felmerült, mennyire tudják a biztosítók ezt a problémát kezelni, milyen áron képesek vállalni a kockázatokat. Itt akár valamilyen beavatkozásra is szükség lehet, nehogy a gazdák biztosítás nélkül maradjanak. Három kis növénybiztosító egyesületnél is intézkednünk kellett, mert a díjbevételüket, vagyonukat elvitte az aszály. Kettőnél felügyeleti biztos van kint, a harmadiknak pedig vissza kellett vonni a tevékenységi engedélyét.
A nagyobb biztosítókkal minden rendben van?
A nagy biztosítók tőkehelyzete a jelentős kockázatok ellenére sem rendült meg. A válságok tanulságaként korábban meghoztuk azt a döntést, hogy az uniós szavatoló tőkemegfelelési követelményen felül MNB ajánlásban írtunk elő további 50 százalékos tőkepuffert, a piaci volatilitások kezelésére. Ez az intézkedés most bizonyította igazán létjogosultságát. A kötvényhozamok emelkedése, s így a korábbiak árfolyamának leértékelődése ugyanis a többi hatással együtt általánosan csökkentette a tőkemegfelelést a biztosítóknál. A tőkepuffer mellett egyes szereplők tőkefeltöltéssel is éltek. A nyugdíjpénztáraknál a legnagyobb probléma, hogy van egy hiányzó generáció, a mostani huszonéveseket, harmincasokat nem tudja megszólítani a szektor. Hosszútávú kockázatot jelent, hogy ha a mostani negyvenesek nyugdíjba vonulnak, hogyan fog működni ez az intézményrendszer. Rövidtávon pedig az a kockázat, hogy tavaly rossz hozamokat láttak a pénztártagok, és ez elbizonytalaníthatja őket. Fontos azonban látni, hogy a nyugdíjcélú előtakarékosság hosszútávú befektetés, nem racionális ilyen mélyponton realizálni a veszteségeket és elveszíteni a korrekció lehetőségét. Az egészségpénztári szektorban lévő lehetőségeket pedig jobban ki lehetne használni. Az MNB hosszabb ideje javasolja, hogy kezeljük együtt ezt a két pénztári szektort.
Ezek lennének a jóléti alapok. Mi az oka annak, hogy nem megy át ez a terv a szabályozókon?
Rendszeresen egyeztetünk mi is és a pénztári érdekképviselet is a jogszabályalkotóval, amely az utóbbi időben megkezdte a szektor helyzetének tüzetes áttekintését. Mi a kiadványainkban napirenden tartjuk a témát, elmondjuk, hogy jó ötlet, kiaknázatlan lehetőség a fiatalok számára összekapcsolni a nyugdíj, egészségügyi, illetve akár a lakáscélokat. Ráadásul nincs jóléti fejlett ország érdemi intézményi befektetői háttér nélkül, márpedig a nyugdíjpénztárak, biztosítók is komoly állampapír-vásárlók.
A bankoknál vannak-e olyan területek, amelyeken élénkebb versenyt vár az MNB? A vállalati piacon valóban vérre megy a verseny, de a lakosságin mintha nem lenne ekkora tülekedés az ügyfelekért. Az MNB hogy látja ezt?
A minősített fogyasztóbarát lakáshitel és a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsön rendszerét is éppen azért alkottuk meg, mert úgy éreztük, volna helye a verseny élénkítésének, az ügyfelek kedvezőbb, gyorsabb és olcsóbb kiszolgálásának. A betéti oldalon is azt látjuk, hogy
miközben a kamatemeléseket a bankok a hiteleknél gyorsan érvényesítik, a betéti oldalon ezt sokkal lanyhábban vagy egyáltalán nem követték.
Ez jó jövedelmezőséget biztosít a bankszektornak, hosszútávon viszont nem tartható fenn.
Az ATM-ekről szóló rendelet sokakat meglepett. Mi a célja az MNB-nek ezzel, hogy emelkedjen az ATM-ek száma, ne zárjanak be annyi fiókot?
Az a cél, hogy Magyarországon ne legyenek olyan régiók, területek, ahol semmilyen szintű pénzügyi kiszolgálás sincs jelen. Tudjuk, hogy a bankoknak ez költséget jelent, de az ügyfélérdekek védelmében meg kell találni az optimális középutat.
Hogyan áll most a csomagdíjas bankszámlák ügye, amelyeket szintén évek óta próbál elterjeszteni az MNB? Van előrelépés ebben?
Változatlanul meg vagyunk győződve, hogy a bankoknak nem egyenként, minden műveletért kellene díjat felszámítaniuk az ügyfeleknek, hanem az azok havi tranzakcióinak számától független havi csomagdíjas számlakonstrukciókat kellene kínálni. Ennek felgyorsítására vizsgáljuk azt is, hogy lehetőség volna-e egy minősített fogyasztóbarát számlatermék kialakítására. Itt azonban körültekintően kell eljárnunk, hiszen a bankoknak nem kötelező minősített terméket kínálni. Olyan konstrukciót pedig nem érdemes bevezetni, amely nem terjedne el, esetleg mégsem annyira fogyasztóbarát, nem vonzó az árazása.
A tranzakciós illeték mennyire kerékkötője egy ilyen minősített számlacsomagnak?
A természetes személy számlájáról kezdeményezett átutalások 20 ezer forintig eddig is illetékmentesek voltak, a kivételek köre 2022. novemberében tovább bővült az egységes adatbeviteli megoldással, a QR kóddal és a fizetési kérelemmel kezdeményezett átutalásokkal. A fogyasztók által kezdeményezett átutalások nagyobb része tehát illetékmentes, és ez nagy mértékben elő fogja segíteni az elterjedését a bolti vásárlásokban. A csomag árazásnál persze lehet hatása, és ez nem könnyíti meg, hogy a csomagáras termékek egyáltalán elinduljanak. A fogyasztóbarát termékek ugyanakkor nemcsak erről szólnak, hanem az ügyfelek eddiginél gyorsabb, digitális alapú, zöld és családbarát kiszolgálásáról is.
