Gazdaság

Nem kevésbe kerülhetett, ha valaki spórolni akart a rezsicsökkentés csökkentése miatt

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI

A rezsicsökkentés csökkentése főleg a családi házban élőket érinti, de a társasházban lakóknak is megnőhet a számlájuk. Négy különböző családot kértünk meg, mondják el, kell-e piaci árat fizetniük, illetve mit tettek azért, hogy ne kelljen vagy kevesebbet kelljen. Elbeszélésük alapján nem kevésbe kerülhet, ha valaki alternatív fűtési mód telepítésével akar spórolni.

Megvették a kályhát meg a fát, hogy spóroljanak a gázzal

Péter és felesége otthonról dolgozik, háromszintes családi házban élnek. A gyerekeik már önállóak, a velük lakó nagymama pedig a közelmúltban halt meg. Amikor nyáron meghallották, hogy a gázért az átlagfogyasztás felett hét és félszeres árat kell fizetni (101 forint helyett 747 forintot), azonnal léptek. Még a nagy áremelkedések előtt, a nyár közepén vettek egy vegyes tüzelésű kályhát, hozzá fát, mert arra gondoltak, ezzel faragnák le a korábbi, mintegy évi 5000 köbméteres gázfogyasztásukat valahogy a kedvezményes mennyiség, 1729 köbméter közelébe. A kályha 420 ezer forintba került, 60 mázsa fát vásároltak, ami szállítással együtt 450 ezer forint körüli árban volt. A kályhát Péter kötötte be (ért hozzá), de így is volt még úgy 450 ezer forint költségük (szállítás, alkatrészek, stb.). Vagyis mintegy 1,3 millió forintot költöttek arra, hogy spórolni tudjanak a gázzal.

Azt a nyáron még nem tudták, hogy ősztől lehetőség lesz a többgenerációs családi házaknál a fogyasztás többszörözésére. Mivel a kétgenerációs házra októbertől megkapták a családi fogyasztói közösség státuszt, így már majdnem dupla mennyiségű gázt fogyaszthatnak rezsicsökkentett áron, azaz nagyjából 3400 köbmétert. Mivel a gáznál szabályozni tudják, melyik szintet fűtsék, hétköznap gázt használnak, és csak azt a szintet fűtik, ahol éppen tartózkodnak. Munkaidőben a földszintet, ahol dolgoznak, este pedig, mielőtt felmennek a hálóba, ott is befűtenek kicsit. A nagymama megüresedett lakrészén pedig csak minimálisan fűtenek. Így jelentősen kevesebb a gázfogyasztásuk, mint korábban. Hétvégén pedig, amikor jönnek a gyerekek is, akkor az egész házat fával fűtik be.

Úgy számolnak, hogy a nyáron megvásárolt fa két évre lesz elég, a gáznál pedig be fognak férni a dupla kedvezményes mennyiségbe. Ezt figyelik is majd. Ha nem kapták volna meg a dupla rezsicsökkentett mennyiséget, és ha nem csökkentik a fogyasztásukat, akkor mintegy 2,1 millió forinttal nőtt volna a korábbiakhoz képest a gázszámlájuk. Az 1,3 milliós beruházás ugyan nem hiányzott nekik, de örülnek, hogy a 2,1 milliós pluszköltséget megússzák.

Klímával is igyekeztek lefaragni a gázfogyasztást

Károlyék kétgenerációs családi házban laknak, a nagyszülők különálló lakrészben külön gázkazánnal. Gázból összességében mintegy negyedével használtak többet az előző évben, mint a rezsicsökkentés csökkentése után meghatározott, 1729 köbméteres éves kedvezményes mennyiség. A túlfogyasztás pár százezer forintba került volna, és nem akarták kifizetni.

Nemigen tudták volna mérsékelni a gázfogyasztásukat, mert a saját részükön már korábban is takarékoskodtak – inkább felvettek három pulóvert, minthogy folyamatosan menjen a kazán. Károly szüleinél sem volt járható a fogyasztás csökkentése, mert az idős pár nagyon fázós, 24–25 fokra állítják be a termosztátot, és ennél nem is akartak lejjebb menni.

Amikor meghallották a rezsiemelés hírét, összeült a családi kupaktanács. Nyárra teljesen kiiktatták a gázt (elektromos tűzhellyel, illetve elektromos vízmelegítős csaptelepekkel), ami cirka 270 ezer forintba került (a beszerelést Károly végezte). Ez részükről azért is tűnt logikus lépésnek, mert van napelemük, ami kicsit túltermelésben volt, vagyis belefért, hogy növeljék az áramfogyasztásukat, hogy a gázfogyasztást mérsékeljék.

Elhatározták még, hogy a gázfűtést kicsivel lejjebb tekerik, és kiegészítésként hűtő-fűtő klímákat vásároltak, amelyekre szereléssel együtt 1,4 millió forintot költöttek. A saját részükön most a gázzal csak körülbelül 18–19 fokot tartanak. Azokban a helyiségekben pedig, ahol éppen tartózkodnak, dolgoznak, megy a klíma 21 fokra beállítva. Károly szüleinél nem sikerült ezt a rendet meghonosítani, szóval náluk végül is a megszokott gázfűtést használják, nyáron azonban nekik is jól jöhet, hogy hűteni tudják a lakást.

Varga Jennifer / 24.hu

Ősszel ők is megigényelték, és októbertől meg is kapták a családi fogyasztói közösségi státuszt. Így ha nem lépték volna meg a beruházásokat, nem csökkentették volna a gázfogyasztásukat, akkor is rezsicsökkentett áron kapnák a gázt továbbra is. Károly felesége emiatt mérges, hiszen, ha a kormány rögtön közölte volna, hogy megduplázhatják majd a kedvezményes gáz mennyiségét, nem költenek el majdnem 1,7 millió forintot arra, hogy mérsékeljék a gázfogyasztásukat.

Most az aggasztja őket, hogy ha 2024-től valóban havi szaldós elszámolás lesz a napelemnél, akkor annál is lesz veszteségük. Hiszen nyáron biztosan nem fognak annyit fogyasztani, mint amennyit termelnek, a különbözetet pedig csak igen nyomott áron számolja el a szolgáltató. Télen viszont biztosan többet fogyasztanak, mint amennyit termelnek, azt meg külön kifizethetik majd. Holott, amikor a sajáterős beruházást két éve meglépték, az volt a cél, hogy a villanyszámlától örökre megszabaduljanak.

Társasházi kelepce

Józsefék úgy vélik, a családi fogyasztói közösségről szóló rendelet elkészítése során valószínűleg nem gondoltak arra, hogy olyan fűtési megoldás is van, mint az övék. Egy nyolclakásos társasházban van a család mindhárom lakása. Ezeket külön-külön albetétként, lakásként tartják nyilván a földhivatalnál, van külön bejáratuk, mindenben megfelelnek az önálló lakás követelményének. A gond most az, hogy a három lakásnak közös kazánja van, aminek a fogyasztását az egyik lakás gázórájáról mérik, nem pedig a társasház közös mérőjéről, mert olyan nincs.

  • Mivel a gázóra hivatalosan az egyik lakás fogyasztását méri, és nem a társasházét, a társasházi kedvezmény nem érvényes rájuk.
  • A családi fogyasztói közösséges kedvezményt pedig azért nem vehetik igénybe, mert társasházban vannak a lakások, így a jegyző nem állíthat ki igazolást.
  • Tehát fizethetik egy gázmérőről a 3 lakás fogyasztását úgy, hogy csak egy lakásnyi kedvezményt tudnak érvényesíteni.

Ez forintosítva azt jelenti, hogy míg az augusztusi rezsiváltozás előtt éves átalányelszámolást alkalmazva havi 52 ezer forint volt a gázszámla a három lakásra, most 250 ezer forint, tehát az ötszörösére nőtt. Alternatív, olcsóbb fűtési megoldást nem tudnak alkalmazni, ezért a fűtési hőmérsékletet állították alacsonyabbra. Ez persze nem jelent most csökkenést a számlákban, legfeljebb majd egy év múlva kaphatnak vissza valamennyit, a végszámla alapján. József szerint amennyiben érvényesíteni tudnák a három lakásra vonatkozó átlagfogyasztásra számított kedvezményes mennyiséget, akkor visszatérhetnének a havi 50 ezres kategóriába.

Ügyükkel megkerestek több fórumot is annak érdekében, hogy panaszuk eljuthasson a jogszabály-értelemzésben, -kiegészítésben illetékes helyekre. A kerületi önkormányzat továbbította kérdésüket, ami alapján egy, a jogszabály alkotásában résztvevő személytől olyan választ kaptak, hogy értelmezésében járna nekik a háromszoros kedvezmény. Most ezt az értelmezést továbbították az MVM-hez, ahonnan még várják a választ.

Fával gázzal, spórolósan

Aranka 80 éves, megözvegyült, egyedül él a két és félszobás családi házban, amiben férjével felnevelték a gyerekeiket. Igyekszik takarékoskodni – vegyes tüzelésű kazánja van, amit gázzal, illetve fával szokott használni.

A gázt július közepén olvasták le nála, 4777 köbmétert mutatott akkor az óra, most pedig 5181 köbméteren áll, azaz 404 köbméter fogyott a leolvasás óta. Ez öt hónap alatt az éves kedvezményes mennyiség (1729 köbméter) kevesebb, mint negyede. Igaz, még hátravan a tél nagyobbik fele. De ha a továbbiakban is így fogyaszt, elvileg rezsicsökkentett áron megúszhatja a gázszámlát. Átalányban havi 58 köbmétert számláznak neki – ezt nézve viszont az eddigi fogyasztás majdnem az 1,4-szerese annak, mint amennyit számláztak. Szóval nem kizárt, hogy az éves elszámolásnál lesz plusz fizetnivalója, remélhetőleg csak rezsicsökkentett áron.

Tavaly havi 143 köbmétert számláztak neki havonta, de annál jóval kevesebbet fogyasztott gázból, ezért ment le a havi átalánya most 58 köbméterre. Azt is mondta, hogy tavaly télen többet fűtött fával, mint az idén – most már kicsit nehéznek érzi a fa lehordását a pincébe, a begyújtást, a leégett fa pótlását, ezért gyakrabban használ gázt.

Nappal 20 fokra állítja be a nagyszobában a termosztátot, mert megfigyelése szerint a konyhában, ahol többnyire tartózkodik, akkor van 22 fok körüli hőmérséklet a hőmérő alapján. Ezt kellemesnek tartja. Éjszakára pedig 18 fokra állítja be a termosztátot, amikor gázzal fűt, és jól betakarózik. Fája most a kertjéből, illetve a gyerekei kertjéből van, a gyümölcsfákról levágott ágakból, kiöregedett kivágott fákból, szóval idén ez nem került neki pénzbe. Igaz, egész télen nem is tartana ki, de így a gázfűtéssel kombinálva elég lesz szerinte. Lánya tanácsára ő is nézegetni fogja, hogy a gázzal beleférjen a kedvezményes mennyiségbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik