Gazdaság

Még a korábbinál is kevesebbet kaphat az áramért, aki a családi háza tetején túltermel a napelemmel

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Meglepő áramszámlát kaphatnak, akik túltermelésbe estek a napelemmel. Mindez összefügg a rezsicsökkentéssel.

Egyik olvasónknak tavaly szeptember elsejétől kezdett üzemelni a családi háza tetejére felszereltetett napelem. Szeptember közepén van az éves elszámolása, és úgy esett, hogy tavaly rögtön az első fél hónapban túltermelésben volt 83 kilowattórával, így visszaigényelhette a megtermelt áram árát.

Ekkor a leszámlázott villamos energia árán belül nettó 13,17 forint volt maga az áram ára az Elmű Hálózati Kft. területén (ahol az olvasó lakik), és nettó 16,387 forint volt a rendszerhasználati díj. Így 1 kilowattóra áram bruttó 37,537 forintba került áfával, ennyit számlázott a lakossági fogyasztónak a szolgáltató. Ehhez még hozzájött a rendszerhasználati díj részét képező elosztói alapdíj, fix havi nettó 120,5 forint, havi bruttó 154 forint, amit akkor is kell fizetni, ha a fogyasztás nulla. Vagyis akkor is kell fizetni, ha a napelemmel többet termeltünk, mint amennyit fogyasztottunk, így a számlázott fogyasztásunk nulla.

A szabály az, hogy aki a napelemmel betermel (így nevezik szakszóval, amikor valaki több áramot termelt a napelemmel, mint amennyit elfogyasztott), az csak a tényleges áramárat igényelheti vissza – nettóban. Ráadásul, mivel ez jövedelemnek számít, az szja-val csökkentve. Vagyis tavaly csak nettó 13,17 forint járt vissza kilowattóránként, ami 83 kilowattórára nettó 1093 forintot jelentett. Mínusz 15 százalék szja.

Frissítünk!

A betáplálási többletből származó összegből az MVM Next levonja az szja-előleget és csak a fennmaradó összeget fizeti meg az ügyfélnek – tájékoztatott minket az MVM. Ami azért érdekes, mert a NAV weboldalán viszont az a tájékoztatás szerepel, az szaj-törvény alapján, hogy 2021. június 10-e óta adómentes a háztartási kiserőművekkel termelt bevétel, legfeljebb évi 12 ezer kWh-ig, ha a csatlakozási teljesítmény nem haladja meg az 50 kilovoltampert (kVA).

Amikor erre hivatkozva visszakérdeztünk, az MVM azt írta, hogy a hivatkozott „Nyilatkozat és kifizetési kérelem HMKE betermelés elszámolásához” elnevezésű aktuálisan használt dokumentumban már nem szerepel az a rész, amely szerint az adóelőleget levonná az MVM, illetve amely alapján adóelőleg-nyilatkozatot is szükséges lenne beküldeni. (A friss, szeptember 20-ai számlán az szerepelt, hogy az adóelőleggel csökkentett összeg átutalását lehet kérni az MVM-től, mellékeleik az adóelőleg-nyilatkozatot. Ám utóbbi nem volt a számla mellett.)

Az MVM ekkor már azt írta, hogy a jelenlegi szabályoknak megfelelően csak a 12 000 kWh-t meghaladó betáplálási mennyiség esetén számít szja-kötelesnek a jövedelem, ez alatt pedig adómentes. Azoknál az ügyfeleknél, akik nem érik el ezt a határt, természetesen nem von le szja-t az MVM Next.

Ehhez képest eléggé meglepte olvasónkat az idén szeptemberben megkapott számla, amely alapján tovább olvadt az általa megtermelt áramra a visszaigényelhető pénz. Az egy év alatt összesen 252 kilowattóra túltermelése lett – ha a korábbi szorzóval számolunk (13,17), akkor erre 3319 forintot igényelhetett volna vissza. Csakhogy a számlán háromféle árral számolták a túltermelését – egyre csökkenő árakkal az alábbiak szerint:

  • 2021. szeptember–2022. június: nettó 13,17 forint/kilowattóra,
  • 2022. július: nettó 6,15 forint/kilowattóra,
  • 2022. augusztus–szeptember: nettó 5,11 kilowattóra.

Így aztán mindössze 2931 forintot igényelhet vissza, nem 3319 forintot. Igaz, csak pár száz forint különbségről van szó, de azért mégiscsak bosszantó.

A tényleges áramárcsökkenés oka – mint írtuk – az, hogy idén júniusban és júliusban is megemelték a rendszerhasználati díjakat. De mivel a rezsicsökkentett ár nem emelkedhetett, ezért miközben a rezsicsökkentett áron belül emelkedett a rendszerhasználati díj, csökkent a tényleges áramdíj, a fenti felsorolásnak megfelelően.

Kapcsolódó
Az MVM 15 forintért veszi az áramot, a lakosságnak 5 forintért adja, miközben épp emelkedik a rezsi
A villamosenergia árán belül nemrég a felére csökkent az áramár, miközben 3,5-szeresére növelték az elosztói díjat. Mészáros Lőrinc egy ideje épp a rendszerhasználati díjakban érdekelt.

Így, aki a napelemével a felhasználtnál többet termel, annak ezen az egyre alacsonyabb áramáron számolják el a betermelését. És minél nagyobb a többlettermelés, összességében annál nagyobb veszteséggel termeli az áramot az országnak a napelemet használó polgár, miközben az energia piaci ára egyre emelkedik. Ugyanolyan áramot termel most is, mint tavaly, amikor még majdnem háromszor annyit fizettek neki érte, mint idén augusztustól. Más oldalról közelítve, most már csak a lakosság által fizetendő rezsicsökkentett bruttó ár kevesebb mint hetedét igényelheti vissza a napelemes, ha túltermelt. A bruttó lakossági piaci árhoz képest pedig (70 forint) kevesebb mint az ár tizennegyed részéért termelik a fölös áramot.

Mivel a napelem telepítése nem olcsó mulatság, mindig is azt tanácsolták a hozzáértők, hogy a fogyasztáshoz méretezzék a napelemet, hogy ne legyen túltermelés. Ez a szabály idén július és augusztus óta az eddigieknél is aktuálisabbnak tűnik. Főleg, ha esetleg még tovább emelik a rendszerhasználati díjakat, és még tovább olvad maga az áramár.

Arról is írtunk, hogy a szakértő szerint azért kellett emelni a rendszerhasználati díjakat, mert többe kerül az energiahálózatok működtetése az elszálló áram- és gázárak miatt.

Kapcsolódó
Rezsiszámlák: kiderült, miért nő durván a rendszerhasználati díj
Októbertől a gázszámlákon is látható lesz az emelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik