Gazdaság

Aznapi kiszállítás a Tescónál – magyar IT szakemberek segítségével

Tesco
Tesco
A Tesco aznapi kiszállítása nem csak az életedet könnyíti meg, de akár a szoftver fejlesztéséből is kiveheted a részedet.

A Tesco aznapi kiszállítása 2021 ősze óta elérhető Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is, ráadásul a teljes rendelésszámhoz képest az aznapi kiszállítások aránya már 8 százalékra emelkedett az indulása óta. Ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány az életünk számos területén okozott változást. Korábban sokan akár naponta betértek a boltba, a járvány alatt viszont egyre többen választották a házhoz szállításos megoldásokat. És ez az igény a pandémia lecsengésével is megmaradt.

„Az aznapi kiszállítás egy ideje már a terveink közt szerepelt, egyrészt mert anyacégünk, az egyesült királyságbeli Tesco is biztosítja ezt a szolgáltatást vásárlóinak, másrészt pedig az itthoni versenytársi környezet dinamikus változása egyértelművé tette számunkra a fejlődés irányát. A Covid alatt ugrásszerűen megnőtt az igény a friss élelmiszerek házhozszállítására is. A Tesco részéről egy természetes reakció volt, hogy megtartva a házhozszállítás szolgáltatás színvonalát, a megnövekedett vásárlói igényekre reagálva előáll egy olyan újítással, ami lehetővé teszi az aznapi kiszállítást” – mondja Koltai Eleonora, a Tesco közép-európai Online Development csapatának projektmenedzsere.

Az aznapi kiszállítást támogató szoftverek 90 százaléka a Tesco Technology saját fejlesztése. Ennek előnye, hogy több szabályozhatóságot és a vevők számára jobb megoldást jelent, mint egy létező technológia megvásárlása

– fejtette ki Kondás Győző, Technical Program menedzser.

Mi zajlik a háttérben és kik azok a pickerek?

Ami a vásárlás során csak kattintások sorozata a képernyőn, az a valóságban egy összetett háttérfolyamat eredménye. A háttérben már azelőtt rengeteg dolog történik, hogy valaki leadná a rendelését. A rendszer először több kulcs adatot ellenőriz: van-e elérhető szabad kapacitás a kiszállítás terén, hogy milyen címre rendel a vásárló, mennyi rendelés van már adott napra lefoglalva a rendszerben, és csak ezután mutat szabad idősávot a weboldal. A kiszállító autók kapacitását külön szakemberek elemzik és jelzik előre statisztikai alapon, például, hogy húsvétkor több rendelésre lehet számítani, mint máskor.

Tesco

„Az egyértelmű mindenki számára, hogy fontos a teherautók legjobb útvonalának kiszámítása, de abba talán már kevesen gondolnak bele, hogy a vevő helyett „bevásárló” kolléga, a bevásárlási asszisztens vagy “picker”  útját is megtervezzük, bonyolítva azzal, hogy egy-egy „picker” egy útja akár 3-6 rendelést is lefedhet. Hogyan kezeljük a helyettesítő termékeket? Milyen címekre kell extra időt rászámolni a távolságon túl a megközelíthetőséget is beleszámítva? Hogyan változtatja meg egy futóverseny miatti útlezárás a vállalható kiszállítások számát? Ilyen rejtett nehézségek teszik kihívássá az online rendelést” – mondja Kondás Győző.

A pickerek nagyjából 5-6 helyről szedik össze a termékeket: van a mélyhűtött, a hidegen tartott termék, az a termék, ami csak a bevásárlótérben található meg és olyan is amelyből a raktárban van nagyobb mennyiség. A termékek tárolási hőmérséklete alapján alapvetően több külön körutat tervez a rendszer – ezen felül megmutatja a pickereknek, mely termékek hol találhatók, és hogy milyen optimális sorrendben szedjék őket össze. „Az útvonaltervezésüket szétszedjük ezekre a kisebb típusokra és az alapján még tovább optimalizálunk” – teszi hozzá a szakember.

Tesco

Kondás Győző szerint minél kevesebb ideje van a bevásárlási folyamat végrehajtásával foglalkozó kollégáknak (sofőr, picker stb.) annál biztosabbnak és hatékonyabbnak kell lennie a szoftvernek.

Aznapi kiszállításnál egyszerűen kevesebb az idő, ezért minden perc, másodperc számít. A másnapi és az aznapi kiszállítás kb. úgy aránylik egymáshoz, mint az éves téligumi csere a Forma1-es kiállásokhoz.

És persze bármikor jöhet egy előre nem látott esemény: például, ha egy sofőr kiesik betegség miatt, akkor a folyamatot újra kell kalibrálni.

A legjobb lehetőség senior fejlesztőknek

Vannak olyan területek, amelyekben a magyar Tesco előbbre jár, mint az anyacég.

Az aznapi kiszállításban megelőzzük az Egyesült Királyságot, mert mi naponta háromszor indítjuk a furgonokat, ők csak kétszer. Ha a klasszikus otthoni bevásárlásról beszélünk, akkor viszont szeretnénk lecsökkenteni a rendelés elkészülésének és kiszállításának idejét.

– tette hozzá Kondás Győző.

A zökkenőmentes működéshez a szoftverek folyamatos frissítésére is szükség van. A cél, hogy erre a lehető legritkábban kerüljön sor, akkor, amikor tényleg elengedhetetlen. Ezzel együtt tény, hogy ha sokan használják a programot, vagyis sokan vásárolnak online, akkor a hibák is gyorsabban kerülnek elő és gyorsabban lehet őket kijavítani. Az aznapi házhoz szállítás szoftveres szinten is jelent egy plusz nehézséget.

Ha valaki kellő tapasztalattal rendelkezik és DevOps környezetben, a legújabb technológiákkal szeretne dolgozni, akár segíthet is ebben a feladatban. Kondás Győző szerint a Tesco Technology legjobb budapesti multicéges lehetőség senior fejlesztőknek.

Mi alapvetően seniorokat keresünk, azért, mert viszonylag nagy autonómiát várunk el. Olyanokra van szükségünk, akik számára elég a problémát vázolni, a megoldási lehetőség(ek)et már ők találják ki – időnként akár a szükséges technológiát is beleértve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik