Gazdaság

„Elég a kevesebb, ha az jó” – Bababoltjáról beszélt Orbán Ráhel

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Ritka eset, hogy a miniszterelnök egy időre Marbellába kitelepült, most a XII. kerületben bababoltot nyitott lánya interjút ad. Egy designmagazinnak beszélt arról, miért épp ezt az üzletet akarta beindítani, és mennyire szereti a tartós cuccokat, amiket nem kell egyből kidobni pár használat után. A boltban babakocsi, ruházat és még pocakcsengettyű is kapható. Az is kiderült, a kormányfő lánya a XII. kerületben akarja óvodába, iskolába járatni a gyerekeit, szóval hazaköltözik Spanyolországból.

Hosszas interjút adott a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel, azonban nem valamely napilapnak, hírportálnak, esetleg nemzetközi médiumnak, hanem a designnal (is) foglalkozó Hype&Hypernek. Abból az alkalomból nyilatkozott, hogy bababoltja, az ODU Store megnyitott a budai Hegyvidék Bevásárlóközpontban.

Hamar kiderült, az ODU név az „Organikus, Dekoratív, Egyedi” szavak angol rövidítéséből jön. 6 és fél éve jött Orbánnak az ötlet, első gyereke, Alíz születése környékén, hogy boltot nyisson, hiszen (főleg a tudatos) kismamákon nagy a nyomás, hogy jó terméket válasszon. Orbán Ráhel szavai szerint:

Nagy a nyomás abban a tekintetben, hogy szeretnénk a lehető legjobb döntést meghozni, hiszen a nulláról kell berendezkedni az új jövevény érkezésére, ami első körben sok kiadással jár.

Ezen felül rengeteget kell túrni a netet a megfelelő babakelengye után. Így folytatja:

Egyre gyarapodott a listám ezekről a szükséges és egyben praktikus dolgokról, egyfajta babakelengye-lista lett belőle, mely járt barátnőről barátnőre és folyamatosan bővült. Így a második és harmadik gyermekem születésénél egyre kevesebb dolgot kellett vennem. Persze ez azzal jár, hogy Berci fiam szegény néha rózsaszín sportcipőben jár (nevet). Ugyanakkor büszke voltam arra, hogy akár 3-4 gyerek is hordta ugyanazokat a ruhákat.

Kapcsolódó

A fenntarthatóságról is beszélt, hogy igyekeznek minél több környezetbarát anyagból készült terméket árusítani, de legalább arra törekedni, hogy azok tartósak legyenek, „amiket akár több gyermek is használhat, viselhet, vagy amelyek beilleszthetők egy családi házba, és nem lomként jelennek meg, hanem hozzájárulnak az otthon harmóniájához”. Ezután rátért arra, mindig is tudta, hogy több gyereket szeretne, hisz

én is nagy családból jövök, mi is egymás ruháit hordtuk, egymás játékaival játszottunk, ugyanabban a kiságyban aludtunk.

Ő is szerette mindig is gyermekeit ugyanabba a kiságyba lefektetni, emlékek fűződnek a gyerekbútorokhoz, ruhákhoz, nem akarta ezeket a fast fashion mintájára hamar kidobni. „Elég a kevesebb, ha az jó” – vallotta meg ars poeticáját, amivel szembe is ment az őt ért sok kritikával. Játékok tekintetében fejlesztő jellegű árut is kínálnak, de a kismamáknak szóló termékek is megjelennek a palettán. A 444 riportja szerint sok termék meglehetősen drága, dehát nem csoda, hisz olyan különleges dolgokat is árulnak,

mint a simán lemosható, nem alkoholos filc, amivel firkálhat a gyerek, vagy a magzatot nyugtató ún. pocakcsengettyű.

„Háromgyermekes családanyaként te magad is bizonyára átéled, milyen nehéz létrehozni az egyensúlyt a háztartás vezetése, a gyermeknevelés és adott esetben még egy munkahely között is” – vezették fel a következő kérdést, amire válaszul Orbán Ráhel arról beszélt, hogy milyen nehéz volt Spanyolországból intéznie a bolt indítását. Emlékezetes, hogy a választások előtt pár hónappal férjével, Tiborcz Istvánnal Marbellába költöztek, hivatalosan egy ottani hotel megvásárlása miatt, de mindez találgatásokra is okot adott a sajtóban.

Mindenesetre az ODU-ban az anyukák segítségére is akar lenni, közösséget szeretne építeni. Orbán Ráhel szerint a boltja mindenkinek szól, és azért került a XII. kerületbe, mert ő maga is itt nőtt fel, a gyerekeit is itt akarja óvodába és iskolába járatni. A konkrét bolt és a webshop után Orbán Ráhel rendezvényeket is tervez az üzletbe (pl. felolvasások), valamint „hosszú távon szeretnénk létrehozni egy saját márkát, és a BDPST Koncepttel dolgozunk a BOTANIQ brand sport klub stratégiájának megalkotásán, ahol egy ODU Kids Club is helyet kap majd”.

Számos magyar celeb ellátogatott a megnyitó napján az üzletbe:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik