Gazdaság

A Mol azt mondja, biztosítanak annyi üzemanyagot, amennyi a kutak üzemszerű működéséhez kell

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Szerdán délután a Mol háttérbeszélgetésen tájékoztatott az üzemanyaghelyzetről, illetve reagáltak a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) által csütörtök délre a Mol székháza elé meghirdetett performansz őket érintő részére is. Mint ismert, az akciót részben azért hirdette meg a kis benzinkutak mintegy harmadát képviselő szervezet, mert szerintük a nemzeti olajtársaság nem tudja biztosítani az ellátást.

A Mol a tájékoztatón többször hangsúlyozta, van elég üzemanyag, és mindent megtesznek azért, hogy kiszolgálják a magyar piacot. Szakmai véleményük szerint eleget is tesznek ennek az általuk vállalt elvárásnak.

A nagykereskedelmi értékesítésért felelős Hazuga Károly elmondta, márciusban jelentősen, mintegy 15 százalékkal megnövekedett nagykereskedelmi forgalmuk, a kutakon pedig március egészét tekintve több mint másfélszeresére nőtt a kereslet. A megnövekedett forgalom okai ismertek, az üzemanyag-turizmus, a pánikvásárlás, és a megnövekedett fuvarozói tranzittankolás. Megerősítette amit korábban az FBSZ elnöke mondott lapunknak, azaz hogy ma gyakorlatilag a Mol az egyetlen nagykereskedő Magyarországon, aki kiszolgálja a benzinkutakat. Vagyis a többi, import üzemanyagot értékesítő nagyker átmenetileg kivonult a magyar piacról, amint a viszonteladók felé teljesített nagykereskedelmi értékesítés is hatósági áras, tehát haszon nélküli lett. A Mol viszont stratégiai vállalatként nemcsak az üzleti szempontokat nézi, hanem szolidaritást vállal minden magyar fogyasztóval, és igyekszik ezt a kieső kapacitást pótolni, minden vevőt kiszolgálnak, a régi és új szerződőket is – tette hozzá.

  • Kimagaslóan sok új szerződést kötöttek az utóbbi 15 napban, több mint 50 darabot.
  • Ezek egyszerűsített szállítási szerződések, melyek május 31-ig vannak érvényben.
  • Aki ilyen szerződést köt, annak a Mol nem szállítja ki az üzemanyagot, hanem a kiszállítást a benzinkútnak kell megoldania.

Mindenkit kiszolgálnak, de mint kiderült, hogy a Mol nem feltétlenül annyi üzemanyagot biztosít egy-egy fehér benzinkútnak, amennyit azok megrendeltek, hanem annál kevesebbet, de úgy hogy monitorozzák, régiós szinten biztosított legyen az ellátás. Hogy mennyivel kevesebbet, azt nem osztották meg. Megítélésük szerint elég kell hogy legyen az üzemszerű működéshez az az üzemanyag-mennyiség, amit biztosítanak a fehér kutaknak. Azt is elmondták, hogy a korábbi havi rendelési maximumot az évi rendelési mennyiség 10 százalékáról 13 százalékra emelték.

Hazuga Károly kitért arra is, hogy voltak logisztikai problémák (a korlátos tankerszám és sofőri létszám miatt), volt feltorlódás, elmaradt szállítások, de most hétfőre már sikerült visszaállniuk a normál működésre. A Mol-kutakon már csak nagyon rövid ideig fordul elő egy-egy termékből átmeneti üzemanyaghiány, amíg a tanker megérkezik – jelentette ki.

Adódott a kérdés, hogyan lehet, hogy a Mol azt mondja, mindenkinek biztosítja az üzemanyagot, aki szerződésben áll vele, az FBSZ pedig arról panaszkodik, hogy a Mol nem biztosítja az ellátást. Hazuga Károly erre az ellentmondásra úgy felelt, kiszolgálják a velük szerződött kutakat, de nem minden esetben tudják biztosítani a megrendelt mennyiséget, hiszen arra figyelnek, hogy mindenkinek jusson üzemanyag, és az ország minden pontján egyenletes és kiszámítható legyen az ellátás. Felvetődött, vajon az-e a helyzet, hogy azok a kutak, akik panaszkodnak, olyan kutak lehetnek-e, akiknek nincs a Mollal szerződésük. Ezt 100 százalékra nem tudták állítani.

Hangsúlyozták, nem törvényi kötelezettségük a teljes magyar piac ellátása, de stratégiai cégként vállalták, hogy aki szerződik velük, azt kiszolgálják. Szerződni viszont minden nagykernek kötelező a rendelet szerint. A Mol ennek is eleget tesz, mindenkivel szerződik. A cég 127 tankere, 280 sofőrje szállít éjjel-nappal, és 34 értékesítő, valamint 20 ügyfélszolgálatos dolgozik azon, hogy kiszolgálják partnereiket – érzékeltették az erőfeszítéseiket.

Orosz András felel a cégnél a kiskereskedelmi tevékenységért, tőle megtudhattuk, hogy a Molnál mintegy 50 százalékkal haladhatja meg a márciusi forgalom a szokásosat. Ennek oka részben az általános többletkereslet volt, részben pedig az, hogy mint fogalmazott, ahogy hatósági áras lett az üzemanyag, „a vevők inkább a jobb minőségű kutakra mentek”. Megnövekedett az utópályán tankolók száma is. 85 kútjukon emelték a létszámot, és mind a 468 kútjukon biztonságos volt az ellátás. Az üzemanyag elérhetősége a Mol-kutakon volt a legbiztosabb – tette hozzá. A kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, előnyben részesítették a Mol-kutakat a szállításoknál, nemleges volt a válasz. Mint kiderült, a Mol-kutak tartályaiban volt tartalékkészlet, azokat is használták, pont azért, hogy közben másokat is ki tudjanak szolgálni, a többi benzinkutat, rajtuk keresztül a lakosságot, illetve például a közüzemi szolgáltatókat is.

A Mol arra számít, hogy május 15-ig lesz csak hatósági ár, és utána valamilyen formában kivezetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik